A mozi legyen a béke nyelve, a remény laboratóriuma! – A filmvilág képviselőit fogadta Leó pápa

A Kelemen teremben tartott szombati audiencián a Szentatya hosszan elidőzött a rendezők, színészek, és a filmkészítésben részt vevő számos szakember társaságában. Hozzájuk intézett beszédében megállapította: a mozi fiatal művészet, álmodó és kicsit nyugtalan, még ha már be is töltötte századik életévét. Sőt, idén lesz 130 éves, hiszen a Lumière fivérek 1895. december 28-án tartották első nyilvános filmvetítésüket. A mozi kezdetben fény-árnyék játéknak tűnt, azzal a céllal, hogy szórakoztasson és elkápráztasson. Hamar kiderült azonban, hogy ezek a látványelemek képesek sokkal mélyebb valóságokat is megjeleníteni, kifejezni az élet szemlélésének és megértésének vágyát, nagyságról és törékenységről mesélni, a végtelen iránti nosztalgiát bemutatni.

Segíti a nézőt magába nézni

Leó pápa, aki örömmel üdvözölte a filmvilág képviselőit, rámutatott: a mozi népi művészetet jelent a szó legnemesebb értelmében, mert mindenkiért születik és mindenkihez szól. Amikor a mozi fénye felviláglik a sötétben, egyből kiélesedik a lélek tekintete, mert a film képes a látszólag puszta szórakozást társítani az ember lelki utazásának elbeszélésével. A mozi egyik legértékesebb hozadéka éppen ez, hogy segíti a nézőt magába nézni, új szemmel tekinteni léte bonyolultságára, olykor pedig újra fölfedezni egy cseppnyi reményt, ami nélkül a létezésünk nem teljes. „Vigasztaló a tudat, hogy a mozi nemcsak mozgókép: hanem a remény mozgósítása” – jegyezte meg a Szentatya.

A mozi és a digitális világ

Amikor belépünk egy moziterembe, akkor átlépünk egy küszöböt. A sötétben és a csöndben a szem újra figyelni kezd, a szív hagyja magát megérinteni, az elme megnyílik az addig el nem képzelt dolgok előtt. Valójában ez a művészet koncentrációt igényel, jól tudják ezt azok, akik a filmvilágban dolgoznak. Műveik révén párbeszédbe lépnek azokkal, akik könnyedségre vágynak, de azokkal is, akiknek a szíve nyugtalan, és értelmet, igazságosságot, szépséget keres. Ma a képernyők előtt élünk. Az információáramlás állandó. A mozi azonban több mint egyszerű képernyő: vágyak, emlékek és kérdésfeltevések kereszteződése. „Érzékeny keresés ott, ahol a fény behatol a sötétbe és a szó találkozik a csenddel. A kibomló történetben a tekintet formálódik, a képzelet kitágul, és még a fájdalom is értelmet nyerhet.”

Cate Blanchett, Spike Lee Viggo Mortensen a találkozón

Veszélyben a mozi

A mozi és a színház gazdagítja, mert emberségesebbé teszi városainkat. Attól élő a város, ha kulturális tereket biztosít, amelyeket be kell laknunk, ahol kapcsolatokat kell építenünk nap mint nap. Sajnos azonban a mozitermek aggasztó hanyatlásának vagyunk tanúi, és nem kevesek szerint maga a filmművészet és a moziélmény forog veszélyben.

Leó pápa arra szólította a filmipart, hogy ne törődjenek bele ebbe, és működjenek együtt azért, hogy megerősítsék ennek a tevékenységnek a társadalmi és kulturális értékét. Az algoritmus logikája azt ismétli meg, ami „működik”, de a művészet megnyitja azt, ami lehetséges. Nem kell mindennek azonnalinak és kiszámíthatónak lennie:

védjük meg a lassúságot, ha kell, a csöndet, amikor beszédes, a különbözőséget, amikor provokál. A mozi, amikor hiteles, nemcsak vigasztal, hanem megszólít.

Felteszi a bennünk lakozó kérdéseket, és olykor láthatóvá teszi a könnyeket is, amelyekről nem is tudtuk, hogy a lelkünket nyomják.

A világnak szüksége van a szépségre

A szentévben az Egyház arra hív minket, hogy zarándokoljunk a remény felé. A filmvilág képviselőinek jelenléte és mindennapos művészi munkája fényes jel. Mert ahogy a világ minden részéről Rómába érkező zarándokok, úgy ők a képzelet zarándokaiként vándorolnak; értelemkeresők, a remény elbeszélői, az emberség hírvivői. Az általuk megtett utat nem kilométerben mérik, hanem képekben, szavakban, érzésekben, megosztott emlékekben és közös vágyakban. Az emberi tapasztalat misztériumának zarándoklata ez, mely képes fölismerni a szépséget a fájdalom sebeiben is, meglátni a reményt az erőszak és a háború tragédiája közepette.

Az Egyház megbecsüléssel tekint a filmvilág képviselőire, akik a fénnyel és az idővel dolgoznak, arcokkal és tájakkal, szóval és csenddel. Szent VI. Pál azt mondta, hogy ha ők az igazi művészet barátai, akkor az Egyház barátai is. A világnak, amelyben élünk, szüksége van a szépségre, hogy ne zuhanjon kétségbeesésbe. Leó pápa is megújította ezt a barátságot, mert

a mozi a remény laboratóriuma, olyan hely, ahol az ember rátekinthet önmagára és önnön sorsára.

Legyen a mozi a Lélek művészete – kérte őket a Szentatya.

Adjanak hangot a szívben rejlő érzéseknek!

Korunknak szüksége van a remény, a szépség és az igazság tanúira: művészi munkájukkal képesek lehetnek erre. A kép hitelességéhez visszanyúlva a mozinak hatalmában áll megóvni és megvédeni az emberi méltóságot. Ne féljenek szembenézni a világ sebeivel! Az erőszak, a szegénység, a száműzetés, a magány, a függőségek, az elfeledett háborúk olyan sebek, amik arra várnak, hogy meglássák és elmeséljék őket.

A nagy mozi nem használja ki a fájdalmat: elkíséri, feltárja azt.

Ezt tette minden nagy rendező. Hangot adni az emberi szívben rejtőző összetett, ellentmondásos, olykor sötét érzéseknek nem más, mint a szeretet gesztusa. A művészetnek nem kell elmenekülnie a törékenység misztériuma elől: meg kell hallgatnia azt, elidőznie előtte. Anélkül, hogy szájbarágós lenne, a mozi a maga hitelesen művészi formáival képes nevelni a látásmódunkat.

Sokak munkája

A filmkészítés közösségi munka, a rendező és a színészek bravúrján túl több száz szakember zsenialitása szükséges hozzá: asszisztensek, runnerek (a filmipar „mindenesei” – a szerk.), kellékesek, elektrotechnikusok, hangmérnökök, berendezők, sminkesek, fodrászok, jelmeztervezők, helyszínfelelősök, szereplőválogatók, operatőrök és zeneszerzők, forgatókönyvírók, vágók, a speciális effektusok felelősei, producerek – remélem, nem hagytam ki senkit, sokan vannak! – tette hozzá mosolyogva Leó pápa. Minden hang, gesztus, szakértelem együtt hozza létre a műalkotást. Testvéri és együttműködő légkörben vessék latba tehetségüket!

A mozi maradjon mindig a találkozás helye, otthon azoknak, akik a dolgok értelmét keresik, legyen a béke nyelve.

Soha ne veszítse el azt a képességét, hogy meglepjen, és továbbra is mutassa föl akár csak egy kis töredékét is Isten misztériumának. Legyetek a remény kézművesei! – búcsúzott a filmvilág képviselőitől XIV. Leó pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír