Zúgja harang és orgona búgja

Kultúra – 2023. május 16., kedd | 12:25

Az alábbiakban Mózes Huba erdélyi irodalomtörténész jegyzetét olvashatják.

A motívumaikban a szenvedéstörténettel és a Mária-siralommal, mitikus összetevőikben az elhárító mágiákkal összefüggésbe hozható, korábban számon nem tartott archaikus népi imádságokról legavatottabb magyar szakértőjük, Erdélyi Zsuzsanna a Fondazione Ambrosiana Paolo VI szervezte gazzadai konferencián (1990) elhangzott előadásában megállapította, hogy a búcsúformulák ismertté válásának időszakában kialakult záradékuk az „áldást, búcsút és bűnbocsánatot osztó” kezet mostoha körülmények közt el nem érhetőnek vélve, segítségül „az égiekét ragadta meg”. Állítását a többi közt a bukovinai Andrásfalváról származó, „talán az egyik legszebb” magyar imazáradékkal igazolta. Ebben a szenvedését felidéző Krisztus így szól: „Hirdesd, hirdesd, Úr angyala: / Aki ezt elmondja / Este lefektibe, / Reggel fölkeltibe, / Főképpen napjába háromszor, / Halál órájakor pokol kapuja előtte záratlan bezáródik, / Mennyország ajtaja záratlan kizáródik, / Mennyei harangok megkondulnak, / Oltári gyertyák fellobbannak, ámen.” 

Ég és föld között közvetítő szerepet vállaló harangok kondulnak meg a moldvai Klézsén lejegyzett Márton Szép Ilona ballada záradékában és a magyar balladaköltészet csúcsaként emlegetett, székelyföldi Júlia szép leány zárósoraiban is, az utóbbiban hosszan zengő felhangokkal, a balladának A mennybe vitt leány folklorisztikai típusba sorolását mintegy kérdésessé téve. Ehhez a folklóresztétikai művelethez Szabédi László korábbi egyoldalúságokra figyelmeztető, briliáns esszéje (1954) nyújt segítséget, mindenekelőtt a „Mert most esött héja szüzek seröginek” sor értelmének a megvilágításával. A nem kellően figyelmes olvasó ugyanis elsiklik a sor „most halt meg” jelentése fölött, s gondolkodás nélkül elfogadja, hogy az anyjától elköszönő leány a mennyben a nemrég elhunyt szűz helyét töltheti be.

A novíciák beöltöztetésének a Lányi-kódexből (1519) vett leírása eloszlat minden figyelmetlenségből fakadó esetleges félreértést. Júlia szép leány nem meghalni, hanem más életformát vállalni készül. Három napig ismerkedik a regulával, majd a szertartás rendjén koszorúját elszaggatja, szerzetesi ruhába öltöztetik, lemetszik haját, végül „az töb szizek kezzibe” viszik. A ballada záradékából arra következtethetünk, hogy zárdába vonulása nem belső indíttatású, hanem – ami a középkorban és a kora újkorban nem lehetett ritka − a család birtokának osztatlan egészben tartását szolgálja: „Sirass, anyám, sirass, éltömbe hadd halljam, / Hadd halljam éltömbe, hogy siratsz hótomban! // − Leányom, leányom! Virágos kertömbe / Első raj méhömnek gyönge lépecskéje, / Gyönge lépecskének sárguló viasza, / Sárog viaszának fődön futó füstje, / Fődön futó füstje s mennybe ható langja! // A mennyei harang húzatlan szólalék, / A mennyei ajtó nyitatlan megnyílék, / Jaj! az én leányom oda bévezeték.”

Megkondulnak a harangok a szóbeliség utáni évszázadokban is, például Dsida Jenő Miért borultak le az angyalok Viola előtt című nyáralkonyi története hatodik fejezetében. A fejezet záradékát betöltő zsongás a költőt mintegy meghazudtolva egyszerre szó és kép és ünnepi muzsika: „Nem tudnók elmondani, elmuzsikálni, lefesteni, bárhogy akarnók: / mint lett isteni, ünnepi csarnok a külváros poros és füves útja, / mint bődültek az áhitatos, hazabandukoló, szelid esteli barmok, // mint lobbant fel a tűz az egek lila tömbjén s lent a nehéz por, / sűrü templomi tömjén, mint füstölt Violának lengő légi nyomába, / mint hullottak térdre az emberek és mutogattak a gyermekek és / mint kondult meg fékeveszetten a nagy város valamennyi harangja: // ging, gong, mindez a kis Violáért! / ging, gong, ne sajogjon a lába szegénynek! / zúgja harang és orgona búgja, pengeti lant és harsona zengi: / Angyalok asszonya Ő és ülni fog egykor az Úrnak jobbja felől.”

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. május 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg. 

Kapcsolódó fotógaléria