Mindennap a Szentek Szentjében – Kühn Pál visszatekintése hatvan évnyi papi szolgálatra

Külhoni – 2025. május 2., péntek | 13:02

Kühn Pál nyugalmazott plébános, tiszteletbeli kanonok április 26-án, szombaton délelőtt 11 órakor az erdődi plébániatemplomban ünnepli pappá szentelésének 60. évfordulóját.

Kühn Pál 1941. december 23-án született Erdődön. 1965. április 25-én Márton Áron püspök szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban. Lelkipásztori szolgálatát segédlelkészként kezdte Mezőpetriben, majd plébánosként szolgált Nagytarnán, Lázáriban, Mikolában, Krasznasándorfaluban, Szaniszlón, Kaplonyban és Nagykárolyban, a Kalazanci Szent József-plébánián. 2008-ban nyugdíjba vonult; ezt követően is aktívan részt vett a lelkipásztori szolgálatban Mezőpetriben, Nagybányán és Nagymadarászon.

Az alábbiakban részleteket közlünk a szatmári egyházmegye honlapján megjelent interjúból, melyben Kühn Pál hivatásáról, papi szolgálatáról beszélt.

„Hálával gondolok Isten nagy ajándékára, a papi hivatásra, és megköszönöm Jézusomnak a sok kegyelmet, amit a 60 év alatt kaptam.

Gyerekkoromban is gondoltam a papságra. (...) a kommunista hatalom nem engedte meg a teológia működését és a papságra való készülést; nem volt teológia. Bennem mégis élt a gondolat, hogy jó lenne papnak lenni. Sokat időztem a templomban, ahol ministráltam, és más szolgálatokba is besegítettem. Nagybátyám volt a sekrestyés és a harangozó, őt sokszor helyettesítettem.

Miután Márton Áron püspököt hazaengedték a börtönből, megalapította a kántoriskolát, hogy a papságra készülő gimnazista korú fiatalok ott tanulhassanak, és újraindította a teológiát. Egy vasárnap délután, a litánia után behívott a plébános, és megkérdezte, nem gondolkodtam-e azon, hogy pap legyek. Meglepett a kérdés, de elmondtam, hogyha lehetséges, szívesen megyek. (...) A bejelentéssel meglepetést okoztam a családban, de elfogadták döntésemet, és vállalták az áldozatot, ami rájuk esett. Ettől kezdve mindennap részt vettem szentmisén, és a plébánia lett a második otthonom.

A szemináriumi évek boldog idők voltak, a lelki programok segítettek, hogy az isteni hívásnak megfeleljek, hogy az isteni életben osztozzak. Örömmel töltött el, hogy Krisztus barátságában osztozhatok, hogy tehetek valamit érte és Vele. Különösen szép idők voltak az őszi és a nagyböjti lelkigyakorlatok és sokat jelentettek a lelkigyakorlat-vezetők. Külön kegyelem volt a Márton Áron püspökkel való találkozás, az órái, a ministrálás nála, és nagy élményt jelentett az ünnepi asszisztencia vele, amelyben többször volt részem. Rendkívül megragadó személyiség volt. Már pusztán a jelenléte is tekintélyt sugárzott. Aki látta, érezhette, hogy különleges emberrel találkozott.

(...) fél évet vártunk, míg kinevezést kaptunk. A kommunista hatalom ott nehezített az Egyház életén, ahol csak tudott. 1966. január 1-től kaptam kinevezést Mezőpetribe. (...) Két fília is tartozott hozzá: Piskolt és Reszege, ahova szívesen mentem, az időjárás függvényében szekéren vagy kerékpáron. Kinevezést kaptam Nagytarnára. (...) Két év után jött az újabb helyezés: ekkor kerültem Lázáriba, amelyhez akkor még négy fília tartozott. Szép utak voltak a fíliákba. Minden vasárnap három szentmise, hétköznapokon pedig a hittanórák. Akkor még (...) volt kikkel foglalkozni. Sokat jelentett Pusztadaróc, ahova minden kis ünnepen és első pénteken is vártak a hívek, gyermekek, tehát menni kellett. A kommunista hatóság emberei nem nézték jó szemmel, hogy a hét minden napján hittanórát tartottam, mivel az inspektorok előírták, hogy csak szombaton és vasárnap lehet a gyermekekkel foglalkozni. A tiltás ellenére szépen fejlődött a vallásos élet minden faluban. Megkaptam még két fíliát Mikolától, Sándorhomokot és Szárazberket, ahol háznál tartottam a hittanórákat. (...) Ahol nem volt templom, ott házat kerestem, és ott miséztem, vagy az ortodox templomban kaptunk helyet havonta egyszer. Ide szívesen jöttek az ortodox, illetve a görögkatolikus hívek is. Temetőkápolna címen sikerült egy kis templomot építeni Sándorhomokon, ami abban az időben nagy dolgot jelentett a falunak és a szomszéd falvaknak is. (...) Az építést Lázáriban kezdtem, és a Mikolába történt helyezés után folytattam. Ott is három fília várta a munkámat.

Krasznasádorfaluban csak római katolikusok voltak és mindannyian svábok. De hamarosan szomorú napok jöttek, amikor megindult a kivándorlás. Szinte hetenként távozott egy-egy család, mindent hátrahagyva. (...) Itt ért a nagy változás, a kommunizmus összeomlása, ami megkönnyítette a hívek lelkipásztori ellátását és a hittanórák tartását. Két év után jött számomra megint egy nagy fordulat. Ekkor kaptam Kaplonyba kinevezést. Szép munka várt rám ott is: a ferences szellemet kellett ébren tartani. (...)

Aztán elérkezett a nyugdíj ideje. Szívesen segítettem a paptestvéreknek ahol és ahogy lehetett. Öt hónapot helyettesítettem Mezőpetriben, majd szintén öt hónapot Nagybányán. Erdődre hazakerülve Nagymadarászt és Szakaszt is elláttam, amíg fizikai erőm engedte.

(...) Szívesen mentem mindenfelé, hisz vártak a hívek, és igény volt a lelki dolgokra. A hatvan év minden napja lelki örömök ideje volt, a napi imákkal, szentmisékkel. A nagy változásokhoz ezekből merítettem erőt. (...) az egyházmegyében két alkalommal vezettem a paptestvéreknek a nyári papi lelkigyakorlatot. Fiatalok elindítása a papi élet útján nagy élményt jelentett és az új papok szüleivel együtt tudtam örvendezni a nagy, ünnepi eseményeken.

(...) érdeklődéssel tanulmányoztam a legapróbb részlettől kezdve, hogyan lehetne jobban, szebben, méltóbban végezni a liturgiát. Mindazt, amit tanulmányoztam, próbáltam életbe is ültetni. A liturgia számomra az életem középpontja volt a teológián is, és később, a plébániákon is. Mindig az volt a legfontosabb, hogy a szentmisét méltósággal, szépen és rendezetten ünnepeljük. Igyekeztem úgy jelen lenni, úgy szolgálni, hogy az jó és szép legyen.

(...) Egyszerű, szerény életet éltem a kántoriskolában, a teológián, majd a szolgálat éveiben is. A hívek iránti szeretet vezetett mindenben, és mindig arra törekedtem, hogy közelebb vigyem őket Istenhez. Ez volt az, ami hajtott, amiért dolgoztam. Ha újrakezdeném az életem, megint csak a papi életet választanám. Engedném, hogy az Úr magával ragadjon, szent palástját vállaimra terítse, és így tudjak másokat segíteni az örök cél felé.”

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria