Az érsekség exkluzív vársétáival indult az Európa Kulturális Fővárosa programsorozata Veszprémben

Kultúra – 2023. január 23., hétfő | 20:33

Január 21-én grandiózus produkciókkal kezdődött meg Veszprémben az EKF programsorozata. A megnyitó hétvégéjén a Veszprémi Főegyházmegye is különleges lehetőséget kínált: szakemberek vezetésével exkluzív „sisakos” túrák keretében a várhegy három kiemelt helyszínén, az érseki palotában, a Szentháromság téren és a ferences templomban nyújtott betekintést a jelenleg is zajló munkálatokba.

„Túrát vezetünk az égbe, és a földre hozzuk a mennyországot” – ígérték Nagy Veronika, a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója és Gaylhoffer-Kovács Gábor művészettörténész, az érsekség „Work in Progress 2023” (WIP2023) eseményeinek és kiállításainak kurátorai, akik eleget is tettek ígéretüknek: vezetésükkel az exkluzív „sisakos” túrák résztvevői elfeledett kőszobrok és pompás mennyezetképek titkait ismerhették meg, olyan nézőpontból szemlélve őket, ami unikális látványt nyújtott. A WIP2023 célkitűzése az, hogy a vezetett séták keretében olyan körülmények között pillanthassunk be egy-egy helyszínre a felújítási munkálatok alatt, amelyek között másként sosem láthatnánk például egy restaurálás alatt álló templomot, hiszen az ilyen jellegű munkálatok rendszerint zárt ajtók mögött zajlanak.

Az első vezetett séta – a munkálatok előrehaladtával több hasonlót is meghirdetnek majd – tematikája a Szentháromságot állította a középpontba. Az első állomás az érseki palota magánkápolnája volt. A palota építkezési munkálatai Koller Ignác püspöksége (1762–1773) alatt Fellner Jakab tervei alapján, 1765-ben kezdődtek meg.

Itt izgalmas dramaturgiával várták a látogatókat. A várhegynek talán az egyik legszebb belső tere ez, ahová kis várakozás után jutottunk be: a kápolnához vezető folyosó vöröses megvilágítást kapott, mintegy a purgatóriumot idézve, ahol mintha csak a lelkek várnák a végső ítéletet. Belépve a kápolnába, állványzaton jutottunk egészen közel a mennyezetképhez („túra az égbe”), melynek színei a félhomályban is úgy izzanak, mintha nem is freskót, hanem olajképet látnánk.

A festmény központi motívuma a glóbusz, melynek sötét belsejéből mezítelen alakok néznek áhítatos tekintettel fölfelé. Ők az ószövetségi ősök, akik a Megváltóra várnak: haláluk után egészen addig nem juthatnak a paradicsomba, míg Jézus Krisztus keresztáldozata be nem teljesül. Isten titokzatos tervét azonban ekkor még a távoli jövő rejti. Így a pokol tornácán várakoznak a Megváltó eljövetelére – ezt az érzetet erősíti fel a kápolna előterének megvilágítása. A képen a földgolyó felett a Teremtő Atya és galamb képében a Szentlélek lebeg, Krisztus maga pedig egy csecsemő alakjában rajzolódik ki a fényességben az Atya fejénél: ő a megtestesülésre készülő Fiúisten. A kereszt felé fordul, arra utalva, hogy kész vállalni a szenvedést az emberiségért.

„A vizsgálatok kiderítették, hogy a mennyezetkép festője, Johann Ignaz Cimbal (1722–1795) osztrák művész itt egy különleges technikát használt: temperával festett a vakolatra. A korban egyedülálló módon – 250 évvel ezelőtt, 1772-ben működött Veszprémben – úgy dolgozott, mintha az alap vászon lenne, végül pedig az egész alkotást lelakkozta. Így érte el, hogy alkotása színei egy freskókhoz képest sokkal telítettebbek lettek, olyan hatással, mintha olajkép készült volna. Ezért a festmény lényegében a mai napig megőrizte ragyogását. Hogy az alkotás rendhagyó módon mégis mitől „csillog”, arra végül átfogó művészettörténeti kutatás világított rá, melyből az is kiderült, hogy Cimbal Európa más helyszínein is ezt a módszert alkalmazta” – magyarázta Gaylhoffer-Kovács Gábor, aki azt is elmondta, hogy a csillogó falkép, vagyis a vakolatra festett, utólag lelakkozott temperakép a restaurátoroknak is feladta a leckét. Egyúttal ma már az is bizonyosnak tűnik, hogy Cimbal sokkal tehetségesebb művész és jelentősebb mester volt, mint amilyennek eddig hitték a szakemberek, sőt a kutatások arra is következtetni engednek, hogy további alkotásai is rejtőzhetnek Veszprémben.

A várhegyen, a főszékesegyház előtt, az érseki palota bal sarkához közel 1750 óta áll a 15 méter magas Szentháromság-szobor, mely a török uralom és folyamatos harcok után Veszprém újjászületésének állított emléket, egyben pedig a kereszténység győzelmi jelképeként is szolgált. Része egy misézőoltár, valamint tizennégy életnagyságú és tizenöt kisebb figura, továbbá hat dombormű és aranyozott fémapplikáció díszíti. Készíttetője, Veszprém vármegye egykori örökös főispánja és főpásztora, Padányi Biró Márton (püspöki hivatalban: 1745–1762, az ő nevét őrzi ma a Biró–Giczey-ház is) azért is szorgalmazta a Szentháromság tiszteletét, mert az a protestánsok számára is elfogadható hitigazság, így a keresztény felekezetek közös nevezője lehetett, miközben élesen el is különítette a kereszténységet a hódítók iszlám vallásától. (A török 1552-ben érte el Veszprémet, majd egyhetes ostromot követően el is foglalta a várat. Így hosszú évtizedeken át nem volt a veszprémi várban sem püspök, sem káptalan, sem katolikus élet, a 16. század második felére pedig a végvári katonaság is az új protestáns vallást követte. 1717-ben III. Károly (1711–1740) egy rendelet alapján a reformátusok ingatlanjait lefoglalta, s bennük megszüntette a protestáns vallásgyakorlatot.)

Nagy Veronika kiemelte: a Szentháromság-szobrok Közép-Európa történelmi városainak ismerős látványosságai: az egyiptomi obeliszkek és a római diadaloszlopok mintájára a korban sűrűn pusztító járványok elmúltával állították őket a városlakók hálából Istennek, ezért pestisoszlopnak is hívják őket.

A szobor helyén korábban szűk utcácskák, kis házak sorakoztak, a szoborcsoporttal együtt kialakított téren azonban összegyűlhettek az emberek, oltáránál miséket, körülötte kiemelt ünnepek alkalmával körmeneteket tartottak. Vezetőink kitértek arra is, hogy az építmény anyaga a környéken bányászott mállékony mészkő, aminek a legnagyobb ellensége a víz, melynek jelenléte a korábban a helyszínen fekvő városrész alapjai miatt is jelentős problémát okozott. A szoboregyüttest sokszor kellett javítani, csak a 20. században öt alkalommal restaurálták. Ilyenkor újramintázták és kiegészítették a lemállott részeket, végül 1991-ben a jelentősen sérült barokk szobrok helyére rekonstrukciók kerültek. Az eredetiek azóta nem voltak láthatók. 2022-ben az egész kompozíciót restaurálták, a kőfelületeket mindenhol védőréteggel vonták be, és a felszivárgó nedvesség problémájára is megoldást találtak a szakemberek – tudtuk meg. A munka most az eredeti szobrok konzerválásával folytatódik, aminek első lépéseként a ferences templomba szállították és állították ki őket – ez sétánk utolsó állomása.

Mivel itt a templom berendezését is felújítják – a kisebb bútorok, az oltár és az oltárkép, a barokk padsorok jelenleg is restaurátor-műhelyben vannak szakemberek gondos kezei között –, a helyszín adta magát. (A további helyreállítás még kérdéses a szakemberek számára is, ugyanis a belső teret már 1997 és 2008 között felújították, ha nem is a legjobb minőségben.) A jelenleg kiállított szobrok évtizedekig álltak „távol a Szentháromságtól” (korábban a várhegy aljában álló Davidikum Római Katolikus Középiskolai Kollégium kertjének kerítése mellett helyezték el őket), most viszont újra az eredetihez hasonló kontextusban, barokk környezetben, de egy modern installáció segítségével szólíthattak meg bennünket, hogy felfedjék titkaikat. A padsorok eredetileg is burkolat nélküli helyén a hajóban Szent Ágoston, Szent Imre herceg, Szent Rókus, Szent György, egy bőségszarus angyal és három (közülük egy lámpástartó) puttó alakja sejlik fel a félhomályban.

„Sok fejtörést okozott, hogy vajon az eredetileg a szoborcsoport alján elhelyezett angyalkák miért tartják olyan furcsa pozícióban a kezüket. A kérdésre végül egy korabeli festmény adta meg a választ. A szobor állíttatásának idején a püspökség székhelye még Sümeg volt, ugyanis 1538-ban a belviszályok és a török veszély miatt a nagyobb biztonságot nyújtó sümegi végvár lett a püspöki székhely, Padányi Biró Márton végül ott is élte le az életét.

Franz Anton Maulbertsch (1724–1796), korának híres festőművésze Padányi jóvoltából sokat dolgozott Sümegen, a város ferences templomának karzatán elhelyezett, ugyancsak általa készített kép pedig a veszprémi Szentháromság-szobrot ábrázolja. Ennek segítségével vált világossá, hogy az együtteshez lámpások is tartoztak. Ezeket tartották a puttók, s a domborművekkel együtt aranyozottak voltak. A szobrok sajnos pillanatnyilag nagyon rossz állapotban vannak, így restaurálásuk is ezen a helyszínen zajlik majd, ezt követően műtárgyként kezdhetnek új életet, további tárlatok szereplőiként” – avatott be az érseki múzeum igazgatója.

Mennyei ügyek címmel látható a sümegi püspöki palota tárlata – 2022-ben „Az év kiállítása” volt, kurátorai szintén Nagy Veronika és Gaylhoffer-Kovács Gábor voltak –, amely interaktív és hagyományos elemeket ötvözve állít emléket a rokokó palota építtetőjének, a 18. század legnagyobb formátumú veszprémi főpásztorának, a szigorú, vasakaratú, de életszentségben élő Padányi Biró Mártonnak.

Az apszisban három mozgatható tükör segítségével, a földön állva, „emberi látószögből” („földre hozzuk a mennyországot”) csodálhattuk meg a szentély mennyezetfreskójának az érseki palotabeli allegorikus megjelenítéshez képest klasszikus formában megfestett Szentháromság-ábrázolását.

A tükrök és az érseki kápolna állványzata is természetesen mozdítható, így a további helyszíneken is segítségünkre lesznek abban, hogy közelebbről is megcsodálhassuk a közelről csak nagyon kivételes esetben és alkalmakkor látható alkotásokat.

A ferences templom a felújítási munkálatok végeztével és megújult berendezése visszakerülését követő újraszentelése után természetesen visszanyeri eredeti funkcióját, sőt a tervek szerint kiemelt liturgikus térként szolgál majd, állandó szentségimádás helyszíneként.

A várnegyedbeli vezetett túrák a WIP2023 keretében májustól újabb helyszíneken folytatódnak, hogy a nagyközönség betekintést nyerhessen a komplex felújítási munkálatokba, valamint a Veszprémi Főegyházmegye további izgalmas kulturális és lelkiségi programokkal is készül az idén.

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria