A szeretet hatalma a szolgálat – Országos küldöttgyűlést tartott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Hazai – 2022. május 30., hétfő | 12:47

„Mi, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai azok felé nyitunk, akik elől mások elzárkóznak. A nyitottság kockázatvállalást is jelent. Kívánom, mindig merjük vállalni a kockázatot, hogy előítélet-mentesen beengedjük a másik embert az életünkbe” – mondta Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke a szervezet országos központjában tartott tisztújító küldöttgyűlésén május 28-án.

A tanácskozáson a szeretetszolgálat legrangosabb kitüntetését vehette át Herczegh Anita asszony, a szervezet jószolgálati nagykövete.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület országos küldöttgyűlésén újraválasztották a szervezet általános alelnökét, Vecsei Miklóst. Az egyesület elnöke az elmúlt évben tisztségében további négy évre megerősített Kozma Imre, aki immár 33 éve irányítja a Máltai Szeretetszolgálat munkáját.

A küldöttgyűlésen Kozma Imre hangsúlyozta: a szeretet hatalmával az rendelkezik, aki kész a szolgálatra, aki kész az életét a másik ember szolgálatára felajánlani. „Reményt kelt bennünk a jövő, és felszólít bennünket arra, hogy olyan terveink legyenek, amelyek hitelessé tesznek bennünket, és amelyekkel a küldetésünket tudjuk gyakorolni.”

A máltai küldetésről szólva az alapító elnök kiemelte:

a Máltai Szeretetszolgálat az emberek jóllétét szolgálja. A szeretet hatalma a szolgálat.

Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök ismertette a szervezet 2021-es tevékenységét és az idei terveket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az ország egyik legnagyobb keresztény karitatív szervezete, mely 2021-ben 312 intézményben, 103 önkéntes csoportban és 145 pályázati programban naponta mintegy tizenötezer emberről gondoskodott.

Az elmúlt évben a Máltai Szeretetszolgálat 14 intézményt vett át az államtól, köztük idősotthonokat és fogyatékkal élő embereket ellátó intézményeket, ahol összesen 744 munkatárs 1468 emberről gondoskodik. 2022-ben a szervezet több mint 3700 munkavállalóval és mintegy ötezer önkéntessel végzi mindennapi tevékenységét.

*

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöksége Csilla von Boeselager-díjat adományozott Herczegh Anita asszonynak, a volt köztársasági elnök feleségének, aki férje hivatalba lépésétől fogva szervezet jószolgálati nagyköveteként vesz részt a szolgálatban.

Az MMSZ egykori tiszteletbeli elnökéről elnevezett díj a szervezet legmagasabb kitüntetése, melyet a befogadás keresztény üzenetét megjelenítő cselekedeteiért és a Máltai Szeretetszolgálat munkájához nyújtott támogatás elismeréseként adott át Kozma Imre alapító elnök, Vecsei Miklós alelnök és Morva Emília régióvezető.

A küldöttgyűlésen adták át a Szuverén Máltai Lovagrend által alapított emlékérem kitüntetést is, mellyel világszerte azokat az önkénteseket és munkatársakat díjazzák, akik rendkívüli helyzetekben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

A Koronavírus Elleni Védekezésért Érdemérem kitüntetést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mintegy százötven munkatársa nevében vette át Nagy Ferenc, a szervezet egészségügyi területért felelős szakmai vezetője Szabadhegÿ Kristóftól, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnökétől és Győri-Dani Lajostól, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnökétől. A kitüntetéseket személyesen a regionális vezetők adják át a közeljövőben.

Máltai lovagrendi kitüntetésben részesült a szeretetszolgálat felügyelőbizottságának leköszönő tagja, Zaránd Pál.

Az Apor Vilmos Érdemérem ezüst fokozatát több mint három évtizedes máltai szolgálatáért és nyolc éven át tartó felügyelőbizottsági munkájáért adományozta számára a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége.

Forrás és fotó: Magyar Márltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria