Csodákra szeretettel vagyunk képesek – Novák Péter a Máltai Szimfónia programról

„Nagyon komplex és jól átgondolt pedagógusi munka van a háttérben. Itt, minden túlzás nélkül, kézzelfogható, hogy az oktatásnak milyen ereje van. Minden olyan sztereotípia, amit azért a többségi társadalom általában megfogalmaz a roma kisebbséggel kapcsolatban, nos, azoknak itt nyoma sem volt. Olyan mértékű fegyelemnek, példás magaviseletnek, odaadásnak, alázatnak és koncentrációnak lehettem tanúja, amit még a saját gyerekeimből is úgy kell elővakarnom adott esetben. És már látszik, hogy ezeknek a gyerekeknek ez a maga szocializációs természetességében része a mindennapjaiknak. Ez nagyon fontos eleme az egésznek, vagy inkább eredménye, illetve az is, hogy ezáltal milyen hatást gyakorolnak a gyerekek a környezetükre. Láttam, hogy a szülők is eljönnek az előadásra, szépen felöltöznek, ott vannak, meghatódnak, szorítanak, együtt lélegeznek a gyerekekkel ebben a történetben” – mondta az interjúban Novák Péter.

„Megérkeztem egy szemmel láthatólag nehéz sorsú településre, és gondoltam, hogy majd valami történik, de azt álmomban sem képzeltem volna, hogy ez ennyire átgondolt, koncepcionális és konzekvens. És érzékeny, hiszen a tanárok úgy válogatták össze a repertoárt, hogy mindenkinek legyen egy kis sikerélménye, mindenki felmehetett a színpadra. Ez az előadóművészetnek fontos eleme, mert a színpadnak van egy mágiája, ami hatást gyakorol a rajta állóra, és ezek a pedagógusok remekül kitalálták, hogy élményt adnak azoknak is, akik még csak egy-két akkordnál tartanak.

(...) hosszú távon csodákra szeretettel vagyunk képesek, és itt nagyon „meg van szeretgetve” mindenki. Kétségtelen, hogy ez az út néha ugyancsak kacskaringós és hosszú, valamint óriási türelem kell hozzá, de ez a jó irány, hiszen jellemzően mindannyian a szeretet üzemanyagával működünk.

(...) Nem feltétlenül a nagy, bombasztikus ötletek fogják megváltoztatni a világot, hanem például azok az elismerés reménye nélkül is dolgozó pedagógusok, akikben ott dolgozik a küldetéstudat, hogy mint a jó pásztorok összeszedik a nyájat, vigyáznak rá, együtt lélegzenek vele. ...fontos lenne, hogy a szimfóniás gyerekek minél többet és szélesebb körben találkozzanak a saját, remélhetőleg még előítéletmentes korosztályukkal. A kultúra ugyanis rengeteg társadalmi feszültséget kompenzál, akár még ki is olt. Én még olyan helyzetben nem voltam, amit egy gitárral, egy jó dallal, egy klassz tánccal ne lehetett volna megnyerni. Tehát ha őket és a tudásukat be tudjuk mutatni a többségi társadalomnak, és elsősorban a saját generációjuknak, akkor az elfogadás területén fényéveket lépünk előre. (...)

A népzenének és a néptáncnak megvan az a nagyon különleges hozománya, hogy bár teljesen máshol élünk a Kárpát-medencében, egy sokszínű közös kulturális anyanyelvet beszélünk. A komolyzenére, de akár rockzenére is ez már globálisan igaz. A világ csodája, nem? Ezért sem árt, ha megtanulják minél több elemét. Illetve, hogy mindenki legyen büszke arra, amiben erős. És hát a cigányság zenei-táncos tálentuma… Mint valamikori néptáncos mondom, sokat meg tudtunk tanulni erről, de ahogy ők művelik, az utánozhatatlan. Erre pedig nemcsak ők, hanem mindenki büszke kellene hogy legyen!

(...) Akarhatunk mi egy szebb, boldogabb, békésebb, elfogadóbb, „környezetbarátabb” világot építeni – napestig sorolhatnám a kliséket – ám ha az egyén szintjén nincsenek rendben a dolgok, akkor semmire sem megyünk. Ilyen értelemben minden olyan, ami személyes, amiben benne van a közvetlen emberi kapcsolat, az „betalál” nálam. A Máltai Szeretetszolgálat novemberi, szociális munkások világnapján szervezett Élő könyvtár-eseményén ott lehettem a Katona József színházban, és megismerkedtem Kurucz Szilárdné Krisztina főnővérrel. Hát... az egy olyan óra volt az életemben, hogy nem adnám semmiért! Az az egy óra megint mindent felülírt! Ott ülve és hallgatva ezt a csodálatos hölgyet azt gondoltam, hogy lám, milyen közvetlen tud lenni a segítség és a szolidaritás, és hogy egy ilyen emberi minőség mit is jelent, mi mindent lehet vele elérni. (...)

A Szimfónia jövője szerintem mindenféleképpen az, hogy rendszeres fellépést kell biztosítani a gyerekeknek, továbberősíteni a már meglévő eredményeket, értékeket. Hogy ne három nagykövet legyen, hanem harminchárom; hogy legyen belőle egy olyan mentorprogram, amelynek köszönhetően nemcsak alkalomadtán, hanem akár heti rendszerességgel megy le egy-egy népszerű, befutott, elismert művészkolléga ezekhez a gyerekekhez. Ők most láttak egy villanást, aki Szalóki Ági, Kökény Tamás vagy éppen én voltam, de ha mondjuk ezek a villanások heti rendszerességgel megtörténnének…”

A beszélgetés teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fotó: Kovács Bence

Magyar Kurír