XIV. Leó pápa homíliája: Libanon, légy az igazságosság és a testvériség otthona, a béke próféciája!

Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliájának magyar nyelvű fordítását közöljük.

Kedves testvéreim!

Ezeknek a programokban gazdag, örömben együtt töltött napoknak a végén hálaadó misét mutatunk be az Úrnak jósága számos ajándékáért: azért, mert jelen van közöttünk, igéjéért, melyet bőséggel ad nekünk, és mindazért, amit együtt átélhettünk.

Jézus is – amint az imént hallottuk az evangéliumban – hálás szavakkal fordul az Atyához, és így imádkozik: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura” (Lk 10,21).

A dicséret dimenziója azonban nem mindig talál helyet bennünk. Előfordul, hogy kimerülve a sok fáradozástól, tele aggodalommal a körülöttünk tapasztalható számos probléma miatt, a rosszal szemben bénult tehetetlenségben és az élet nehézségeitől leverten inkább a beletörődésre és panaszkodásra hajlunk, mint a szív ámulatára és a hálaadásra.

A dicséret és a hálaadás magatartásának állandó ápolására szóló meghívást pontosan hozzátok intézem, kedves libanoni testvéreim. Hozzátok, akiknek földjét az Úr ritka szépséggel ékesítette, ugyanakkor tanúi és áldozatai vagytok annak is, ahogyan a rossz – különféle formáiban – el tudja homályosítani ezt a ragyogást.

Erről a tengerre néző sík területről én is szemlélhetem Libanonnak a Szentírás által megénekelt szépségét. Az Úr magas cédrusokat ültetett itt, táplálta és öntözte őket (vö. Zsolt 104,16), az Énekek éneke menyasszonyának ruháját e föld illatával tette illatossá (vö. Én 4,11), és Jeruzsálemnek, a Messiás eljövetelére fénnyel felékesített szent városnak az Úr ezt hirdeti:

Eljön a Libanon dicsősége, a ciprus, a platán és a cédrus, hogy ékesítsék szentélyemet, és dicsővé tegyék lábam zsámolyát” (Iz 60,13).

Ugyanakkor ezt a szépséget szegénység és szenvedés homályosítja el, olyan sebek, amelyeket történelmetek hordoz – épp most voltam imádkozni a kikötőben történt robbanás helyszínén –; elhomályosítja a rátok nehezedő gondok sokasága, a törékeny és gyakran instabil politikai környezet, az elnyomó drámai gazdasági válság, a régi félelmeket felébresztő erőszak és megannyi konfliktus.

Ilyen körülmények között a hálaadás könnyen átadja helyét a csalódottságnak, a dicséret éneke nem talál helyet a vigasztalan szívben, a remény forrását kiszárítja a bizonytalanság és a tanácstalanság.

Az Úr igéje mégis arra hív, hogy találjuk meg a sötét éjszakában is ragyogó kis fényeket, egyrészt hogy megnyíljunk a hálára, másrészt hogy ösztönzést kapjunk e föld közös elkötelezett szolgálatára.

Ahogy hallottuk, Jézus nem az Atya rendkívüli tetteiért ad hálát, hanem azért, mert a kicsiknek és az alázatosaknak nyilatkoztatja ki nagyságát: azoknak, akik nem vonják magukra a figyelmet, akik alig vagy semmit sem számítanak, akiknek nincs szavuk. Annak az országnak ugyanis, amelynek eljövetelét Jézus hirdeti, az a sajátossága, amiről Izajás próféta beszél: egy hajtás, egy kis sarj, mely előtör a törzsből (vö. Iz 11,1),

egy apró remény, mely újjászületést ígér, amikor minden haldokolni látszik. Így hirdeti a Messiást.

És mivel a Messiás egy sarj kicsinységében jön el, csak a kicsinyek ismerhetik fel, azok, akik – nagy igények nélkül – képesek észrevenni a rejtett részleteket, Isten nyomait a látszólag elveszett történelemben.

Ez számunkra is útmutatás, hogy legyen szemünk felismerni a kicsiny sarjat, mely előtör és a fájdalmas események közepette is növekszik.

Kis fények, melyek az éj sötétjében is ragyognak, kis sarjak, melyek kibújnak, kis magok, melyeket e történelmi kor kiszáradt kertjébe ültettek

– mindezeket mi is láthatjuk, itt is, ma is! Gondolok itt egyszerű és tiszta hitetekre, mely családi körben kapta gyökereit, és a keresztény iskolák táplálták; gondolok itt a plébániák, a szerzetesi közösségek és a mozgalmak állandó munkájára, mellyel igyekeznek válaszolni az emberek igényeire és szükségleteire; gondolok itt a sok papra és szerzetesre, akik sok nehézség közepette is áldozatosan teljesítik küldetésüket; és gondolok itt a hozzátok hasonló világiakra, akik a szeretetszolgálatban és a társadalom evangélium szerinti átalakításán fáradoznak.

Ezekért a fényekért, melyek fáradságosan igyekeznek megvilágítani az éj sötétjét, ezekért a kicsiny és láthatatlan sarjakért, melyek megnyitják a remény útját a jövő felé, ma nekünk is

Jézussal együtt azt kell mondanunk: „Dicsőítünk téged, Atyánk!” Köszönetet mondunk neked, mert velünk vagy, és nem engeded, hogy meginogjunk.

Ugyanakkor ez a hála nem maradhat pusztán benső, illuzórikus vigasz. A szív átalakulásához kell vezetnie, az élet megváltoztatásához, annak felismeréséhez, hogy életünket Isten a hit világosságában, a remény ígéretében és a szeretet örömében álmodta meg. Ezért mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy gondozzuk ezeket a sarjakat, ne csüggedjünk, ne engedjünk az erőszak logikájának és a pénz bálványának, és ne nyugodjunk bele a terjedő rosszba.

A munkából mindenkinek ki kell vennie a részét, és össze kell fognunk, hogy ez a föld visszanyerje ragyogását. Ezt pedig csak egy módon tehetjük: tegyük le szívünk fegyvereit, vessük le etnikai és politikai bezárkózásunk páncélját, nyissuk meg vallási közösségeinket a találkozásra, ébresszük fel bensőnkben az egységes Libanon álmát, ahol a béke és az igazságosság diadalmaskodik, ahol mindenki testvérként ismeri fel a másikat, és ahol végre megvalósulhat, amit Izajás próféta ír: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével, együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán” (Iz 11,6).

Ez a rátok bízott álom, ezt helyezi kezetekbe a béke Istene. Libanon, állj talpra! Légy az igazságosság és a testvériség otthona! Légy a béke próféciája egész Levante számára!

Testvéreim, szeretném én is megismételni Jézus szavait: „Dicsőítelek, Atyám.” Hálát adok az Úrnak, hogy megoszthattam veletek ezeket a napokat, és szívemben hordozom szenvedéseiteket és reményeiteket.

Imádkozom értetek, hogy ezt a levantei földet mindig megvilágítsa a Krisztusba, az igazság Napjába vetett hit fénye, és hogy neki köszönhetően megőrizze az alkonyt nem ismerő reményt.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír