Jézus, a gyógyító – Mohos Gábor püspök tartott lelkigyakorlatot Zürichben

Külhoni – 2025. április 15., kedd | 9:01

Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök március 28–30-án háromnapos látogatást tett a zürichi magyar katolikus közösségnél, és lelkigyakorlatot tartott „Jézus, a gyógyító” témában. A tartalmas napok elmélyülést és közösségi élményt is adtak a résztvevőknek. Vörös Andrea személyes hangú beszámolóját szerkesztve közöljük.

A lelkigyakorlat péntek este keresztúttal és szentmisével kezdődött. Ezt követően Mohos Gábor püspök első elmélkedésében Isten gondoskodó szeretetéről beszélt, melyet a zsidó hagyományban ünnepelt széderestén túlcsorduló borospohár képével illusztrált – szeretet, amely mindig bőségesebben árad, mint amennyit el tudunk fogadni.

A püspök arról beszélt, hogy neurotikus nyugati világunkban gyakran azt hisszük, egy tökéletes helyre, állapotra van szükségünk a boldogsághoz. Valójában azonban lelkünk sebzettsége az, amely gyógyulásra vár – és ezt a teljességet csak Isten örök és feltétel nélküli szeretete tudja meggyógyítani.

Szombaton és vasárnap délelőtt a résztvevők több mély, személyes hangvételű elmélkedést hallgattak meg. A vérfolyásos asszony története rávilágított arra, hogyan ismerhetjük fel sebeink és lemaradásaink mélyebb gyökereit, valamint azokat a sémákat, amelyek újra és újra fájdalmas tünetekben törnek felszínre.

Mohos Gábor püspök tanításait kiscsoportos beszélgetések, közös ebéd, szentségimádás és szentmise követte.

A lelkigyakorlat második napja kötetlen fórumbeszélgetéssel zárult, amelynek során lehetőség nyílt kérdésekre, személyes megosztásokra is.

Különleges ajándék volt, hogy vasárnap délelőtt még egy elmélkedést mondott Mohos Gábor püspök, kiemelve: Jézus minden emberhez személyesen és érthetően szól – üzenete mindig friss és életet adó. Ahhoz azonban, hogy meghalljuk, nyitott szívre és belső figyelemre van szükségünk. Értékünket nem a világ mércéje határozza meg, hanem az a tény, hogy Isten mindannyiunkat ugyanazzal a mély, feltétel nélküli szeretettel szeret.

A déli szentmisén a zürichi magyar katolikus közösség teljesen megtöltötte a templomot. A szertartás különleges ünneppé vált, hiszen az esztergom-budapesti segédpüspökkel együtt négy magyar paptestvér koncelebrált, köztük három vendég atya is – ezzel is emelve az esemény ünnepélyességét és örömét. A magyarság minden korosztálya jelen volt: sokgyermekes családok, ’56-os magyarok, valamint a közösség minden tagja.

A délután folyamán Mohos Gábor püspök felkereste Flüei Szent Miklós emlékhelyét, Svájc szeretett védőszentjének szülőföldjét – ezzel is kifejezve érdeklődését az ország lelki öröksége iránt.

Szöveg: Vörös Andrea

Forrás és fotó: Zürichi Katolikus Misszió

 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria