Nem vagyunk árvák – Székely János Pusztinában a moldvai csángókkal ünnepelt

Székely János azért a bizonyos „egy bárányért” utazott el Magyarország legnyugatibb csücskéből a legkeletibb végekre, gondja volt rá, hogy a nyáj egyben maradjon – sokak szívében fogalmazódott meg a gondolat a püspök látogatásának hírére. A városmisszió keretében gyalogos zarándoklat Botfáról Búcsúszentlászlóra, részvétel a „Legyen mindenkinek születésnapja” sétán Budapesten – ez a két program előzte meg a mintegy 1000 kilométeres utat Pusztinára.

Pusztinán a plébánia volt a vendéglátó. Hajnali négy órakor Anton Diac plébános távollétében a mosolygós „kisatya”, a káplán nyitott ajtót. Emil Robu nem beszél magyarul, Székely János püspökkel olaszul váltottak néhány barátságos szót.

A Bákó megyei Pusztina hagyományosan magyar falu, egyike azoknak a moldvai, a Keleti-Kárpátokon túli településeknek, ahol továbbra is van magyar szó. Az itt élők tudják, hogy ezért tenni kell.

Tesznek is. Pusztinán mintegy ezerkétszázan élnek, szinte teljes egészében római katolikus vallású a lakosság. Templomba járók, vasárnap három mise van. Azonban hiába volt rendszerváltozás, változatlanul küzdeni kell a magyar mise lehetőségéért.

Az enyhülés az 1990-es években kezdődött, amikor engedélyt kaptak, hogy házaknál misézhettek vendégpapok, újabb eredmény volt, amikor magyar turistacsoportokat kísérő papokkal már a templomban is ünnepelhettek. Az áttörést Ferenc pápa látogatása körüli idők hozták: engedélyezték Bákóban – a moldvai katolikus közösségek egyik legfontosabb központja – havi egy magyar nyelvű szentmise bemutatását. Majd új püspöke lett Iosif Păuleț személyében a Jászvásári (Iași) Római Katolikus Egyházmegyének, aki a Szent István Egyesület kérelmére 2024-ben engedélyezte magyar nyelvű szentmisék bemutatását Pusztinán. 2024-ben havi egy alkalomra „kísérleti” jelleggel adtak engedélyt, 2025-ben egyelőre megszüntették, de helyiek szerint újra megkapják a lehetőséget.  

Közben eltelt három évtized, majdnem két generáció halt ki a faluban. „Lehet, hogy fele sem él azoknak, akik az első kérvényt aláírták, akik annyira vágytak a magyar misékre” – mondja Nyisztor Tinka, aki a helyiek szószólójaként és néprajzkutatóként is küzd a pusztinai magyarság gyökereinek őrzéséért. Hitvallása szerint a „tanulmányok egyrészt felszabadítják az embert, másrészt a vállára teszik a felelősséget azokért, akik közül kiemelkedett”.

A magyar misék kiemelkedő alkalmai, amikor magyar főpásztorokkal ünnepelhet a közösség. Először Majnek Antal jött, utána Székely János, aki évek óta jár Pusztinába, szívén viseli az itt élők sorsát.

Székely János látogatása a falu körbejárásával kezdődött. Felkereste az idős, a templomba már elmenni nem tudó embereket.

„Hoztam az Úr Jézust” – lépett be Székely János püspök az otthonokba. Megilletődve fogadták a vendéget, a szőttesekkel díszített „tiszta szobában” ültették le.

Kata és Kati néni, Margit néni és István bácsi Pusztina szülöttei. „Belementünk a 90-be” – mondják. Gyerekeik, unokáik részben Pusztinán, részben Magyarországon, részben annál is távolabb élnek. Székely János kérésére Margit néni elmond egy hosszú magyar imát. A fohász régi magyar nyelvjárásban szólal meg, betekintést ad abba az archaikus vallásosságba, mely kulturális örökségként egész Európában páratlan.

A délutáni szentmisére Székelyföldről is várnak vendégeket. „Pusztinán alakulóban van egy Szeretetláng csoport” – mondja Nyisztor Tinka. A mozgalmat Csíkszeredában ismerték meg, rögtön érezték, haza akarják hozni. Erre a vasárnapra meghívták a csíkszeredai csoport képviselőit, hogy Pusztinán és a körülötte lévő falvakban megismerjék a Szeretetlángot és csatlakozzanak imáikkal a mozgalomhoz.

A szentmise előtt rózsafüzért imádkozott a templomot megtöltő sokaság. Az asszonyok a baloldali padsorokat töltötték meg hagyományos népviseletük örömöt, derűt sugárzó színeiben – kétkezi munkával hímzett felsők, színes szőtt szoknyák, virágos fejkendők. Imát mondó hangjuk betöltötte a templomot, hát még akkor, amikor felzengett a mise kezdetét jelző énekük:

„Nem vagyunk árvák, van édesanyánk, ki a magas mennyekből, gondot visel ránk”.

A szentmisében Székely János püspök is szólt a Szeretetlángról az elhangzott evangéliumhoz kapcsolódva: Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Ez az evangélium talán leggyönyörűbb mondata, Isten üzenetének szíve. Arról üzen, hogy szeretetből lettünk, Isten szeretetből alkotta a világot, s arra születtünk, hogy szeressünk, életfeladatunk, hogy megtanuljunk szeretni.

Székely János a Szeretetláng Mozgalom alapítója, Kindelmann Károlyné, Erzsébet asszony életét idézte fel, ezt a megpróbáltatásokkal teli életet: sokgyermekes, szegény család gyermekeként született, mindössze 11 éves volt, amikor elveszítette szüleit. Árvaházba, nevelőszülőkhöz került, majd cselédként dolgozott. Férjhez ment, gyerekei születtek. Férjét fiatalon elveszítette, hat gyerekét egyedül, szegénységben és betegségben nevelte fel. „Sok keresztet kapott, ezek formálták, alakították. Székely János rámutatott,

a szenvedés Isten kése, ez tanít, alázatossá, együttérzővé és megértővé tud tenni, és meg tudja nyitni az ember szívét Istenre.

A püspök szerint időnként kell az embernek „Isten kése”, kell, hogy megsebezze, és ezen át a szeretet fénye beáradjon  a szívébe. Erzsébet asszony példája arról is üzen, a gyerek az egyik legnagyobb áldás, amit Isten adhat.

Székely János megosztotta egy családi emlékét: egy lakásban éltek ők, a négygyerekes család, a nagymama és a nagynéni a gyerekeivel. Szülei játszottak hangszeren, ünnepek előtt gyakorta egy órát is énekben, imádságban töltöttek. „Nekem ez szent idő volt, olyan mély békességet éltem meg” – buzdított arra, mennyire meghatározó lehet, ha a családban átadják az embert éltető gyökereket. Felhívta a figyelmet Ferenc pápa 2019-ben Jászvásáron elmondott beszédére, melyben azt fogalmazta meg,

„ne felejtsék gyökereiket, mindazt, amit nagyszüleiktől kaptak, a családban tanultak”.

Ezeket az éltető gyökereket akarja erősíteni a Szeretetláng Mozgalom is. Végül arra figyelmeztetett, Isten és a vallás, a családban szőtt szeretetszálak, nemzetünk adta közös nyelv és a történelem összetartó ereje, a földünk és közösségeink adják meg ezeket az éltető gyökereket.

A szentmisét követően a csíkszeredai Kiss László számolt be útjáról a közösségbe, mutatta be a Szeretetláng imaszolgálatát, és vezetésével együtt imádkoztak a hívek.

A pusztinaiaknak nem idegen a közösségben végzett imádság. 15 éve Nyisztor Tinka vezetésével működik a Szent István Gyermekei imacsoport. A hét egy napján Tinka lakásán gyűlnek össze imádkozni, péntekenként, az irgalmasság órájában keresztutat imádkoznak a templomban.

Az imaközösség névválasztásával is utal államalapító szent királyunk Pusztinában élő kultuszára. 1830 körül épült Pusztina második, kicsi fatemploma. Ezt Szent István király tiszteletére szentelték fel. 1937-ben elkezdtek építeni egy új, nagyobb templomot, melyhez jelentős támogatással járultak hozzá a hívek.

Az építkezés 1957-ben fejeződött be. A helyiek ragaszkodtak a templomuk eredeti titulusához, Szent István királyhoz, meg tudták akadályozni, hogy úgy járjanak, mint a térség négy, ugyancsak Szent István-temploma.

Pusztinán a hívek ragaszkodásának köszönhetően megmaradt a védőszent; tiszteletét mutatja az oltárkép, mely az országfelajánló királyt ábrázolja.  

Pusztinán ma is gonddal őrzik a magyar szót.

A csángók Moldvában évszázados elszigeteltségükben a magyar műveltség legarchaikusabb rétegét őrizték meg. „Még táncoljuk a táncainkat, még énekeljük a dalainkat” – mondja Nyisztor Tinka.

Pusztinán még kiemelkedő a hagyományőrzés, a zenei nevelés, az oktatás iskolai keretben és tanórákon kívül. A legnagyobb gond, hogy kevés gyerek születik. Ezért nem tudtak óvodai csoportot indítani, és az iskolában is csökken a létszám, a nyolc osztályban összesen 60–70 gyerek tanul. Pusztinán az órarendbe építve adott a lehetőség magyarul tanulni, és délután is van tanórán kívüli magyar foglalkozás.

„A fiatalok elmennek a faluból” – mondta Nyisztor Tinka. Az emberek Pusztinán ugyanazokkal a megélhetési gondokkal szembesülnek, mint más vidéki településeken, legyen az Erdély, Felvidék, Vajdaság és akár Magyarország.

A lakosság idősödik, a fiatalok helyben nehezen találnak munkát, sokan dolgoznak külföldön. Egyre ritkább a magyar szó.

Ezért tudják, hogy itt minden magyar mise, minden magyar ének, minden kapcsolat az anyaországgal és Székelyfölddel számít, minden év nyereség, hogy a Szeret, a Tázló és a Tatros völgyében Pusztina, Klézse, Forrófalva, Somoska, Lészped ne legyen elsodort falu.

Trauttwein Éva/Magyar Kurír