XIV. Leó pápa beszéde a Quirinalén: Ne becsüljük le, amit eleink átéltek és ránk hagytak!

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közzétesszük.

Tisztelt Elnök úr!

Köszönöm hozzám intézett kedves szavait, valamint a meghívást, hogy ellátogassak ide, a Quirinale-palotába, amelyhez a Katolikus Egyház története és számos pápa emléke sok szálon kötődik.

Róma püspökeként és Olaszország prímásaként különösen fontos számomra, hogy e látogatással megújítsam azt az erős köteléket, amely Péter székét az Ön által képviselt olasz néppel összeköti, az Olaszország és a Szentszék közötti szívélyes, kétoldalú kapcsolatok keretében, amelyeket az őszinte barátság és a gyümölcsöző együttműködés jellemez.

Ez a gyümölcsöző összetartozás e félsziget történelmében és ennek a nemzetnek a hosszú vallási és kulturális hagyományában gyökerezik. Ennek jeleit láthatjuk például az ország megszámlálhatatlan templomában és harangtornyában, amelyek gyakran a művészet és a hit valódi kincsesládái, s amelyekben e nép veleszületett alkotókészsége, őszinte és szilárd hitével párosulva, oly sok szépség tanújelét hagyta ránk: művészi értelemben is, de mindenekelőtt erkölcsi és emberi szempontból.

Megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem a Szentszék őszinte háláját mindazért, amit az olasz hatóságok tettek és tesznek azoknak a sok munkát igénylő, egyetemes jelenőségű egyházi eseményeknek a megrendezésekor, amelyeknek Róma a központja.

Külön is szeretném megköszönni azt a megfeszített munkát, amelyet különböző szinteken tisztelt elődöm, Ferenc pápa halálához kapcsolódóan végeztek. Éppen itt, a Quirinale-palotában mondta egykor: „Gyökereim ebben az országban vannak” (Beszéd az Olasz Köztársaság elnökénél tett hivatalos látogatás alkalmával, 2017. június 10-én), és bizonyára az olasz föld és nép iránti szeretete azokban a halála utáni napokban megható és meleg válaszra talált, és ez abban a nagy és körültekintő munkában is megnyilvánult, amelyet az új pápa megválasztására összeült következő konklávé alatt végeztek.

Ismételten szeretnék őszinte köszönetet mondani Önnek, elnök úr, és az egész országnak a vendégszeretet szép tanúságáért, valamint a hatékony szervezésért, amelyet Olaszország hónapok óta tanúsít a szentév lebonyolítása során

különböző területeken – logisztika, biztonság, infrastruktúrák és szolgáltatások előkészítése és működtetése, és még sok más –, miközben kitárja karját, és vendégszerető arcát mutatja a zarándokok sokaságának, akik a világ minden tájáról érkeznek. Ebben az időben az egyetemes Egyház a remény jubileumát ünnepli. Ferenc pápa a Spes non confundit kezdetű bullában, amellyel a szentévet 2024 májusában meghirdette, hangsúlyozta annak fontosságát, hogy „odafigyeljünk arra a sok jóra, amely a világban jelen van, nehogy megkísértsen annak gondolata, hogy teljesen elborított bennünket a rossz és az erőszak” (7. pont). Úgy vélem, az a szép együttműködés és összhang, amelyet ezekben a napokban megtapasztalunk, önmagában is a remény jele mindazok számára, akik hittel lépnek át a szent kapun, valamint imádkoznak Péter és a többi apostol sírjánál.

Néhány év múlva ünnepeljük a lateráni egyezmény századik évfordulóját. Ennek fényében különösen is fontosnak tartom hangsúlyozni, milyen lényeges a különböző területek kölcsönös megkülönböztetése, amelynek alapján a Katolikus Egyház és az Olasz Állam a szívélyes tisztelet légkörében a közjó érdekében együttműködik, az emberi személy szolgálatában, akinek sérthetetlen méltóságát mindig az első helyen kell figyelembe venni a döntéshozatal folyamataiban és a cselekvésben, minden szinten, a társadalom fejlődéséért, különösen pedig a leggyengébbek és a rászorulók védelméért.

E célból méltatom és bátorítom a kölcsönös elkötelezettséget, hogy minden együttműködés az 1984-es konkordátum szellemében és teljes tiszteletben tartásával valósuljon meg.

Amint sajnos nyilvánvaló, olyan időket élünk, amikor a remény sok jele mellett számos súlyos szenvedés is sújtja az emberiséget szerte a világon, és amelyek sürgős, ugyanakkor messzire tekintő válaszokat követelnek.

Az első kötelesség, amelyre e tekintetben emlékeztetni szeretnék, a békéért való elköteleződés. Számtalan háború dúlja fel bolygónkat. És amikor képeket látunk, híreket olvasunk olyanokról, a beszédét halljuk azoknak, és találkozunk azokkal, akiket a háborúk fájdalmasan sújtanak, erőteljesen és prófétai módon visszhangoznak elődeim szavai. Hogyan is ne emlékeznénk XV. Benedek megkérdőjelezhetetlen, ám oly gyakran figyelmen kívül hagyott intelmére az első világháború idején (vö. Levél a hadviselő népek vezetőihez, 1917. augusztus 1.)? És a második világháború küszöbén Tiszteletreméltó XII. Piusz felhívására (vö. Rádióüzenet a népek vezetőihez és a népekhez a háború kitörésének közvetlen veszélyében, 1939. augusztus 24.)?

Tekintsünk azok arcára, akiket elsöpör a halált és pusztítást tervező, esztelen kegyetlenség! Halljuk meg kiáltásukat, és emlékezzünk – Szent XXIII. János pápával együtt – arra, hogy „minden ember személy, vagyis értelemmel és szabad akarattal rendelkező természet;

ezért jogok és kötelességek alanya, amelyek közvetlenül és egyidejűleg magából a természetéből fakadnak, amelyek ezért egyetemes, sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogok és kötelességek” (Pacem in terris enciklika, 1963. április 11., 5.). Ezért ismételten sürgető felhívást intézek mindenkihez, hogy folytassuk a munkát a béke helyreállításáért a világ minden táján, és hogy mindinkább ápoljuk és előmozdítsuk az igazságosság, a méltányosság és a népek közötti együttműködés alapelveit, amelyek a béke nélkülözhetetlen alapját képezik (vö. Szent VI. Pál pápa: Üzenet a béke első világnapjára, 1968. január 1.).

Ezzel kapcsolatban kifejezem elismerésemet az olasz kormány erőfeszítéseiért, amelyeket a háború és a nyomor által okozott szenvedések enyhítése érdekében tesz, különösen a gázai gyermekek érdekében, részben a Bambino Gesù kórházzal együttműködve. Ezek jelentős és hatékony hozzájárulások a méltó, békés és virágzó együttélés megteremtéséhez az emberi család valamennyi tagja számára.

E célt szolgálja az a közös elkötelezettség is, amelyet az Olasz Állam és a Szentszék mindig is tanúsított, és továbbra is tanúsít a multilateralizmus előmozdítása érdekében. Ez rendkívül fontos érték. Korunk összetett kihívásai ugyanis minden eddiginél szükségesebbé teszik, hogy közösen keressük és fogadjuk el a megoldásokat. Ezért elengedhetetlen, hogy ennek dinamikáit és folyamatait megerősítsük, felidézve eredeti céljaikat, amelyek elsősorban a konfliktusok megoldására és a fejlődés előmozdítására irányulnak (vö. Ferenc pápa: Fratelli tutti enciklika, 2020. október 3., 172.), egyértelmű beszédmódot mozdítva elő, és kerülve a kétértelműségeket, amelyek megosztottságot idézhetnek elő (vö. Ferenc pápa: Beszéd a diplomáciai testület tagjaihoz, 2025. január 9.).

Arra készülünk, hogy jövőre fontos évfordulót ünnepeljünk: Assisi Szent Ferenc, Olaszország védőszentje halálának (1226. október 3.) nyolcszázadik évfordulóját. Ez alkalmat ad arra, hogy kiemeljük „közös otthonunk” gondozásának sürgető kérdését.

Szent Ferenc arra tanított bennünket, hogy a Teremtőt minden teremtmény iránti tisztelettel dicsérjük.

Üzenetét a félsziget „földrajzi szívéből” indította útjára, és írásainak szépsége, valamint saját és testvérei tanúságtétele révén juttatta el nemzedékről nemzedékre hozzánk. Ezért úgy vélem, Olaszországnak különösen is küldetése, hogy továbbadja a népeknek azt a kultúrát, amely elismeri a földet mint „nővért, akivel osztozunk a létben, és mint szép anyát, aki karjába zár bennünket” (Ferenc pápa: Laudato si’ enciklika, 1.).

Az elmúlt évtizedekben, mint tudjuk, Európában jelentős mértékben csökkent a születések száma. Ez megkívánja, hogy előmozdítsuk a család javát szolgáló döntéseket minden szinten: a családok erőfeszítéseinek támogatásával, értékeik megerősítésével, szükségleteik és jogaik védelmében. Az „apa”, „anya”, „fiú”, „lány”, „nagypapa” és „nagymama” szavak az olasz hagyományban természetes módon fejezik és váltják ki a szeretet, a tisztelet és az odaadás – olykor hősies – érzéseit a családi közösség java és így az egész társadalom jóléte érdekében. Külön is szeretném hangsúlyozni annak fontosságát, hogy minden család számára biztosítsuk a nélkülözhetetlen támogatást a méltó munkához, méltányos feltételek között, figyelemmel az anyasággal és az apasággal kapcsolatos igényekre. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy a családok bizakodhassanak, különösen a fiatal családok, hogy nyugodtan tekinthessenek a jövőbe, és harmóniában élhessenek, fejlődhessenek.

Ebben az összefüggésben

alapvető fontosságú, minden szinten, az élet tisztelete és védelme annak minden szakaszában: a fogantatástól az öregkoron át egészen a halál pillanatáig

(vö. Ferenc pápa: Beszéd a Pápai Életvédő Akadémia plenáris üléséhez, 2021. szeptember 27.). Kívánom, hogy ez az érzékenység és felelősségtudat tovább növekedjen, különösen az orvosi ellátáshoz és a gyógyszerekhez való hozzáférés tekintetében, mindenki szükségleteinek megfelelően.

Hálámat fejezem ki azért a nagylelkű segítségért, amelyet ez az ország nyújt a mind nagyobb számban érkező migránsoknak, valamint az emberkereskedelem elleni küzdelemben tanúsított elkötelezettségéért.

Ezek korunk összetett kihívásai, amelyekkel szemben Olaszország sohasem hátrált meg. Bátorítok mindenkit, hogy mindig őrizze meg a nyitott és szolidáris hozzáállást. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet annak fontosságára is, hogy az érkezők építő módon illeszkedjenek be az olasz társadalom értékrendjébe és hagyományai közé, hogy a népek találkozásában megvalósuló kölcsönös ajándékozás valóban mindenki gazdagodását és javát szolgálja.

Ezzel kapcsolatban szeretném kiemelni, milyen értékes mindannyiunk számára saját történelmünk és kultúránk szeretete és közvetítése, annak jeleivel és kifejezési formáival együtt: minél inkább felismerjük és derűsen szeretjük azt, akik vagyunk, annál könnyebb félelem nélkül és nyitott szívvel találkozni a másikkal és integrálni őt. Ugyanakkor korunkban bizonyos tendencia figyelhető meg arra, hogy különböző szinteken ne értékeljük kellőképpen azokat a mintákat és értékeket, amelyek az évszázadok során kulturális identitásunkat alakították – sőt, olykor egyenesen azok történelmi és emberi jelentőségének eltörlésére törekszünk.

Ne becsüljük le, amit eleink átéltek és sokszor nagy áldozatok árán ránk hagytak. Ne engedjük, hogy elbűvöljenek bennünket az eltömegesítő és cseppfolyóssá tevő minták, amelyek csupán a szabadság látszatát idézik elő, miközben valójában a pillanatnyi divatok, a kereskedelmi stratégiák és más befolyásolási formák révén függővé teszik az embereket

(vö. Joseph Ratzinger bíboros: Homília a római pápa megválasztása előtti misén, 2005. április 18.).

Az előttünk járók emlékének ápolása, azoknak a hagyományoknak a megbecsülése, amelyek elvezettek bennünket oda, ahol most vagyunk, fontos ahhoz, hogy tudatosan, derűsen, felelősséggel és távlatos szemlélettel tekintsünk a jelenre és a jövőre.

Elnök úr, Önnek és Önben az egész olasz népnek szeretném kifejezni legőszintébb jókívánságaimat. Olaszország mérhetetlenül gazdag ország, gyakran alázatos és rejtett gazdagsággal, amely ezért olykor újra felfedezésre szorul. Minden olaszt bátorítok arra, hogy vágjon bele ebbe a szép kalandba, hogy reményt merítsen belőle, és bizalommal nézzen szembe a jelen és a jövő kihívásaival.

Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír