Miért nem beszélünk a valóságról? – Szabó Borbála író a pásztorjátékírásról

Bori nem katolikus családba született, húszéves kora körül ismerte meg a templomot. Valószínűleg emiatt is tudott új módon tekinteni a betlehemi történetre. „2000-ben volt az esküvőnk, de akkor még nem éreztem, hogy katolikus akarok lenni. Templomban házasodtunk, nagy katolikus család a férjeméké. A Hiszekegyet akkor még nem tudtam volna elmondani. Nem volt nászmisénk, de a szertartás nekem is fontos volt. Pannonhalmán éltünk, a férjem ott tanított, hatott rám a hely és az emberek. A szüleim gyerekkoromban megkereszteltettek – evangélikusnak –, mert a kommunizmus idején úgy gondolták, ezzel jól tudnak helyezkedni, hátha eljön egyszer egy más világ. 2003-ban bérmálkoztam, a második gyermekünk, Klári keresztelőjén; Várszegi Asztrik atya bérmált.”

Pannonhalmán a tanárok családjai együtt laktak egy nagy házban. Ha ez nem így lett volna, talán pásztorjátékot sem ír Bori. „Rengeteg gyerek volt a házban, a két nagyobb gyerekünk is oda született, jó volt kisbabával ott élni. Karácsony előtt felmerült az egyik tanár kollégában, hogy a kicsik előadhatnának egy betlehemest. Hozzám fordult, hogy írjak már valamit, úgyis színjátszós vagyok. Huszonöt éves voltam akkor, azelőtt soha nem írtam még színházi darabot. Az első drámai művem, ami közönség elé került, az a pásztorjáték lehetett, ami akkor született.” A szomszéd gyerekek és mieink aztán végigjárták a Hunyadi utcát a verses darabbal. „Hatalmas sikerünk volt, valaki mondta is, hogy jövőre még több házba menjünk be.” 2006-ig, amíg Bori a családjával Pannonhalmán élt, minden évben újabb és újabb pásztorjátékot írt. 24-én megvolt a betlehemezés, majd 25-én utaztak Budapestre a szülőkhöz, nagyszülőkhöz.

„Kovács Zsuzsi barátnőm egyszer megkérdezte, nem ismerek-e valami pásztorjátékot, amit előadhatnának Budapesten, a Keleti Károly utcai templomunkban. Mondtam neki, hogy tudok néhányat, mert szoktam írni ilyeneket.” Zsuzsinak nagyon tetszettek a darabok, meg is rendezte őket. Amikor Boriék „hazaköltöztek” Pannonhalmáról a fővárosba, már akkorák voltak a gyerekeik, hogy ők is játszottak ezekben. „Évről évre újabb pásztorjátékot facsart ki belőlem Zsuzsi, de

bennem is megvolt az igény arra, hogy ne mindig ugyanazt adjuk elő. Mivel a pásztorjáték nem része a szertartásnak, így a születéstörténetnek mindig más szakasza kerülhetett a középpontba.”

A pásztorjátékok hagyományos eleme a dalbetét. Pannonhalmán, amikor a gyerekek a házakat járták, énekeltek is. „A budapesti, 24-ei pásztorjátékokba is bekerültek énekek, sőt hatalmas kóruselőadások is, szinte ezek jelentették a darab csúcspontját. Majdnem musicalre váltottunk” – mondja Bori a templomban előadott betlehemes játékokról.

Az újfajta pásztorjáték azonban nem mindenkinek tetszett Budapesten. Különösen a szülők között sokan voltak olyanok, akiket felháborított néhány szó, mondván, azok nem illenek a szentélybe. Örök probléma: mit és hogyan lehet előadni a templomban, egyáltalán mi való oda, hiszen a szentély nem színház. Bori felidézi a kifogásolt szöveget: „Volt egy olyan mondat, amit a darabbeli nagymama mondott: »Tudjátok-e, gyerekek, mi a karácsony?« Az unokák nem tudják, csak ennyit mondanak: »Hát, a karácsony az, amikor ajándékot kapunk. Ja, a karácsony! Azt tök szeretem!« Aztán a gyerekek belekerülnek a történetbe, és végül megértik, valójában mi a karácsony.” A templomi közösségben nagy nyelvészeti vita alakult ki arról, hogy a „tök” szó nem való a pásztorjátékba. A próbák idején egyesek nagyon tiltakoztak, méltatlankodtak, végül mégis nagy sikert aratott a darab, és kiderült, hogy hordozza a karácsony üzenetét. „A gyerekek és a szülők is élvezték az előadást, mindenki értette, nevetett és sírt, ahol kellett.” Megtapasztalták, hogy a drámaírói szempont felfrissíti, átélhetővé teszi a szokásos pásztorjátékot.

Ebben a műfajban a történet adott, nemigen lehet újat mondani. Már a népies pásztorjátékban kialakultak a különböző pásztorkarakterek: az egyik a sületlen, süket, a másik az öreg, a harmadik a fiatal semmirekellő, aki végül megjavul. Tulajdonképpen már ezek a karakterek sem voltak feltétlenül templomba illők. Az, hogy a szakrális történetben felbukkan valami profán, nem új keletű jelenség. Bori elmeséli, hogy a feltámadási szertartáshoz a hagyományban kapcsolódott egy jelenet: asszonyok mennek Krisztus sírjához, s útközben kenőcsöket akarnak venni, így megállnak a kenőcsárusnál. Az hátrakiált a feleségének, s ekkor kiderül, az asszony éppen csalja őt egy másik férfival. Nagy őrjöngés, pofozkodás kerekedik… A botrányos jelenetet természetesen nem lehetett előadni a templom falai között, így a  kenőcsárus házasságának története kikerült a templom előtti térre, vásári komédia lett belőle. „Látszik, hogy az emberekben még a szent történetekkel kapcsolatban is ott él az igény a komédia, a vidámság iránt. Keveselltem, hogy a hagyományos pásztorjátékban ez kimerül abban, hogy az egyik pásztor nem jól hall.” Ha Bori pásztorjátékaiban túl kevésnek tűnt a derültségre okot adó elem, a rendezők is jó kis rigmusokat írtak bele a szövegekbe.

Jézus születésének története azonban ennél jóval többet rejt magában, és ezt meg is lehet mutatni, vallja Bori. „Írtam egy pásztorjátékot, ami arról szólt, hogy mi történik, amikor Mária és József a népszámlálásra mennek. Mária mindjárt szül, ezért bekopogtatnak a házakba, és szállást kérnek. Senki nem akarja befogadni őket, így végül egy istállóban alszanak. De kik ezek a családok, akiknél próbálkoznak? Miért nem engedik be őket az otthonukba? Milyen kifogásokat találnak? Az egyik ember gazdag, és attól fél, hogy a szülés miatt tönkremegy az új szőnyege. Egy másik beengedné a szállást keresőket, de a férje nem. A harmadik öreg, ő úgy gondolja, túl sok lenne ez már neki.

Élveztem, hogy ebben a társadalmi rétegek viselkedéséről képet adó darabban jól megmutatkozik, milyen az, amikor az emberek szűkkeblűek, és nem engedik be az életükbe Jézust. Kérdés az is, hogy én magam beengedném-e.

Ezek valódi konfliktusok. Ezer oka lehet annak, hogy szűkkeblűek vagyunk. Az az érdekes, hogy meglátjuk-e magunkat abban, aki a rossz oldalon áll.” A pásztorjátéknak tehát, mint minden drámának, valóságtükröző szerepe van.

A születéstörténet azonban nem csak ezt a konfliktust rejti magában. Heródes hírül veszi, hogy megszületik a zsidók királya, és attól fél, őt letaszítják majd a trónról. A három királyok pedig azon tanakodnak, mit mondjanak neki, mert megsajnálják, féltik Jézust. „Hányszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy ki vagyunk szolgáltatva valakinek, például valamilyen hatalomnak, egy munkahelynek. Érezzük, hogy nem jó, ami ott folyik, de valami miatt függünk tőle, mondjuk azért, mert onnan kapjuk a fizetésünket. Felismerjük az igazságot, mint a három királyok, és felmerül bennünk a kérdés: most melyik oldalra álljuk? Ők is dönthettek volna máshogyan…”

Bori egy pásztorjátékának kezdőjelenetében mai gyerekek éppen chipset esznek. „Elég neveletlenül viselkednek, amikor a nagymama a karácsonyról magyaráz nekik, de aztán hirtelen benne találják magukat a történetben, ők lesznek a pásztorok és a királyok. S a végén még a chipset is felajánlják a Kisjézusnak” – mondja Bori. Fontosnak tartja a téma aktuális környezetbe helyezését, mert

mindannyiunk gyerekei ezerszer találkoznak nem hívőkkel, és tudják, hogy a világ nagyobbik része nem hisz. Jó, ha beszélünk arról is, hogyan lehet a karácsony igazi jelentését megismertetni azokkal, akik »chipset esznek«. Milyen jó lenne őket is megszólítani, bevonni a történetbe! Úgy beszélni, hogy ők is értsék!”

Bori elmondja, úgy tapasztalja, hogy sokan tündérvilágban élnek. Pedig fontos, hogy találkozzunk a valósággal, a valós problémákkal. „Jézus is emberré vált. A testi létnek, ember mivoltunknak, a valósággal való szembesülésnek nem kellene idegennek lennie a katolikusoktól. Nem elég, ha a kislányunkat angyalkaként látjuk. Ébredjünk fel, és lássuk meg, hogy tökéletesnek hitt világunk mögött ott a valóság! A karácsony sem problémátlan ünnep. Jézus születésének története tele van konfliktusokkal. Elég, ha csak Heródesre gondolunk, vagy arra, hogy senki nem fogadta be Máriát és Józsefet. Rengeteg az érték a katolikus felnőttekben, de sok az elfojtás is. Félünk, hogy az nem lesz szent, ha a valóságról beszélünk, vagy ha elismerjük a problémákat. Én ezt mindig furcsának találtam, mert kívülről jövök, és mert az életemben sok volt a nehézség. A gyerekeim előtt nem titkolom, hogy anyukám alkoholista volt, és emiatt halt meg. Mások ezért rám szólnak, hogy ne mondjak nekik ilyeneket. De akkor mit mondjak, hol a nagymamájuk? Az elhallgatás szerintem sokkal ijesztőbb, mint a valóság kimondása. Ugyanez az elfojtás mutatkozott meg ki a pásztorjátékokkal kapcsolatban is: ne beszéljünk arról, hogy az emberek gonoszak is lehetnek, hiszen ez egy szép ünnep angyalkákkal. De hát Jézus istállóban született! S a három királyokban is ott volt a dilemma, hogy elárulják-e a Gyermek hollétét, vagy ne, lojálisak legyenek-e a hatalomhoz.”

A jó dolgok sokszor balfogásokon, tragédiákon keresztül történnek. Valakit elhagynak, valaki meghal, valakit kudarc ér. „Jézus sem a habos-babos angyalka pipiskedéséből születik – vallja a drámaíró –, hanem a boldogtalanságból és a szenvedésből. A sorsa is ez lesz: szenvedés árán váltja meg az embereket. Ezen keresztül kell menni. Ha óvjuk a gyerekeinket az igazságtól, és nem tudják meg, mi az élet, később annál nagyobbat fog robbanni a bomba. Jót teszünk nekik, ha megmutatjuk, hogy a szenvedés elvezet az örömig.

Örülünk Jézus születésének, de nézzük meg, mennyi gyarlóság, hiba, kudarc és szenvedés vezetett odáig. Jézus emberré vált, belevetette magát ebbe a szenvedéssel teli földi életbe testileg, lelkileg.

Nem is értem, miért kell problémátlannak mutatni ezt a világot. Miért ez a finomkodás és a menekülő attitűd? A templomokba mintha csak tökéletes családok járnának. De ez nem igaz. Miért nem beszélünk arról, ami valójában van? Jézus annyira emberré vált, hogy istállóban született, egészen lentről indult az élete. Micsoda szélsőség!”

Az ember a karácsonytól idealizált ünnepet vár, pedig sokszor a valóságba ütközünk otthon is. Az anyukák nemegyszer a sírásig kifáradnak a készülődésben, „mert tökéletesre akarjuk a karácsonyt, a girlandokra és az ajándékokra figyelünk. Az ünnep sokszor sötét felleget jelent”.

Bori néhány éve már nem ír újabb pásztorjátékokat, a gyerekei, Zoárd és Klári átvették tőle a stafétát. „Számomra a pásztorjátékírás akkor volt fontos, amikor művészként még nem tudtam megmutatkozni. Akkor ez volt az egyetlen siker az életemben, és alkotóként ez sokat számított nekem. Szeretem, amikor a szükség és a bennem lévő alkotóvágy összetalálkozik, jó érzés hasznosnak lenni. 2006-ban volt Budapesten az első pásztorjátékom, ami sokat segített abban, hogy be tudjak illeszkedni a templomi közösségbe. Akkor jöttünk fel Pannonhalmáról, éreztem, hogy itt szükség van rám. Most itt az ideje, hogy a gyerekek folytassák a pásztorjátékírást. A fiatalok a darabokon keresztül meg tudják mutatni, mi az, amiről beszélni kell.” Ők is megtapasztalják, hogy a próbák idején felmerülő nézeteltérésekből, konfliktusokból végül mindig bocsánatkérések és kiengesztelődések fakadnak. A bonyolult készülődés után, mint a Jézus-történetben, öröm születik.

Beszélgetésünk végén Bori arról beszél, milyen fontos újragondolni a Jézushoz való viszonyunkat, a hitünket. Mert nagyon megcsontosodhatnak bennünk az igazságok, amiket jól ismerünk. Ami szépen indul, akár hazugságokba is torkollhat. Mindig meg kell újulnunk, és ebben segíthetnek a pásztorjátékok kérdésfelvetései is. „A próbák alatt a gyerekeim is nagy hitvitákba bocsátkoznak, sok mindent meg kell magyarázniuk másoknak. Írtak egy olyan pásztorjátékot, amiben az evangélisták voltak a főszereplők, akik négyféleképpen akarták elmesélni az eseményeket, és összevesztek, mint az írók. Mindenki a maga Jézusát keresi, így ők is. És mi megtaláltuk vajon a magunk Jézusát, vagy valaki másét szeretjük?”

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. december 18–25-i ünnepi számában jelent meg.