Meghallgatunk, megelőzünk, gondoskodunk – Nemzetközi piarista gyermekvédelmi konferencia Madridban

Megszentelt élet – 2025. október 29., szerda | 18:51

Október 13–17. között a madridi El Pardoban nemzetközi gyermekvédelmi konferenciát tartott a piarista rend azzal a céllal, hogy egy olyan gyermekvédelmi kultúra alapjait rakják le, amely túllép az egyéni vagy alkalmi reakciókon, és „valami mélyebbet épít: egy közösen vállalt felelősségre épülő, gyakorlatban strukturált és elkötelezettséggel fenntartott élet- és munkastílust”.

A Piarista Rend Magyar Tartományát Tőzsér Pál, a gyermekvédelmi titkárság vezetője; Strommer Pál, a Biztonságos Iskola Tartományi Tanácsa (BITT) elnöke és Márkus Roland, a rendtartomány kommunikációs koordinátora és az Emberi Méltóság Stratégia munkatársa képviselte.

A delegáció a magyar tartomány esettapasztalatait, jó gyakorlatokat és fejlesztési irányokat is megosztott a nemzetközi közönség előtt.

„Nem elég biztonságos terekről beszélni”

A találkozó első napján bemutatkoztak a résztvevők. Jorge Iván Ruiz, a betániai provincia tartományfőnöke mint a rendezvény házigazdája köszöntötte a jelenlévőket. Carles Gil általános rendfőnök bátorító szavakat intézett a közösséghez. Urbán József SchP, a rend gyermekvédelmi csapatának koordinátora ismertette a hét programját, a rendezvény céljait.

Carles Gil SchP előadásában kiemelte a hét központi témáit, és felvázolta a rend gyermekvédelemre vonatkozó alapirányait. Arra hívta a résztvevőket, hogy „együtt építsük fel a gyermekvédelem kultúráját”. Nem elég „biztonságos terekről” beszélni, hanem olyan környezeteket kell teremteni, ahol a piarista identitás jegyében a gyermekek teljes emberi és lelki valóságukban növekedni tudnak – hangsúlyozta. – Ez nem csupán igazságossági követelmény, hanem „feltétele annak, hogy küldetésünket egyáltalán megvalósíthassuk”.

A gyermekvédelem nem adminisztratív teher, hanem a „piarista hivatás alapvető dimenziója”. Olyan közös felelősség, amely mindannyiunkat összeköt, és amelyből senki sem maradhat ki.

A rendfőnök szerint a kulcsszó az alázat. „Nem szentek közössége vagyunk, hanem olyan férfiak és nők, akik igaz hűséggel akarják követni Krisztust – fogalmazott. – Ami a társadalmat érinti, az ránk is hatással van. Nem hátrafelé kell tekintenünk félelemmel, hanem előre, felelősséggel. A transzparencia nem rombol minket, hanem megtisztít.”

A protokollokon túl: „a gyermekvédelem nem módszerek összessége, hanem kultúra”

Urbán József atya bevezetőjében hangsúlyozta: a gyermekvédelem nem elsősorban eljárások vagy módszerek összessége, hanem kultúra kérdése: „ahogyan éljük a hivatásunkat, ahogyan együtt élünk, és ahogyan viszonyulunk azokhoz, akiket ránk bíztak.”

Emlékeztetett arra, hogy

a szemléletváltás kulcsa a felelősségvállalás: nem bűnbakokat kell keresni, hanem a törékeny helyzetekben tanúsított közös felelősségünket kell felismerni és vállalni.

„Számunkra a gyermekvédelem ezt jelenti: nevelni, mint az igazság és a szeretet aktusát; védeni, mint a hit és a remény cselekedetét” – mondta.

A találkozó három vezérfonal köré épült:

nemcsak megérteni a sebezhetőséget, hanem átalakítani azt a kultúrát, amely előidézi; nemcsak reagálni a sérelmekre, hanem felelősséget vállalni; és nemcsak elkerülni a hibát, hanem felépíteni a bizalmat.

Strukturált tanulás: keretdokumentum, esettanulmányok, szakértők

A többnapos program során plenáris megbeszélések és kiscsoportos műhelyek váltották egymást, kiegészítve szakértői előadásokkal, amelyek segítették az elmélyült reflexiót és tágabb rálátást adtak a bántalmazás és a védelem összetett, fájdalmas kérdéseire.

Mayra Medina, a rend központi gyermekvédelmi munkacsoportjának tagja bemutatta a rend Gyermekvédelmi keretdokumentumát, amely a piarista gyermekvédelem alapelveit rögzíti, és felvázolta annak történeti, szellemi hátterét és eljárásrendjeit.

A délutáni szekciókban csoportmunka zajlott: a résztvevők megosztották a tartományok tapasztalatait, problémáit, jó gyakorlatait, majd elkezdték együtt kijelölni azokat az irányokat, melyek a jövőben egységesebb és mélyebb gyermekvédelmi kultúra kialakításához vezetnek.

A találkozó tapasztalatainak és a munka folytatásának részeként a résztvevők a jövőben, meghatározott rendszerességgel, online is folytatják találkozásaikat.

„Az evangéliumból fakad” – záróértékelés és küldetés

„A gyermekvédelem maga is az evangéliumból fakad. Amikor gyermekvédelemről beszélünk, nem a múlt hibáitól való félelemből tesszük, hanem az evangélium iránti hűségből. Azért, hogy megóvjuk az életet, különösen a legkisebbekét, a legsebezhetőbbekét, a Királyság kedveltjeinek életét” – hangsúlyozta Carles Gil generális atya a zárómisén.

„Ne féljünk az igazságtól, az átláthatóságtól, a fénytől, a változástól, a vizsgálódástól és a tanulástól – mert csak ebből a bizalomból és alázatból születhet újjá egy hitelesebb, evangéliumi egyház, amely valóban menedék és otthon tud lenni.”

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria