Amikor a harangok Rómába mennek – „Dies Viridium, zöldségek napja”

Nagyszombatig a szertartásokra való hívogatás, az oltárcsengők helyettesítése egyaránt a különféle kereplők feladata.

Bod Péter Szent Heortokrátes, avagy a keresztények között előforduló innepeknek … rövid históriájok című, 1757-ben megjelent munkájában így ír e napról: „Dies Viridium, zöldségek napjának miért mondassék, nem elég bizonyos. Talán azért

1. mivel az ótörvénybeli ceremóniák elszáradván, ezen a napon újat, az Úr vacsoráját állította helyébe a mennyből való Csemete,

2. Mert a régiek a katékumenusokat, akikkel zöldellett a Krisztus kertje, ezen a napon vizsgáltatták meg, ha lehet-e a keresztségre bocsátani húsvétban. Ismét akiket böjt elejin, úgymint hamvasszeredán kirekesztettek a templomból, újonnan bévették, s az Úr vacsorájához bocsátották. Nevezték ezt Festum Calicis, mert ezen a napon szereztetett az Úr vacsorája. Festum Capitilavium: mert ezen a napon mosták meg a gyermekeknek fejeket, hogy tisztán vitetnének a keresztségre… Ezen a napon a pápa tizenkét szegény koldusoknak lábaikat megmossa, annak emlékezetére, hogy a Krisztus megmosta a tizenkét tanítványok lábaikat. Ebben őket követik más némely fejedelmek is.

Ezen a napon elnémulnak a harangok, ékességeiktől megfosztatnak az oltárok, eloltatnak templomokban egyen kívül a gyertyák, készíttetik az oltár alatt az eukáristia és a krizma.”

Nagycsütörtök egyetlen nagymiséjén, a trienti liturgia szerint, a Dicsőségre megszólal az orgona, a csengők és a harangok, hogy utána egészen nagyszombatig elhallgassanak. A közismert szólás szerint ilyenkor a harangok Rómába mennek.

Nagyszombatig a szertartásokra való hívogatás, az oltárcsengők helyettesítése egyaránt a különféle kereplők feladata. Napjainkban a harangokat a templom tornyába elhelyezett vagy a templom előtt felállított nagyméretű ládakerepelők, míg a csengettyűket a kis kalapácsos kereplők, a kereplyék helyettesítik.

Száz esztendeje a kereplés nemcsak a jeladásnak, hanem a gonoszűzésnek is ősi módjaként élt, mely egyszerre szertartás és játék volt a gyermekek számára.

A rábaközi Vágon kereplő fiúk járták be a falut, és jelezték az elnémult harangok helyett az időt és a mise kezdetét; nagyszombat délelőtt fáradságuk fejében tojást, pénzt szedtek, amelyen megosztoztak. Szil községben a céhmester, vagyis a harangozó gyűjtötte össze a fiatal legényeket; kis kereplőjükkel háromfelé futottak szét a faluban. A jobb módú fiúk talicskát toltak végig az utcákon. A kereke fogas volt, és egy rézdarab kattogott rajta. Szolgálatukért tojást kaptak, de még nem pirosat. Nagyszombaton a harang megszólalásakor viszont sípokkal szaladoztak. Az ajándékba kapott tojások fele a céhmesteré lett, felén pedig ők osztoztak. Zsidány horvát kereplő gyermekei tizenketten voltak, kis közösséget alkottak. Szolgálatukért nagyszombaton tojást kaptak.

A nagyheti kereplés mint szokás a Győri Egyházmegye német ajkú közösségeiben virágzott igazán. A Sopron környéki, a Mosoni-síkságon élő vagy a Tata környékére betelepített németek több generáción keresztül, egészen az etnikai csoport kitelepítésig megőrizték az „óhazából” hozott szokást. A régi mosoni, szentpéteri, szentjánosi, kimlei, bánfalvi, brennbergi, fertőbozi, baji vagy sövényházi gyermekek – csupán a nyelvjárási változatokban különböző – „mirácsolás”-ának leírása már Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című könyvsorozat Felső-Ausztriát leíró kötetében is szerepel: „A kereplő gyerekek, a mezőváros iskolás gyerekei, katonai rendben s kapitányaiktól vezetve vonulnak állomásukról, egy a városon kívül levő istállóból, az utcákon végig a piacra. A legelőkelőbb házak előtt megállapodnak, hogy kikiáltsák az órát. Az első »kapitány« parancsára egyszerre mind elnémulnak a kerepük, ezek a kézzel forgatott sajátságos kerregő szerszámok s felhangzik a kiáltás: »Kedves urak és asszonyságok, tudjátok meg, hogy az óra tízet ütött«; erre általános tisztelgő kereplés következik. Ezt háromszor ismétlik; s így megy ez házról házra. Déli tizenkét órakor s esti hét órakor a föntebbi kiáltáshoz még ezt teszik:

»Wir ratschen, wir ratschen zum englischen Gruss,
Damit ein jeder Christ beten muss.
Fallet nieder auf eure Knie,
Betet ein Vaterunser, drei Ave Marie,
Hat zwölf (sieben) Uhr g’schlag’n.«

(Kerepelünk, kerepelünk az angyali üdvözlethez,
hogy minden keresztény imádkozzék.
Hulljatok térdre, mondjatok egy miatyánkot, három avemáriát.
Tizenkettőt [hetet] ütött az óra.)

Nagypénteken már reggeli öt órakor megindul a menet, s a tizenkettőtől kettőig való időt kivéve naphosszat talpon van. Reggeli öt órakor azon házak előtt is kikiáltják az órát, hol valamely pajtásuk el talált aludni, evvel a toldással:

»N. N. steh auf, es ist schon Zeit;
Der Vogel singt schon auf der Weit,
Der Fuhrmann fahrt schon auf der Strass’n,
Gott wird uns nicht verlassen!
Hat fünf Uhr g’schlag’n.«

(N. N. kelj fel, ideje már;
Mindenfelé szól a madár,
Fuvaros már messze mégyen,
Bízzunk Isten kegyelmében!
Ötöt ver az óra éppen.)

Ha nagyszombaton a harangok ismét megérkeznek, az egész csapat még egyszer házról házra jár, evvel a kéréssel: »Kérnénk szépen kerepelőtojást«. A kapitányok rendszerint egynehány piros tojást kapnak, a közvitézeknek pénzt, kenyeret, diót adnak.”

A szokást az 1980-as években több helyütt – Brennbergbányán, Bánfalván – eredeti formájában felújították. Legérdekesebb módon talán Bajon őrizték meg a „mirácsolást”, ahol már a háborút követően egy helyi tanítónő lefordította és a magyar nyelvezethez igazította az eredeti német szöveget. Azóta magyarul így mondják a baji kereplős fiúk a nagyszombati rigmust:

„Elérkeztünk a végére
Egyházunk nagy ünnepére.
Feltámadott a Krisztus,
a minket megváltó Jézus!
Mi most azért jöttünk,
hogy utoljára kerepeljünk.
Kereplésünkért egy kis pénz
vagy egy kis tojás adassék nékünk,
hogy mindnyájan örülhessünk néki.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír