Pálos kolostorok – Filmbemutató a Pázmány bölcsészkarán

Kultúra – 2023. május 18., csütörtök | 16:24

Május 10-én ismerhették meg az érdeklődők Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán (PPKE BTK) a Pálos kolostorok című filmet, mely a korábbi, szintén az idei tanévben bemutatott filmekhez hasonlóan az egyetem Régészettudományi Intézetének elmúlt években végzett munkájába enged betekintést.

A Pálos kolostorok című dokumentumfilm bemutatóján Végh András, a PPKE BTK Régészeti Intézetének docense az ásatásról elmondta: 2014 óta végzik Balatonszemes önkormányzata megbízásából, a Civil Régészeti Alappal együttműködve a középkori Mindszent pálos kolostor régészeti feltárását.

A kolostor az első a hét elpusztult Somogy megyei pálos rendház közül, ahol régészeti feltárás hozza napvilágra a templom és a rendház maradványait. Minden évben hallgatók és néhány önkéntes két hetet dolgozik a helyszínen, minden feladatot önállóan végezve a lapátolástól a műszeres felmérésig. „Nagyszerű dolog ez a minden külső, beruházó kényszer nélkül végzet oktatói munka, amelynek során csak a tanításra és tanulásra összpontosíthatunk” – fogalmazott.

Az évek során föltárulkozott az egykori Mindszent kolostor temploma. „Az idei ásatással fogjuk befejezni ennek teljes feltárását a hajó északi részének vizsgálatával. Remélhetőleg idén is felmutathatunk a már megismert falalapozások mellett különleges tárgyi leleteket, mint a korábbi években például itt talált gótikus alapkő, a 14. századi gótikus bronzfeszület, vagy a pénzleletek, köztük a templom fala alá szórt velencei aranydukát. Az idei munka végeztével lehetővé válik a falak enyhe megemelésével a templom épületének láthatóvá tétele, ahová egyébként 2022 óta pálos tanösvény is vezet.”

Czigóth Sándor rendező 2014 és 2022 között nyolc éven keresztül rögzítette és készítette a filmet. Egyediségét az adja, hogy „nagyon részletesen mutatja be a régészszakma összetettségét, amely már messze nem a földben keresgélő régészetről szól. A tervásatás többéves folyamatának követése során a nézőnek a csak rajzolgató, fényképezgető emberek tevékenysége a térinformatika bemutatásával nyer értelmet”. Így a film által bemutatott folyamat minden érdeklődő számára figyelemfelkeltő, hiszen a 3D-technika felhasználásával ismét láthatóvá válik a középkori kolostor.

A film létrejöttét a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tudományos Mecenatúra Pályázata is segítette.

Forrás és fotó: PPKE BTK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria