A ferencesek legfőbb elöljárója búcsúzik Ferenc pápától

Kedves Testvérek! Az Úr adjon nektek békét!

Megrendült, mégis hálás lélekkel fordulok hozzátok azon a napon, amikor az Egyház és az egész világ siratja Ferenc pápa elhunytát, aki a történelemben először választotta pápaként Szeráfi Atyánk nevét. Már megválasztásának estéjén hozott döntése nyilvánvalóvá tette pápaságának irányvonalát: az evangéliumi egyszerűséghez való szüntelenül megújuló visszatérés, a szegényekhez közeli Egyház, az irgalmasság elsőbbsége és a minden emberrel való találkozás irányultságát.

A „betegségek és gyötrelmek” (PL 43) az utóbbi időszakban erőteljesen érintették Ferenc pápát, lehetővé téve számunkra, hogy tanúi legyünk, miként néz szembe a keresztény és a pásztor „Halál nővérünkkel” – rendkívül értékes tanúságtétel ez korunkban, amely miközben hajlamos a látványosságok hajszolására, le akarja tagadni a betegséget és a halált. Ferenc pápa azonban türelemmel viselte ezeket, s mindenben az Úr, a legfölségesebb, mindenható jó Úr dicséretét zengte. Ezért is nagyon hálásak vagyunk érte.

Egy prófétai név, amely programmá vált

Mindannyian emlékezünk Ferenc pápa szavaira, amelyekkel névválasztását magyarázta: „Ferenc a szegénység embere, a béke embere, olyan ember, aki szereti és védi a teremtést.” Ez a hármas dimenzió állandóan megnyilvánult péteri szolgálata egész folyamán. Nem pusztán tisztelgés volt Assisi Szent Ferenc előtt, hanem életének és pontifikátusának valódi programja: visszatérés az evangélium lényegéhez, a forráshoz, amely oly erőteljesen jellemezte a Poverello útját.

Evangélium sine glossa (Végr. 39)

Ferenc pápa szavai és tettei szívében az evangélium közvetlen olvasata állt – pontosan az, amely egykor Assisi Ferencet is arra indította, hogy így szóljon: „Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívemből tenni kívánok!” (CÉ1 22) A Szentatya személyében is láttuk: képes volt megragadni az evangélium üzenetének esszenciáját mindenféle járulékos elem vagy a világi logikával való megalkuvás nélkül, olyan közvetlenséggel, amely egyenesen az emberek szívéig ért.

A Szent Ignác-i lelkiség, amelyben Ferenc pápa formálódott, csodálatos módon fonódott össze a ferences fogékonysággal: a képességben Isten Igéjének szemlélésére, hogy „látni és érinteni” akarta Krisztus testét a szegényekben és azokban, akik különféle szenvedéseket hordoznak, valamint Isten akaratának szüntelen keresésében a szellemek megkülönböztetése által.

A ferences lelkiségben gyökerező tanítás

Ferenc pápa tanítása számos ferences intuícióból táplálkozott, kiterjesztve és aktualizálva ezeket korunk számára. Két – már címében is egyértelműen ferences ihletésű – enciklikája, a Laudato si’ és a Fratelli tutti e szemlélet legteljesebb kifejeződései. De tanításának egészét áthatja az ebből a lelkiségből forrásozó érzékenység.

A pápa a Laudato si’-ben felidézte a Naphimnusz – A teremtmények dicsérete kozmikus és kapcsolati látásmódját, amelyben Szent Ferenc minden teremtményt testvéreként szólít meg. E szemlélet az átfogó ökológia fogalmában teljesedett ki, amely mély összefüggést lát a természeti környezet, az emberi társadalom és a spirituális dimenzió között. Az enciklika „minden összefügg mindennel” (LS 16) kifejezése visszhangozza azt a látásmódot, amely szerint a Poverello számára „minden kapcsolat”. A Querida Amazonia kezdetű apostoli buzdítás továbbvitte ezt a gondolatot, kiterjesztve a ferences ihletettségű gondoskodást az őslakos kultúrák és területeik védelmére.

A Fratelli tutti kezdetű enciklikában a pápa Ferencnek a szultánnal való találkozására utalva a „társadalmi barátságot” ajánlotta korunk paradigmájaként: a fegyvertelen találkozást, a testvér felismerését túllépve minden vallási és kulturális határon. Szent Ferenc intuitív érzékét is újra megidézte az egyetemes testvériség, a szeretet igazságosságként megnyilvánuló dimenziója, valamint a kisebbé válásból megszülető kiengesztelődés iránt. Az enciklika „irgalmas szamaritánusa” az a Ferenc, aki átöleli a leprást, és benne nemcsak a testvért, hanem a szenvedő Krisztust is felismeri.

Más írásaiban is – mint az Evangelii gaudium vagy a Gaudete et exsultate – mélyen ferences témák köszönnek vissza:

az evangéliummal való találkozásból születő öröm, az egyszerűség mint a szentség útja, az irgalmasság mint Isten neve, a szegények iránti kivételezett szeretet mint az evangéliumi igazság kritériuma.

Még az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításban is megszólal az az igazi, gyengéd és konkrét szeretet, amely Szent Ferenc életét és emberi kapcsolatait jellemezte.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az irgalmasság rendkívüli szentévét meghirdető Misericordiae vultus kezdetű bulla ugyancsak visszautal Ferenc tapasztalatára, aki a leprással való találkozásban Isten irgalmas arcát fedezte fel. A betlehemi jászol jelentéséről szóló Admirabile signum kezdetű apostoli levél pedig a grecciói karácsonyra emlékeztet, amikor Ferenc „tulajdon testi szemeivel” (vö. CÉ1 84) akarta szemlélni a megtestesülés szegénységét és alázatát.

Ferenc pápa tanítása egy olyan egyházképet rajzol meg, amely nagyban hasonlít az ősi ferences testvéri életre: egy kilépő Egyház képét, amely nem zárkózik önmagába, hanem szegény és a szegényekért él, amely arra törekszik, hogy helyreállítsa az elutasítottak méltóságát, s amely inkább akar az emberiség sebeit gyógyító „tábori kórház” lenni, mintsem erődítmény, amely elsáncolja magát saját biztonságába. Mondhatjuk, hogy az Egyház mint Isten zarándok népe – amely kép a II. Vatikáni Zsinaton érlelődött meg – meggyőző és bátor tanúra és megvalósítóra talált a most elhunyt Szentatya személyében.

Massimo Fusarelli OFM miniszter generális Ferenc pápa halálára írt búcsúlevelének fordítása teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Forrás: ferencesek.hu; ofm.org

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír