Monográfia jelent meg Serédi Jusztinián hercegprímásról

A Serédi Jusztinián, Magyarország hercegprímása című könyv bemutatójának a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Sophianum épülete adott otthont. A kiadvány az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének együttműködésében jelent meg, így egyszerre két sorozatnak is tagja, a Fraknói Kutatócsoport Collectanea Studiorum et Textuum és az MTA BTK TTI Magyar Történelmi Emlékek: Értekezések sorozatának.

Serédi Jusztinián bencés kánonjogász bíboros 1927-től 1945-ben bekövetkezett haláláig állt a Magyar Katolikus Egyház élén mint esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása.

A bemutató elején elsőként Tusor Péter egyetemi docens, tudományos tanácsadó, a Fraknói Kutatócsoport vezetője köszöntötte a megjelenteket, köztük Csíky Balázs rokonait. Megnyitójában kitért arra, hogy a néhai szerző a Fraknói Kutatócsoport elődje, az MTA-PPKE Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoport Bolyai-ösztöndíjas tudományos munkatársaként és támogatásával kutatott a Vatikánban, és végezte munkáját 2015-től haláláig, melynek fő célja Angelo Rotta budapesti nuncius válogatott iratainak kiadása mellett Serédi Jusztiniánról írt disszertációjának monográfiává fejlesztése volt. Doktori témavezetői az ELTE-n Gergely Jenő, majd Balogh Margit történészek voltak. A 2010-ben summa cum laude minősítéssel megvédett disszertáció sajtó alá rendezése, szerkesztése a szerző elhunytát követően Tóth Krisztinára, a Fraknói Kutatócsoport tudományos munkatársára hárult, aki igyekezett ennek a feladatnak a lehető legjobban megfelelni.

A monográfiát egyháztörténeti szempontból Gárdonyi Máté, a Fraknói Kutatócsoport külső tagja, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanára, siófok-balatonkiliti plébános elemezte. Csíky Balázs könyvét történetileg vizsgálta; számos példát említve a könyv újdonságaira. Kiemelte, hogy nem egy hagyományos főpapi éltrajzról beszélhetünk, ami rendszerint a püspök és egymázmegyéje viszonylatában mutatja be a témát. A kötet alcíme sokkal inkább „Egyházpolitikai életrajz” lehetne, melyben fontos szerepet tölt be Serédi Jusztinán egyházfői és közjogi szerepének párhuzamossága.

Csíky Balázs igyekezett a hivatala mögött „elvesző” személyt is bemutatni. Gárdonyi Máté leszögezte, hogy a szerzőtől megszokott pontos, alapos és adatgazdag módon tárulnak elénk többek között Serédi esztergomi érseki, hercegprímási kinevezésének körülményei, miként taktikázott a magyar kormányzat, mivel nem a bencés tudóst szerette volna az esztergomi érseki székben látni. Továbbá miként tartotta szintén erre a méltóságra alkalmatlannak a kinevezettet Fidelis von Stotzingen bencés prímás apát (1913–1947), noha szerzetesi, papi és kánonjogi érdemeit elismerte. A szerző ezt a vatikáni források bemutatásával elemezte munkájában. A kinevezés kapcsán kielemelte Cesare Orsenigo budapesti apostoli nuncius (1925–1930) támogatásának jelentőségét, aki amellett érvelt, hogy egy új személy, és ne egy már hivatalban lévő püspök legyen a hercegprímás. Ezzel kapcsolatban – ahogyan Gárdonyi is elmondta – a szerző kitért arra, hogy a keresztény vallás és a keresztény politika nem feltétlenül jelentette ugyanazt a korszakban, fontos volt, hogy a kinevezett igazodjon az Apostoli Szentszékhez, Rómában pedig a Vatikánhoz hű emberként tartották őt számon a későbbiekben is.

Az 1923-ban kezdődő és sokáig elhúzódó felvidéki birtokperek kapcsán nagy vívódást jelentett a már érsek Serédinek, hogy egyszerre legyen lojális hazájához és a Szentszékhez, még a lemondás is megfordult a fejében. Gárdonyi Máté kiemelte, hogy a bíboros 1945-ös halála jelképesen vetíti elénk egyúttal a történelmi Magyar Királyság végét is.

Csíky Balázs könyvében érdekességként megemlítette, hogy Serédi 1927-es érseki kinevezését követően új barátságokat nemigen kötött, nem is tegeződött újabb emberekkel, egyedüli kivétel volt a magyar elit tagjai közül gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter (1922–1931), aki még felszentelése előtt „gyorsan” letegeződött vele, ha már kinevezését a magyar katolicizmus élére megakadályoznia nem sikerült. Alapvetően Serédi megtartotta maga mellett elődje, Csernoch János bíboros, esztergomi érsek (1912–1927) már jól bevált aulistáit, például Meszlényi Zoltánt és Esty Miklóst.

Gárdonyi Máté azt is hangsúlyozta, hogy a zsidótörvények és egyéb megbélyegzések, majd a német megszállást követő üldöztetések esetében Serédi mint kánonjogász, bízva a jogban, a tárgyalásokban látta a lehetőséget. Ezzel igyekezett eredményeket elérni, noha a történések menetét látva esetenként határozottan is szóvá tette aggályait, ellenérzéseit. Könyvében Csíky 1938-tól kezdődően vizsgálta a hercegprímás ezen ténykedéseit.

A kötetet bemutató egyháztörténész végezetül Serédi protestánsokkal való viszonyára utalt még, miszerint a bíboros a vallási közömbösséget tartotta a legrosszabbnak, ebben keresendő a nem feltétlenül szívélyes kapcsolata más keresztény felekezetek vezetőivel. Gárdonyi Máté elmondta, hogy Ravasz László dunamelléki református püspök (1921–1948) ugyanilyen alapon tekintett antipátiával a másik fél felé, és ez a hozzáállásuk mindvégig kölcsönös maradt.

Az eseményről készült videó megtekinthető a Fraknói Kutatócsoport YouTube-csatornáján.

Forrás: MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport

Fotó: Kanász Viktor

Magyar Kurír