Görögkatolikus húsvét ruszin módra

Az alábbiakban részleteket olvashatnak az interjúból.

– Két-háromszáz éves templomaink, parókiáink történetében több helyen azt találjuk, hogy ruszinok érkeztek a településre, vagy építették az első fatemplomot. De tulajdonképpen kik is a ruszinok?

– A ruszinokat földrajzilag Kárpátaljához tudjuk kötni, egészen a Kárpátokig, valamint a mostani Szlovákia keleti részéhez, a felvidéki részéhez, illetve a mai Romániában Máramaros környéke még ruszin terület.

– Hány helyen tartják a ruszin hagyományokat a Miskolci Egyházmegyében?

– Húsz nemzetiségi önkormányzat van Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Itt a környékbeliek: Hejőkeresztúr, Edelény, Szikszó, Homrogd, Múcsony, Abod; a távolabbiak: Baskó, Komlóska, Erdőhorváti, Tolcsva, Sárospatak. Illetve vannak olyan településeink, ahol nagyobb számban élnek görögkatolikusok, viszont nincsen nemzetiségi önkormányzat, de ők is kapcsolódnak hozzánk. Közösségeinkben nemcsak görögkatolikusok vannak, hanem római katolikusok is, például a vegyes házasságok okán is, vagy nincs csak római templom a településen, viszont ők is vallásukat gyakorlók, és bekapcsolódnak a hagyományok ápolásába. Örömmel tudjuk elmondani, hogy a húsz nemzetiségi önkormányzatból mindannyian vallásukat gyakorló közösségek, tehát mindenhol az egyik központi hely a templom és az egyházközség. A közösség tagjai nagy számban templomba járók. Tényleg azt mondhatom – ha most csak a húsvéti időszakot nézzük a nagyböjt első napjától: Lázár-szombat, virágvasárnap, nagyheti szertartások, lelkigyakorlatok –, ezek mindenkinél központi szerepet kapnak.

– A ti családotok gyökereit kutatva meddig tudtok visszamenni? Mekkora a családfa?

– Mi sajnos a legősibb gyökereket nézve nem tudjuk, honnan ered. A felmenőinkből mi a görögkatolikussághoz kapcsoljuk ruszin kötődésünket. Apukám múcsonyi származású, az is egy ősi ruszin település. Anya hajdúböszörményi, és ott is ruszin felmenőkkel rendelkező görögkatolikusok voltak; anyukám anyai ága, akik a ruszin vonalat erősítik, képviselik.

– Mit hoztatok a családba ebből a ruszinságból? Mit hagytak rád a dédszülők?

– Úgy gondolom, hogy mindent; a hagyományoktól kezdve a vallásosságon, a népviseleten át mindent egy nagy csomagban. Persze az idő változik a népviseletben is: a mindennapokban nem hordjuk, viszont nagy erőkkel kutatjuk a ruszin viseletet, motívumokat. Ez nekem szívügyem, nagyon közel áll hozzám. Valószínűleg azért is, mert a lányaink néptáncolnak, és ezáltal egy kicsit jobban megfogható számomra. Ha csak a magyarországi népviseleteket nézzük, ott is ahány hely, ahány település, annyi népviselet van. Nos, ez a ruszinoknál is ugyanígy volt meg van is; az egyik faluban ilyen népviselet volt, másik faluban meg olyan. Nincs egy teljesen letisztult népviselet, amire azt mondanák, hogy ez a ruszin. Bár a kárpátaljait, szlovákiait, illetve a máramarosit is meg lehet különböztetni. Kárpátalja pedig annyira nagy területet ölel fel, hogy megint teljesen más viselete volt egy városinak, vagy pedig fent a Kárpátokban, ahol fel kellett venni ezt a lajbit, és be kellett öltöznie, mert hideg volt a havasokban. (...)

Ruszin nemzeti ünnepekre szoktuk felvenni leginkább. Legutóbb Máriapócson is abban voltunk, mikor a ruszin nemzeti ünnep volt, illetve helyi ünnepekre. Egy kicsit a modernizálás a népviseletbe is bejött, olykor vagy nadrággal vesszük fel, tehát az egyik felét, vagy máshogy kombináljuk. Nem egy egyszerű viselet amúgy, mert van egy alsószoknyája, egy felsőszoknyája, és van egy fedő, a kötény része, illetve a felső része is azért elég meleg ahhoz, hogy egy nyári időben fel tudja venni az ember. (...)

– Mi kerül a szentelésre szánt kosárba?

– Természetesen a pászka. Anyukám készíti, és az egyik évben az egyik, másik évben a másik lány megy el segíteni neki. Így ők is megtanulják a pászkakészítést. Valójában munkamegosztással készítjük, a másik lánnyal addig mi itthon készítjük a húsételeket és a sárga túrót. Ezeket a recepteket anyai nagymamámtól, Hajdúböszörményből örököltük, és ez alapján készítjük. A töltött dagadót böszörményi töltött húsnak is nevezzük.

Leánykoromban többször volt, hogy elmentem nagymamához nagycsütörtökön, nagypénteken, néha még szombaton is ott voltam nála, segítettem is, és ezzel együtt beletanultam a húsvéti eledelek készítésébe. Mindig elmondta, hogy a pászkát nem csak úgy csináljuk – arra nagyon oda kell figyelni, annak megvannak a pontos lépései. Annak, hogy a vajat mikor kell hozzá adni, vagy a lisztet hogy kell beleszitálni, szóval mindennek megvolt a lépése, és tényleg nagyon pontosan kellett figyelni. Vittem a papírt, a ceruzát és mindent írtam, ahogy ő azt mondta. Régebben még kovásszal készült a pászka, ma már mi is élesztőt használunk.

A vallásosság is belekerül a pászka készítésébe, ahogy megformázódik maga a pászka. Először elkészítjük a testet, az a rész az „Isten”. Utána jön köré egy hármas fonat: Atya, Fiú, Szentlélek – a Szentháromság jelképe. Miközben fonjuk, mondjuk is: „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében, ámen.” Aztán készítünk egy keresztformát a tetejére, ami úgyszintén hármas fonásban van. Végül pedig rózsák kerülnek rá: a kereszt metszetére, illetve a négy végpontjába – ezek Jézus sebeit jelképezik. Ezt még meg kell kenni, berakni a sütőbe. Mindig izgatottan váruk, hogy jól és szépen keljen, ne dőljön el. Több pászkát szoktunk készíteni, kisebbet, nagyobbat is. A szentelős kosárba viszont mindig a legszebb kerül. Ez is egy nagyon fontos momentum, hogy a szentelésre, a templomba a legszebb kerüljön a kosárba.

A sárga túró (...) a görögkatolikusoknál bele szokott kerülni a kosárba. Valójában tejben főzött tojás ez az eledel. Mivel kis család vagyunk, így öt liter tejben, ötven tojásból szoktuk készíteni. Amikor még gyerek voltam, akkor még hatvan-nyolcvan tojás volt a legkevesebb, amiből csináltuk. Kolbászt szoktunk rakni még bele, füstölt húsokat és tojást is. Van, amelyik főtt tojást megdíszítjük. Néhány tojást a sonka levében szoktunk megfőzni, ez is ad egy kis különleges ízt a húsvéti tojásnak. Bort és tormát is szoktunk szentelni vinni.

(...) a pászkaszentelés után, mire hazaérünk, már nagyon éhesek vagyunk. Még mielőtt elindulunk a templomba, szépen megterítjük az asztalt. Amikor hazaérünk, akkor a szentelményt fölvágjuk, és azt esszük meg, mondhatni tízóraira. Utána pedig, amikor kimegyünk anyáékhoz a családi ünnepségre, ott is először az ottani szenteltet esszük. Természetesen nem az egész elkészített mennyiséget visszük szentelni, csak egy kisebb mennyiséget. De a szentelt dolgokat mindig külön rakjuk, először mindig ezeket esszük meg, hogy azok semmiképpen ne kerüljenek kidobásra vagy állatok elé, vagy bárhova szemétbe. (...)

Христос Воскрес! Воистину Воскрес! Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Fotó: Szónoczki család magánarchívuma

Magyar Kurír