Bubnó Tamás Liszt-díjas karnagy, Magyarország kiváló művésze, a Szent Efrém férfikar művészeti vezetője a Kárpát-medencei karácsonyi dallamvilágról, a keleti egyház Szent Miklós-kultuszáról és görögkatolikus karácsonyi népszokásokról beszélt a hallgatóságnak a tőle megszokott humoros, mégis mély tudásról tanúskodó módon.
Ahogy megszokhatták, most sem „száraz” előadásról volt szó: a kántorokból, főiskolai hallgatókból és zenekedvelőkből álló Szent Atanáz kórusnak, valamint Forgács Péter operaénekesnek köszönhetően a történelmi és kulturális kitekintést követően a résztvevők meg is hallgathatták a dallamokat, sőt közös éneklésre is sor került. Elhangzottak karácsonyi kánonok, Dmitrij Bortnyanszkij Z nami bog (Velünk az Isten) című himnikus kórusműve, a homrogdi cigány karácsonyi ének, Csajkovszkij Miatyánkja és egy bizánci Istenszülő-ének. Az est különlegessége volt, hogy Forgács Péter operaénekes a karácsonyi katavászia I. irmoszát öt nyelven énekelte el a kórus kíséretével.
A Bizánci dallamok következő alkalmára 2026-ban kerül sor, nagyböjtben, a belépés akkor is ingyenes lesz. A pontos programért és további hírekért kövesse a Görögkatolikus Múzeum Facebook-oldalát!
Szöveg: Király András/Görögkatolikus Metropólia
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: Vándor Ilka
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


