Szekeres Erzsébet – Művek hittel és derűvel

– A püspöki konferencia tagjainak ajándékul átnyújtott, Krisztus síri leple című, bélyegre nyomtatott alkotás eredetijét a gödöllői Szent Kereszt görögkatolikus templom számára készítette. Miért tartotta fontosnak megajándékozni a görögkatolikus közösséget?

– A Szent Kereszt-templom hatalmas összefogással épült Gödöllőn. A katolikus Szentháromság-plébánia adományokat gyűjtött téglajegyek formájában, és jótékonysági koncertet szervezett, ahol a parókus, Sivadó János és felesége, Benyus Hedvig családjának apraja-nagyja lépett fel. Ez engem annyira megfogott, hogy elhatároztam, én is hozzá szeretnék járulni egy alkotásommal az építkezéshez. Felvettem a kapcsolatot Sivadó Jánossal, aki azt kérte, készítsem el Krisztus síri leplének ábrázolását, mely alkotás a 300-as években vált szokássá. Az általa adott anyagok segítségével megismertem, mit és hogyan kell az ikonográfia szabályai szerint ábrázolni. Ezt a leplet nagypénteken a sírbatételi vecsernye végén vállára teríti a pap – Krisztust viszi a vállán –, és a hívekkel körmenetben a szent sírra terítik, és végzik előtte hódolatukat, homlokukkal érintve Krisztus képmását. Részt vettem ezen a szertartáson, akkor értettem meg, hogy az, amit készítettem, a templom részévé, kegytárggyá vált. Tavaly pedig felkért a Magyar Posta húsvétra egy szakrális bélyeg elkészítésére, így került a síri lepel Tóth László grafikus közreműködésével a bélyegre.

– Reformátusként nagy nyitottságot tükröz mind a szertartáson való részvétele, mind az Árpád-házi szenteket és Máriát ábrázoló képsorozata. Mit jelentenek a szentek az Ön számára?

– A „szent” annyit jelent: szeretetben odaadott. Olyan ember, aki az életét ajándékozza Istennek – embertársai szolgálatán keresztül. Az Árpád-házi szentek ezt tették, népük, nemzetük szolgálata vezette őket. Mária számomra édesanya, ahogy édesanyám képe becses számomra, úgy Máriáé is, aki megváltónkat hozta a világra. Krisztus urunkat. Ettől nagyobbat, szebbet, jobbat, nem tudok elképzelni.

– Első textilképe is az anyát ábrázolja, 1970-ben Latinovits Zoltánt is elbűvölte.

– Latinovits Zoltánt Tolcsvay Béla hozta el hozzám egy gödöllői szereplésüket követően. Mikor meglátta az íróasztal fölé akasztott szőttest, hosszú percekig csendben nézte. Majd megfordult, és azt mondta: „Én még ilyen csodálatosan szépet nem láttam.” A szőttesben még édesanyám keze munkája is benne van. Fehér varrott kép: az édesanya a nap felé tartja csecsemőjét, miközben másik kicsinye a szoknyájába kapaszkodik. Megjelenítés a fehér fonal játékával: a selyem, pamut és gyapjú árnyalataival, óarannyal kiegészítve, fehér és kék porcelángyönggyel díszítve, különböző öltéstechnikákkal.

– Legutóbb a kalocsai Astriceum Érseki Múzeum részesült adományban, az Árpád-házi sorozat harminc darabja és néhány alkotás a fehér korszakából talált ott kiállítóhelyet. Az adományozás életének egyik meghatározó motívuma.

– Sokat kaptam, szeretnék visszaadni valamit belőle. Fontosnak tartom, hogy az alkotásaim minél szélesebb körben eljussanak az emberekhez, leginkább azokhoz, akiket érintenek. Így például Benedek Elek három mesekötetéhez készült képeim megjelenésből kimaradó darabjait a soproni Benedek Elek Pedagógia Kar óvónőképzőjének ajándékoztam. Úgy éreztem, ezt a százharminc képet, valamint a kesztyűbábokat oda kell adnom azoknak, akik a jövő nemzedékét tanítják majd. Egy másik nagy anyagom is egy bélyegterv nyomán született. Szent István és Szent Erzsébet ábrázolására kértek fel. A bélyeg nem nyert, de én igen. Tanulmányoztam az Árpád-ház tagjainak életét. Ez vezetett el a felismeréshez, mennyire kevéssé él a köztudatban, de az oktatásban is az Árpád-ház szentjeinek tisztelete, de még ismerete is. Így fogtam bele a sorozatba, és született meg mintegy harminc szőnyeg. Ebből is adomány lett, a gödöllői Szentháromság-templom falára kerültek. A hívek azt fogalmazták meg, fehér falak „didergő mezítelenségét” Szent Erzsébethez hasonlóan felöltöztetik a textilképek. Később az ország különböző részeibe hívták kiállításra ezt a sorozatot. Elhatároztam, ezt kisebb változtatásokkal újra el kell készítenem. Nagy segítségemre voltak a békésszentandrási szövőnők, akik az általam mértani pontossággal készített rajzok alapján kézzel megszőtték a szőnyegeket. Országjárás következett, végül a szőnyegek az Astriceumban kaptak méltó helyet. Bábel Balázs érsek ma azzal örvendeztetett meg, már több mint harmincezren látták őket.

– Ahogy képeiről beszél, érthetővé válik ars poeticája: tisztelettel, alázattal, felkészülten.

– Ha feladatot kap az ember, arra fel kell készülni. Legutóbb a reformáció kezdetének 500. évfordulójára kértek képet tőlem. Tanulmányokba fogtam, keresni kezdtem, így születtek meg az alkotások. Aztán átgondoltam, hogyan fogalmazható meg mindez rajzban úgy, hogy Isten dicsőségére váljék. Hogy az ember elkészítsen, odaadjon valamit, ahhoz tisztelet kell. Úgy kell „felruházni” a képet, elkerülve a giccset, hogy szolgálja a befogadást, hogy feltálalja a tartalmat. Ha nem lélekkel, nem tiszta lélekkel végezzük a munkát, az anyag „visszabeszél”, akkor vissza kell bontani. Tisztelni kell a befogadót is. Fontos számomra, hogy miután megtekintette az alkotást, úgy menjen el, visz magával valamit a szívében, a lelkében.

– Mezőgazdasági mérnökként végzett, de orvosnak készült. Hivatása a textilművészet. Hogyan élte meg ezeket a váltásokat?

– 1967-ben végeztem a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Csecsemőgondozóként dolgoztam, az orvosira jelentkeztem. De édesapám disszidált, nem jutottam be. Mivel jó felvételit írtam, sok más társammal együtt Gödöllőre irányítottak. Örültem, hogy egyetemi padba kerültem, és a nehézségek idején édesanyámtól tanult hozzáállás vezetett: amit az ember elkezd, be kell fejezni. Tisztességgel elvégeztem, megkaptam a diplomát. Az adta nekem a kenyeret. Először a Gödöllői járáshoz kerültem, majd 1970-től a szilasmenti termelőszövetkezetnél dolgoztam vezető beosztásban a nyugdíjazásig. Hálát adok a Jóistennek, hogy ezzel segített engem. Családfenntartó voltam, édesanyám nem kapott nyugdíjat, két kisebb testvéremet a segítségemmel tartottuk el.

– Önképzéssel lett művész. Hogyan járta végig ezt az utat?

– Sokaknak köszönhetem, hogy segítették a pályámat. Ők irányítottak, adtak a kezembe könyveket. Rajzzal kezdtem, majd festéssel folytattam. Nagyon sokat jelentett, megismertem a színek, vonalak világát. Merítettem a népművészet, a népmese gazdag tárházából. Fontos számomra a mesékben megismert huncutság, agyafúrtság, a jó győzelme, hogy az ember a legnehezebb helyzetekben is ki tudja vágni magát, ha helytáll.

A hímzést gyerekként édesanyámtól tanultam, első textilképem elkészítésébe ő is bekapcsolódott. A fonal szeretete, érintésének melegsége ma is meghatározó számomra. Ez indított el a textilképek felé. A rajz is megmaradt, Benedek Elek meséit illusztráltam, két kötet már megjelent a Kairosz kiadásában, idén várható a harmadik. A textilképekkel Ferenczy Noémi gobelinművész, kárpitművész alkotásain keresztül ismerkedtem meg. Napokat töltöttem a művek tanulmányozásával, pontos rajzok készítésével a szentendrei múzeumban.

– Életét a hit kíséri. Mit jelent az Ön számára?

– Hit, család, haza hármasa a meghatározó a művészetemben. Egy munka a hit által kap lelket. A Jóistennek készítem, beleteszem a lelkem. Sok nehézséget éltem meg, mindig a hit segített tovább. Az engem ért betegségek is közelebb vittek a Jóistenhez. Megéltem a Teremtő közelségét, hogy mellettem van a szenvedésben. Ez nyugalmat adott. Életemben végig éreztem a segítő mellettem állást. Eredményeimet a Jóistennek köszönhetem, ő adta az erőt, a mindennapokban egy-egy szerető simogatást.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír