Az ikon egyfajta személyes jelenlét – Látogatás a nyíregyházi görögkatolikus székesegyházban

Eseményszámba ment például, amikor Patay László 2000-ben kifestette a szegedi dóm kupoláját, ami addig csak egy szürkés falfelület volt.

Éppen ezért felkapja az ember a fejét, ha egy templomban, ahol addig egyáltalán nem volt falfestmény, egyházi megrendelésre kortárs művészek dolgoznak a korábban üresen hagyott falfelületeken. Ez történik most a nyíregyházi görögkatolikus Szent Miklós-székesegyházban, ahol teljes körű felújítás zajlik: a fémcsöves-deszkapallós állványokon fiatal festőket, művészeket látni, akik serényen dolgoznak az azelőtt festetlen falakon.

A fémlétrákon felmászva, a deszkapallóktól már csak két méterre van a mennyezet, itt elénk tárulnak a keresztboltozat készülő képei. Nem könnyű áttekinteni az egészet, hiszen nincs elég távolság, nem megfelelő a rálátás a falfestményekre, melyek munkálatai lassan a végükhöz közelednek. A fotózás során ezért főleg csak részleteket lehetett megörökíteni. Az viszont jól látható a képeken, hogy egy mosolygós, jókedvű, fiatal munkacsoport dolgozik ezen a hosszú ideje tartó projekten. 

A falképeken megjelenik a Pantokrátor, a mindenek fölött uralkodó Krisztus alakja. Remekül megfestett arca kör alakú, aranyszínű háttérben kapott helyet. Az egész képes együttes háttérszíne az aranyon kívül a jellegzetes kék, amely szinte mindenhol megtalálható a görögkatolikus templomokban. 

Az alkotómunka, a művészi tervezés és kivitelezés Seres Tamás festőművész-restaurátor elképzelései szerint készül. A kezdetekről és a munkavégzés folyamatáról őt kérdeztük: „2008 óta dolgozom a Görögkatolikus Egyháznak. Ehhez a székesegyházhoz úgy kapcsolódtam, hogy én készítettem az ikonosztáz képeit. Kocsis Fülöp atya volt itt akkor a püspök, én még egyetemre jártam, ő megtalált, és megrendelte az ikonokat az ikonosztáz részére. Benne volt a levegőben, hogy ezt a tomplomot egyszer majd ki kellene festeni. A püspök atyák úgy gondolták, jó lenne, ha ugyanaz az alkotó készítené a templomban a képeket. Itt korábban nem volt ikonosztáz. A székesegyházat 1897-ben szentelték fel Szent Miklós tiszteletére, de az ikonosztázt csak 2005 körül kezdték tervezgetni. Először egy márványszerkezet épült, később abba készítettem a képeket, folyamatosan. Már csak két ajtó hiányzik.

A falképekre visszatérve, megkértek, hogy tervezzünk egy ikonográfiai programot a székesegyház falaira. Terdik Szilveszter művészettörténésszel, az egyházművészeti bizottság tagjainak együttműködésével és a püspök atyák részvételével alkottuk meg a képi programot. Egy keleti, bizánci rítusú templomban az ikonoknak, a képeknek kötött rendjük van, de persze a helyhez, az építészeti adottságokhoz alkalmazkodni kell. Ebből a templomból hiányzik a kupola; a bizánci templomokban rendszerint ott helyezkedik el középen fent a Pantokrátor, a mindenek fölött uralkodó Krisztus képe. Itt keresztboltozat van, így adódott az az ötlet, hogy a mennybemenetel kerüljön ide, mert ezt az ábrázolást négyfelé lehet osztani: a keresztboltozat egyik cikkében a mennybe menő Krisztus látható.

Tulajdonképpen ez a Pantokrátor képe, vagy legalábbis arra utal. Van ugyanis egy olyan kapcsolódási pont, hogy valamikor réges-régen valóban a mennybemenetel jelenetei kaptak helyet a kupolákban, oly módon, hogy a tamburon (kupoladob) oldalt álltak az apostolok, és középen volt a mennybe menő Krisztus alakja. Később ez némileg változott. Tulajdonképpen itt egy nagyon ősi képi program került fel a falra. Aztán elrendeztük a többi oldalfal programját. Lent, ha szemben állunk az ikonosztázzal, tőle jobbra Krisztus születésével indul majd a képsorozat, és egészen a feltámadásig tart, azzal fog befejeződni a túloldalon. Ehhez kapcsolódik majd a többi kép, az egyik oldalon Krisztus megkeresztelkedése lesz fenn a boltozaton, lent a kánai menyegző, a születés mellett. A világba érkezik az Üdvözítő, megteszi az első csodáját, a Szentháromság kinyilatkoztatja magát, és ez így tulajdonképpen egy ünnepkör.”

Nyíregyháza lakosai között már a 16. században is szép számmal voltak görögkatolikusok. Helytörténeti adatok szerint 1662-ben fatemplomuk volt. A 18. században kőtemplom épült, hogy a régi fatemplom helyén-e vagy máshol, azzal kapcsolatban ellentmondásosak a források. Az viszont bizonyos, hogy ezt az épületet 1896-ban lebontották, és a helyén emelték a ma látható templomot. A kettős tornyú, kevert bizánci stílusban épült görögkatolikus templom tervezésére Vojtovits Bertalant kérték fel. Az alapkövet 1895-ben rakták le, és 1897-ben Szent Miklós tiszteletére szentelték fel az elkészült épületet. A belső tér lefedésére a boltozás változatos megoldásait alkalmazták, keresztboltozatot a négyezeti tér felett, bordák közötti boltozatsüvegeket az apszisok felett. Különlegesen szép a tanító Krisztust ábrázoló festett üvegablak és a légiesen könnyed, szinte lebegő baldachinos oltár. 

Seres Tamástól megtudhattuk, hogy milyen festékekkel, hogyan készülnek a falképek. Mint kiderült, száraz vakolatra dolgoznak szekkó technikával, szilikátfestékkel. Az így készülő kép afféle modern freskó. A freskónál a mész a festékpigmentekkel kémiai kötést hoz létre, és amikor megszárad, tulajdonképpen a mészkőbe záródnak bele a pigmentek. Itt is hasonló történik: a kálium-szilikát kötőanyag, amikor megszilárdul, mondhatni, homokká válik. Homokszerű képződmény veszi körbe a pigmenteket, szinte „odakövesedik”, kémiailag hozzáköt a festék a vakolathoz. Ezért szükséges volt vékonyan felvinni a falakra a megfelelő ásványi vakolatot, így a festés előtt mindent újravakoltak. 

„Úgy indult az egész munka, hogy a tervezett képekhez akvarellvázlatok készültek, méretarányosan lekicsinyítve. Ezeket a vázlatokat kellett egy tervbizottság elé vinni, s az állami szervek elé is, hiszen műemlék a templom. Részint ezek, részint pedig az egyházművészeti bizottság döntött arról, hogy a terv jó-e vagy nem. Az akvarellvázlatok itt fenn vannak mindenfelé az állványokon, ezek alapján festjük a képeket. Kartonok most nem készültek, a falakra szénnel rajzoltuk fel a figurákat, csak a díszítőmotívumokhoz kellenek sablonok” – avatott be bennünket a műhelytitkokba Seres Tamás.

„Az ikonfestő munkája imádságnak fogható fel. A keleti Egyházban a képek szerepe jelentősebb, mint a nyugati Egyházban. A megszentelt ikon tulajdonképpen a szent egyfajta személyes jelenlétét biztosítja a hívők számára. A kép evangelizációs lehetőség, divatos szóval mondva médium, amin keresztül Isten bárkit meg tud szólítani. A templomba betévedő »kereső« ember kaphat egy impressziót, melynek hatására elindulhat egy úton” – fogalmazta meg lelki értelemben a lényeget Seres Tamás.

Szerző: Mészáros Ákos

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. március 13-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.