Szinodális egyház női szemmel – Interjú Nathalie Becquart nővérrel

Szinodalitás magyarul címmel zajlott konferencia március 1-jén Budapesten az Egyházi Fejlesztők, a Megujul.hu és a Sapientia Főiskola közös szervezésében. Nathalie Becquart XMCJ nővér Rómából érkezett Budapestre, hogy előadást tartson a 2021–2024 között lezajlott, szinodalitásról szóló szinódus eddigi gyümölcseiről. Nathalie nővér a Szinódus Általános Titkárságának altitkára, aki elsőként tölti be nőként ezt a pozíciót, illetve az első olyan nő, aki szavazati joggal rendelkezik a püspöki szinódusban.

– 2021 óta dolgozik a Vatikánban. Hogyan érzi magát ebben a közegben mint nő? Nehéz kivívni a püspökök, papok és egyéb komoly férfiak tiszteletét?

– 2021-ben érkeztem a Vatikánba, amikor Ferenc pápa kinevezett a Szinódus Általános Titkársága altitkárának. Előtte már 2018-ban megfigyelőként részt vettem a fiatalokról szóló szinóduson, majd 2019-ben kineveztek a Szinódus Általános Titkárságának tanácsadójává. Összességében nagyon jó fogadtatásban részesültem. (...)

Az, hogy mennyire nehéz kivívni a tiszteletet, a körülményektől függ. Persze ütközöm nehézségekbe is, hiszen Ferenc pápa ugyan fontosnak tartja, hogy minél több helyre nőt nevezzen ki, de még mindig kevesen vagyunk, és azon a poszton, ahová én kerültem, még sohasem volt nő előttem. De a kérdés összetett, hiszen nemcsak nő vagyok, hanem például francia is, más munkatapasztalatom van, az interkulturális szempont is bejön a képbe. Vannak, akik szívesen dolgoznak csapatban, mások kevésbé, és azért az is tény, hogy a Vatikánban még mindig a klerikális-férfi stílus dominál. Ráadásul Olaszországban és az olasz egyházban a nők még hagyományosabb megítélés alá esnek, mint amit Franciaországban tapasztaltam.

– Ahogy Ön is mondja, Ferenc pápa számára fontos, hogy nőket nevezzen ki vezetőknek a Vatikánban, de az utóbbi idők ilyen kinevezései mind szerzetesnőket érintettek. Az igazi választóvonal talán nem is nők és férfiak között húzódik, inkább az Istennek szenteltek és világiak között?

– Nem hiszem, mert igaz, hogy a női kinevezések előtérbe kerültek a hírekben, hiszen ez egy nagy újdonság, de először egy laikus, házas férfi, Paolo Ruffini kapott igazán fontos pozíciót, egy dikasztérium vezetését, ő irányítja a Vatikán kommunikációját. A Vatikáni Múzeumnak pedig már évek óta egy laikus nő az igazgatója. A Világiak, Család és Élet Dikasztériumában 2017 óta két családos nő a két altitkár.

Tehát

a férfi–nő és a klerikus–világi kettősség is létezik, amiről gondolkodnunk kell.

Az se nyilvánvaló, hogy hogyan találunk rá a megfelelő nőkre, akik felelős pozíciókat betölthetnek. A mostaniak egy része már hosszú ideje a Vatikánban dolgozott korábban is, mások nem, de itt éltek Rómában.

Fel kell tárni, hogy kiknek van nőként olyan tapasztalatuk az Egyház szolgálatában, hogy felelős pozíciót lehessen rájuk bízni.

– Amikor a nők egyházban betöltött szerepe kerül szóba, általában mindenki a nők pappá vagy diakónussá szentelésére gondol. Mivel ez egy nagyon vitatott téma, úgy tűnhet, ez a legfontosabb. Holott addig is lehetnének női döntéshozók a katolikus egyházban, amíg ez nem eldöntött. Nem tereli el a nők felszentelésének kérdése a figyelmet a lényegi problémáról?

– Természetesen érthető, hogy a nők felszentelésének kérdése nagy érdeklődést gerjeszt, hiszen a liturgiát érinti, ami az Egyház életének központi eseménye.

A nők pappá vagy diakónussá szentelésének kérdése eléggé mediatizált vita, a szinódus viszont valójában inkább arra mutatott rá, hogy a nők a világon mindenhol egyre jobban igénylik, hogy meghallgassák őket, a rájuk jellemző karizmákat, és jobban részt vehessenek az Egyház vezetésében, felelős beosztásokba kerülhessenek. Szerintem ez az igazi tét.

A záródokumentum 60. pontja leírja, hogy a kánonjogban már most számos lehetőség van erre, de nem alkalmazzák széles körben ezeket a szabályokat, ezt kellene a gyakorlatba ültetni.

Láthatóbbá kellene tenni, hogy már most mennyi nő visel felelősséget a Katolikus Egyházban. Például számos országban a nemzeti karitászt nő igazgatja, ami egy nagyon fontos tisztség, nők gyakran iskolaigazgatók vagy teológiai fakultásokon tanszékvezetők, néhol dékánok is, máshol katekéták, közösségvezetők, egyházmegyei gazdasági vezetők, vagy katolikus egyetem rektorai.

A szinódus azt kéri, hogy

ahol csak lehet, hívjuk be a munkába a világiakat, nőket és férfiakat egyaránt a plébániai testületekbe és az egyházmegyei pasztorális tanácsokba, mert ha nők és férfiak együtt dolgozunk, gyümölcsözőbb lesz a missziónk.

Ettől függetlenül a női diakonátus kérdése egyelőre nyitott, de még túl megosztó, nincs konszenzus ezzel kapcsolatban. Az igaz, amit Fernandez bíboros is kifejtett a szinóduson, hogy a felszentelés kérdése mindenképpen csak a nők egy kis részét fogja közelről érinteni, az igazi tétje annak van, hogy hogyan lehetne általánosságban a nőket jobban meghallgatni, hangot adni nekik, és komolyabban elismerni a hozzájárulásukat az Egyház életéhez.

– Véget ért a szinodalitásról szóló szinódus második ülésszaka is. Hogyan zajlik az utánkövetés, melyek a Vatikán hosszútávú tervei a szinodalitással és a Szinódus záródokumentumában megfogalmazottakkal kapcsolatban?

– Ami világos, hogy a pápa az aláírásával a záródokumentumot rendes tanítóhivatali dokumentummá emelte. Ebben azt is leírtuk, hogy a szinódusi ülés utáni megvalósítási szakasz is a szinódus része. A megvalósításhoz azonban idő kell. A terveinkről közelebbi részleteket nem árulhatok el, mert még tart a kidolgozásuk a megújult szinódusi tanáccsal. Azt azonban a záródokumentum is tartalmazza, hogy minden helyi egyháznak törekednie kell a szinodális működésmódra. (…)

Azonban Rómából nehezen tudjuk meghatározni részletesen a teendőket: minden egyes egyházmegye, plébánia, közösség a maga ritmusában csatlakozott a szinódusi folyamathoz, a saját jellegzetességeikkel, történetükkel. Ha példaként a nők helyzetét nézzük, a szinódusi dokumentum határozottan kéri, hogy minél inkább vonják be a nőket a döntéshozatali folyamatokba, azaz a plébániai testületekbe és az egyházmegyei tanácsadó testületekbe. Van olyan ország, ahol ez már most így van. (…)

De vannak azok az országok is, ahol a mostani szinódusi folyamat volt az első lehetősége a világiaknak arra, hogy kifejthessék gondolataikat, mert még erősen él az a beidegződés, hogy a pap csinál mindent, a pap dönt mindenről. A prioritások tehát teljesen eltérhetnek attól függően, hogy milyen a társadalmi környezet.

Ezért minden püspöki konferenciának, egyházmegyének és egyházi közösségnek saját magának kell felmérnie, hogy hol tart és mit fog előtérbe helyezni, milyen úton jut előre. Az egyik fontos üzenete a szinódusnak, hogy ha valóban szinodális egyház akarunk lenni, energiát kell fektetni az erre irányuló képzésbe. Néhány egyházmegyében már vannak erre vonatkozó kezdeményezések, máshol most kell ezeket beindítani.

Egy dolgot azonban nagyon határozottan kérünk minden püspöki konferenciától és egyházmegyétől, hogy állítsanak fel egy szinodalitással foglalkozó munkacsoportot.

Van, ahol ezek már működnek, sok helyen az előkészítő szakaszt koordináló bizottság folytatja a munkát, máshol újonnan kell ezeket kinevezni. A mi szerepünk a titkárságon az, hogy támogassuk és kísérjük a helyi egyházakat, és összegyűjtsük a beérkező javaslatokat.

Az interjú teljes terjedelemben IDE kattintva olvasható.

Forrás: Újvárosonline.hu

Fotó: id. Farkas Géza

Magyar Kurír