Felszállás előtt a pápa rövid beszédben felidézte a Libanonban töltött napok néhány állomását, békét kívánt, és felszólított a közel-keleti ellenségeskedések befejezésére.
A Szentatya november 30-án érkezett a cédrusok országába, miután november 27-én Törökországba látogatott az I. Nikaiai Zsinat 1700. évfordulója alkalmából.
Első apostoli útja legjelentősebb eseményei között szerepelt hétfőn Szent Charbel Makhlouf sírjának meglátogatása a Szent Maron-monostorban, Annayában; az ökumenikus és vallásközi találkozó Bejrútban, valamint a fiatalokkal való találkozó Bkerkében.
A mai nap folyamán a Dzsal ed Dib városában található, a Keresztes Ferences Nővérek Kongregációja által működtetett De la Croix kórházban tett látogatás; amit csendes imádság követett a főváros kikötőjében, azon a helyen, ahol 2020. augusztus 4-én két robbanás is történt, amely több mint 200 halálos áldozatot követelt és 300 ezer ember otthonát pusztította el, valamint utána szentmise a Beirut Waterfront városrészben, a kikötő és a város központja közötti partvidéken.
A Szentszék Sajtóközpontja szerint XIV. Leó pápa távozása után azonnal táviratot küldött Joseph Aoun libanoni köztársasági elnöknek, amelyben kifejezte háláját „Libanon vezetőinek és népének a látogatása során tanúsított meleg fogadtatásért és kedves vendégszeretetért”, és imáiról biztosította „a nemzet békéje, egysége és jóléte érdekében”.
Forrás: Vatican News
Fotó: Vatican Media
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria







