A nanofizikus, aki a hitéért menekült – Egy iraki domonkos nővér filmbe illő története

Raghad nővér mindennap gyalog megy munkába, s nap mint nap elhalad a washingtoni Szeplőtelen Fogantatásról nevezett nemzeti kegyhely székesegyháza előtt, így érkezik munkahelyére, az egyetemhez tartozó Gibbons Hallba, ahol a nanorészecskéket kutatja. Bár ma az élete épp olyan, mint más doktoranduszé, ez óriási erőfeszítésébe és küzdelmébe került.

Raghad nővér egy iraki kisvárosban született, és nem sokkal ezelőtt még menekült volt saját szülőföldjén, miután az Iszlám Állam 2014-ben lerohanta hazáját. Így emlékszik vissza az utolsó Moszulban töltött vasárnapra: „Bombázások közepette mentünk szentmisére, és csak nagyon kevés család volt ott” – meséli. „Énekeink a robbanások zajával és a jövő miatti félelmünkkel keveredett”.

Amikor jelentkezett az Amerikai Katolikus Egyetemre, tulajdonképpen egy második esélyt kapott arra, hogy kövesse az álmait. De ez bizony egyáltalán nem volt könnyű.

Raghad nővért mindig is érdekelték a természettudományok és hogy hogyan működik a világ. Ez az érdeklődése szorosan összefonódott a hivatásával is. 2001-ben lépett be a Sienai Szent Katalinról Nevezett Domonkos Nővérekhez, rögtön az érettségi után, és ugyanebben az évben kezdte meg Moszulban az egyetemi tanulmányait is. 2011-ben tett örökfogadalmat, és még ez előtt megszerezte BA- és MA-képesítését is. „A rendtársaim nagyon sokat segítettek. Nem volt könnyű fizikát tanulni, de ha igazán szeretsz valamit, akkor megpróbálod a legjobbat kihozni magadból.”

Raghad nővér fizika iránti szeretete – a teremtés építőelemeinek tanulmányozása – egyaránt összefonódik a természet iránti szeretetével és katolikus hitével. Küldetésének szerves részét képezi az iskolai tanítás és az egyetemi oktatás. Miután megszerezte a mesterképesítést fizikából, a moszuli egyetemen kapott munkát. Úgy tervezte, 2014-ben megkezdi doktori tanulmányait, ám tervei szertefoszlottak, amikor 2014. június 4-én az Iszlám Állam elkezdte megszállni Moszult. „Emlékszem, épp tanítottam, amikor felszólítottak minket, hogy haladéktalanul hagyjuk el az iskolát. Nem tudtuk, mi történik. Egyszerűen mindent ott hagytunk.”

Az első kitelepítés csupán néhány napig tartott, ám a biztonság nem volt hosszú életű. Egy héttel később az Iszlám Állam folytatta a város megszállását. „Egész nap lőttek és bombáztak, éjjel-nappal, szóval semmi kétségünk nem volt, hogy az Iszlám Állam nem fog megállni az ajtónk előtt.”

Amint a terroristák elérték a környéket, a keresztények három lehetőséget kaptak: vagy áttérnek az iszlámra, vagy tiszteletadót fizetnek azért, hogy maradhassanak – de teljesen jogfosztottan –, vagy pedig megölik őket. „Ez a keresztények számára azt jelentette, hogy egyáltalán nincs választásuk. El kellett hagynunk szülőföldünket azért, hogy a hitünket megőrizhessük.”

Rettenetes körülmények között hagyták el a várost: fegyverropogás vette körül őket, miközben menekültek. Az út, ami normális körülmények között, autóval mindössze húsz perc, négy órát vett igénybe gyalog.

„Az egyik oldalon az Iszlám Állam emberi álltak, a másik oldalon a kormányé. Harcoltak, mi pedig köztük haladtunk el.”

A nővérek egy közeli keresztény faluba menekültek, de két hónappal később ezt a várost is evakuálták, így Erbílbe mentek. Ott Raghad nővér elment az oktatási minisztériumba, hogy kikérje bizonyítványainak, papírjainak a másolatát. Ám szembesülnie kellett azzal, hogy az Iszlám Állam megszállta az egyetemet és minden iratot megsemmisített. Semmiféle hivatalos papírja nem maradt, amivel igazolhatta volna végzettségeit. „Olyan volt, mintha minden elvesztettem volna. Nagyon nehéz volt.”

Bár csalódott volt, hogy tanulási tervei meghiúsultak, nem Raghad nővér volt az egyetlen, akinek szembesülnie kellett ezzel a problémával. Ezt követően Erbílben a menekültté vált rendtársaival együtt a menekült családokkal foglalkozott, segítették őket, amiben csak tudták. „A keresztény családoknak semmijük nem volt, se élelem, se ruha… semmijük, így az emberek az utcán aludtak, fák alatt, nyilvános tereken. Elvesztették jövőjüket, különösen is a gyermekek. Elvesztettük történelmünket, iskoláinkat, templomainkat, ám hitünket továbbra is meg akartuk őrizni.”

Raghad nővér három évig Erbílben maradt, Moszul felszabadításáig. Amikor rendtársaival végül visszatérhettek, azt látták, hogy minden megváltozott. Az Iszlám Állam elfoglalta a rendházukat és gyakorlatilag teljesen lerombolta.

„Mindannyiunkat megdöbbentett, amikor megláttuk Moszult. Elvesztettük kétezer éves pergamentekercseinket. Irak ősi idők óta lakott terület, rengeteg történelmi jelentőségű hellyel. És az Iszlám Állam mindent elpusztított.”

Csodálatos módon az egyetlen szoba, amit elkerült a pusztítás, Raghad nővér szobája volt. Megtalálta a doktori tanulmányaihoz szükséges iratokat. Egy másik csoda akkor történt, amikor Donna Markham, az amerikai Legszentebb Rózsafüzérről Nevezett Domonkos Nővérek (közismert nevükön adriani domonkos nővérek) korábbi elöljárója Erbílbe látogatott. Donna nővér többek között az Amerikai Katolikus Karitász elnöke. Amikor meghallotta Raghad nővér történetét, John Garvey-hez, az Amerikai Katolikus Egyetem rektorához fordult segítségért, aki pedig elmesélte Raghad nővér történetét Aaron Dominguez részecskefizikusnak, aki akkor a természettudományi kar dékánja volt. Ő felhívta Ann Corsit, a kar doktori képzésével és a kutatással foglalkozó dékánhelyettesét, aki egyben biológiaprofesszor is, és megkérte, segítsen, hogy valahogy át tudják rágni magukat a rendkívül bonyolult bürokratikus rendszeren, és Raghad nővér jelentkezhessen a doktori képzésre.

Ann Corsi hónapokon keresztül e-mailezett Donna nővérrel és az adriani domonkos nővérekkel, akik anyagilag támogatták Raghad nővért. Ugyanígy számos levelet váltott az iraki nagykövetséggel, az USA minisztériumaival és az iraki nővérekkel, hogy Raghad nővér megkapja az USA-ba való belépéshez szükséges hivatalos papírokat. Ezzel egyidőben el kellett intézni, hogy a moszuli egyetemen megőrizhesse az állását, hogy miután befejezte a doktori képzést, ott kapjon munkát. Raghad nővér Ann Corsitól és az amerikai diákoktól is sok segítséget kapott.

„Annyira sok akadály merült fel, hogy tulajdonképpen egyszerűbb lett volna feladni, de a története egyszerűen lenyűgöző volt” – mondja Aaron Dominguez.

„Az USA-ban egyesek panaszkodnak, hogy a katolikusoknak, az egyháznak mennyi mindent kell elviselnie. De ez valójában semmi ahhoz képest, amit a világ más részein kell a keresztényeknek elszenvedniük hitük miatt.

Keresztény kötelességünk konkrét segítséget nyújtani az üldözött embereknek, mint Raghad nővér is. Keresztény egyetemként világos volt, hogy meg kell próbálnunk.”

A kemény munka végül kifizetődött: 2018 januárjában Raghad nővér megérkezett az USA-ba és megkezdett egy hat hónapos intenzív angol nyelvtanfolyamot. Még ezen év őszén elkezdte doktori tanulmányait John Philip professzor nanotechnológiai laborjában.

Amilyen nehéz volt eljutnia Amerikába, épp olyan nehéz volt mentálisan szembenéznie ezzel a helyzettel Raghad nővérnek, aki az USA és Irak közötti háborúban és politikai konfliktusban nőtt fel.

„Nem volt könnyű idejönni, főleg a sok-sok emlék miatt. Isten néha olyan helyekre hív, amiről nem tudjuk elképzelni, hogy tényleg ezt akarhatja.

De velünk volt Irakban, amikor minden rettenetes volt.”

Bár nehéz neki távol lennie rendtársaitól és családjától, akik még most is veszélyben vannak, Raghad nővér ebben a helyzetben is, Amerikában is tapasztalja Isten közelségét. „Isten működik azokban az emberekben, akik segítettek nekem. Az emberek nagyon kedvesek, és ez arra indít, hogy jobb ember legyek. Sok amerikai akar segíteni, és nagyon bántja őket az, ami Irakban zajlik. Ez segít meglátnom, hogy végül is mindannyian emberek vagyunk.”

Ann Corsit leginkább Raghad nővér fizika iránti szeretete nyűgözi le, pedig komoly kihívásokkal áll szemben, hiszen nem anyanyelvén tanul. „Ebben a szakmában kevés nő van” – mondja Ann Corsi. „Nehéz tudomány, amelyhez magasszintű matematikai ismeretekre van szükség. Raghad nővér pedig nagyon elszánt, hogy ezen a területen akar dolgozni. Szenvedélyesen szereti a természettudományokat. Bármelyik hallgatónak példaként szolgálhat. Azt hiszem, senki és semmi nem állhat Raghad nővér útjába. Doktori tanulmányai befejeztével haza akar térni, hogy tanári küldetését beteljesíthesse.”

„A mi feladatunk ez: tanítani az embereket, mindegy, hogy keresztények vagy muszlimok” – vallja Raghad nővér. „Nem ismerem a jövőt, és lehet, hogy a tanítás megint veszélyessé válik Moszulban. De domonkos nővérként ez a küldetésem. Nem könnyű, de tudom, mit akarok, és ami szükséges hozzá, megteszem.”

Forrás: Domonkosnoverek.hu; Catholic.edu

Fotó: Catholic.edu

Magyar Kurír