Kétéves az Emberi Méltóság Stratégia – Hálaadást és megemlékezést tartottak Budapesten

Megszentelt élet – 2022. október 12., szerda | 20:06

Két éve indult útjára az Emberi Méltóság Stratégia. Ennek kapcsán október 7-én találkozót tartottak Budapesten, amely során hálát adtak a magyar szerzetesrendek közös munkájáért és megemlékeztek a nemrég elhunyt Rudan Máriáról, aki 2019 ősze óta volt az Emberi Méltóság Stratégia koordinátora.

Hihetetlen sok energia volt ebben a két évben. Sok küzdelem és sok öröm. Szeretet, gondosság, szakmaiság, érzékenység, odafigyelés kísérte a munkát. Lehet érezni rajta az áldást, mert az, amit Rudan Mária ezen a rendkívül érzékeny és fontos területen elkezdett álmodni néhány kollégájával, komoly, látható valósággá formálódott és gyümölcsei lettek.

Közel száz embert hívtak meg a találkozóra, mert körülbelül ennyien kerültek kapcsolatba ez idő alatt a stratégiával. Az út még hosszú, de jó időről-időre megállni és örülni annak, ami van. Ezért is tervezhette meg még Mária és az iroda dolgozói ezt az őszi találkozást: örülni, kapcsolódni, ünnepelni.

A délután Rudan Mária elvesztése miatt sokkal inkább az emlékezés és a hálaadás alkalma volt, de természetesen a közösség építése és a jövő felé tekintés is jelen volt benne.

Először a Piarista Gimnázium kápolnájában imádságra gyűltek össze a résztvevők, amit Kiss Didák OFM vezetett. Négy mécsest gyújtottak: az elsőt a Szentháromság tiszteletére, a másodikat az emberi méltóságért, amit teremtettségünkben kaptunk, a harmadikat az Emberi Méltóság Stratégiáért, szemléletformálásért, a negyedik gyertyát pedig Rudan Mária, a stratégia váratlanul elhunyt vezetőjének tiszteletére, aki az Egyházon belül végtelen finomsággal, érzékenységgel tudta képviselni ezt az ügyet. Rudan Mária nem csak a stratégia volt vezetője, hanem örökre az is marad különleges módon, közvetítve Ég és Föld között.

Az imádság után Dobszay Benedek OFM felvezetésével a stratégia négy munkacsoportja (integrált keresztény emberkép, intézményi sztenderdek, szemléletformálás és képzési munkacsoport) számolt be az elmúlt két évben végzett munkáról, hogy hol tartanak és milyen feladatok várnak rájuk a jövőben. Végül kötetlen beszélgetésre is sor került múltról, jelenről, jövőről.

Szöveg: Agócs Andrea

Forrás és fotó: Emberi Méltóság Stratégia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria