Európai magyar papi konferenciát tartottak Bécsben

Külhoni – 2023. május 18., csütörtök | 14:56

Az idén négyszáz éves bécsi Collegium Pazmanianumban gyűltek össze lelkipásztori találkozóra május 8. és 11. között az európai magyar lelkészségek képviselői.

2006. május 22. és 25. között tartották utoljára a bécsi Pázmáneumban az európai magyar papi konferenciát. Az európai magyar lelkészségek képviselőinek találkozója az elmúlt három évben a covidjárvány miatt el is maradt.

A konferencián részt vevő magyar lelkészek Olaszországból, Németországból, Ausztriából, Csehországból, Angliából érkeztek. A korábbi hagyománnyal ellentétben nemcsak papok voltak jelen, hanem a lelkipásztori munkában segítő civilek is: két lelkipásztori munkatárs Berlinből és Hamburgból, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) diaszpórairodájának munkatársai.

A találkozón első alkalommal vett részt Mohos Gábor segédpüspök, az MKPK külföldön élő magyarok lelkipasztorációjáért felelős tagja, miután elődje, Cserháti Ferenc lemondását Ferenc pápa 2023. február 3-án elfogadta.

A program hétfő délután vesperással kezdődött. Ezt követően Mohos Gábor püspök bevezetőjében megköszönte a lelkipásztorok sokéves hűséges munkáját. A segédpüspök kíséretében érkezett Fábry Kornél, az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) igazgatója, aki  ismertette az intézet új honlapjának működését és a lelkipásztori munkában használható lehetőségeit.

A konferencia második napján beszámolók és reflexiók hangzottak el. A lelkipásztori találkozó vendége volt Franz Scharl, a Bécsi Főegyházmegye segédpüspöke, a személyi lelkipásztorkodás és a más nyelvű közösségek felelőse, aki előadásában négy pontban foglalta össze az Egyház küldetésének prioritásait: az evangélium hirdetése, az élő hit átadása; a család mint az élet továbbadása közösségének védelme; képzés – mindenkitől tanulni, akitől lehet; vállalkozói szellem: jól gazdálkodni értékeinkkel, rizikót vállalni, próbálkozni, bátorsággal jelen lenni a modern világ kihívásai között.

Délben szentmisét ünnepeltek a bécsi magyar hívek egy csoportjának részvételével. A szentmise főcelebránsa Mohos Gábor püspök volt. Homíliájában többek között azt emelte ki, hogy fontos nyitott szívvel fogadni Isten terveit, ajándékait.

Délután a résztvevők az irgalmasrendiek bécsi kórházába látogattak, ahol tisztelettel, imádsággal adóztak Isten szolgája Mindszenty József bíboros, hercegprímás emléke előtt.

Ezt követően a Leopoldsbergre és a Kahlenbergre kirándultak, ahol meglátogatták a Schönstatt Mozgalom ausztriai központját.

Szerdán a bécsi Collegium Pazmanianum történetének ismertetése és az 1900-ban elkészült új épület bemutatása következett. Ezt segítette az a kiállítás is, amely Czigler Győző építész születésének 170. évfordulója alkalmából, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, valamint Budapest Főváros Levéltára közreműködésével készült, és jelenleg a Pázmáneumban tekinthető meg.

A déli szentmise főcelebránsa Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, az osztrák provincia jelenlegi elöljárója volt, aki vendégként szintén részt vett a találkozón. Szentbeszédében a sokféleségben rejlő gazdagságra és a nyitottság fontosságára hívta fel a figyelmet.

Délután Bécs nevezetességeit, köztük a Stephansdomot és kincstárát tekinthették meg a résztvevők.

Csütörtök reggel a programot záró szentmise főcelebránsa Varga János, a Collegium Pazmanianum rektora volt. A napi szentírási részek alapján szentbeszédében kiemelte: életünk lehetősége az, hogy az örömre szóló meghívásnak eleget tegyünk. A húsvéti időhöz kapcsolódóan idézte a görögkatolikus imát: „Föltámadás napja van. Világosodjunk fel ezen ünnepéllyel, és egymást mint testvérek öleljük. A föltámadás által gyűlölőinknek is bocsássunk meg. Így énekeljünk: föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott.”

Forrás és fotó: Collegium Pazmanianum

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria