Konferenciát rendeznek Nemeshegyi Péter SJ emlékére Budapesten

Megszentelt élet – 2023. március 10., péntek | 14:01

Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes születésének 100. évfordulója alkalmából emlékkonferenciát tart a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia március 25-én Budapesten, a Párbeszéd Házában.

A tanácskozás előadói mások mellett Görföl Tibor teológus, Fehérváry Jákó OSB, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora és Perczel Forintos Dóra, a SOTE oktatója.

Az eseményen felidézik Nemeshegyi Péter SJ lelkiségét, teológiáját, kelet-ázsiai missziós tevékenységét, a II. Vatikáni Zsinat tanítását életművében, valamint szerzetesi eszményét. A nap végén bemutatják azt a japán regényt, amelyet élete egyik utolsó nagy munkájaként Nemeshegyi Péter fordított magyarra, majd kedvenc zeneszerzőjétől, Mozarttól hangzanak el zeneművek.

Az emlékkonferencia március 25-én, szombaton 10 órakor kezdődik a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky u. 20.)

A részletes program:

10 óra – András Attila SJ provinciális megnyitóbeszéde

10.15 – Koronkai Zoltán SJ: A Szent Ignác-i lelkiség Nemeshegyi Péternél

10.45 – Görföl Tibor (PTE): Nemeshegyi Péter teológiájának súlypontjai

11.15 – Vámos Péter (KRE): Nemeshegyi Péter és a kelet-ázsiai vallástörténet

12 óra – Fehérváry Jákó OSB (SSZHF): A II. Vatikáni Zsinat és a szerzetesség eszménye Nemeshegyi Péter életművében

12.30 – Pecsuk Ottó (KRE): Nemeshegyi Péter, a Szentírás magyarázója

13 óra – ebédszünet

13.45 – A szeretet útján – vallás- és tudományközi reflexiók Nemeshegyi Péter szeretetértelmezéséről, Perczel Forintos Dóra (SOTE), Banyár Magdolna (BHF) és Hidas Zoltán (PPKE) közreműködésével

14.30 – Csodálatos bolond, avagy Nemeshegyi Péter legkedvesebb japán írója – könyvbemutató kerekasztal-beszélgetés

Nemeshegyi Péter SJ élete egyik utolsó nagy munkájaként lefordított egy japán regényt. Endó Súszaku Csodálatos bolond címmel a közelmúltban megjelent kötetéről Ikematsu-Papp Gabriella műfordítót, Szigeti László szerkesztőt és Horváth Árpádot, a Jezsuita Kiadó igazgatóját kérdezi Végh Dániel.

15.30 – koncert Mozart műveiből; közreműködik Bihari Adél koloratúrszoprán, Lehoczky Hajnal mezzoszoprán, Roska Dániel tenorénekes és Vékey Marianna zongoraművész

Moderál: Lázár Kovács Ákos (FFJA) és Szigeti Szabolcs (FFJA)

A programon való részvétel és a vendéglátás térítésmentes, azonban a belépés előzetes regisztrációhoz kötött. A nap költségeire köszönettel fogadnak adományokat a helyszínen.

Regisztrálni a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia honlapján lehet.

Forrás és fotó: Szerzetesek.hu/Jezsuita.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria