Bábel Balázs Mohácson: Nem önmarcangolásra, hanem emlékezésre és felelősségvállalásra van szükség

A Mohács 500 Történelmi Emlékhétvége idézi meg a magyar történelem egyik sorsfordító eseményét. A megemlékezés egyszerre visszatekintés az 500 évvel ezelőtt történt mohácsi csatára, valamint kegyeleti esemény, tiszteletadás a csatában elesettek áldozata és helytállása előtt.

A jubileumi visszatekintés Magyar Péter miniszterelnök megemlékező beszédével kezdődött Mohács főterén, a Széchenyi téren. Itt áll a Magyarok Nagyasszonya-templom, melynek alapkövét a mohácsi csata 400. évfordulóján rakták le. Itt, a Szent István-oltárnál helyezték el a kegyeleti urnát a mohácsi csata tömegsírjaiból feltárt szórványos aprócsont-maradványokkal a jubileumi szentmise keretében.

A szentmise főcelebránsa Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt, szónoka Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Koncelebrált az MKPK csaknem valamennyi tagja: Udvardy György veszprémi érsek, Felföldi László pécsi megyéspüspök, Ternyák Csaba, az Egri Főegyházmegye érseke, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Szocska A. Ábel OSBM, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Hortobágyi T. Cirill OSB bencés főapát, Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye püspöke, Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke, Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke, Berta Tibor tábori püspök, Fábry Kornél, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke.

A határon túli magyar közösségek részéről jelen volt Német László bíboros, belgrádi érsek, Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök, Tamás József nyugalmazott püspök, Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök.

Nagy számban vettek részt szerzetesrendek tagjai, paptestvérek, papnövendékek, lovagrendek, hagyományőrző közösségek képviselői.

Jelen volt Magyar Péter miniszterelnök, Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter.

Székely János köszöntője a mohácsi hősök áldozatának emlékezetét és annak mai üzenetét állította a középpontba. Hangsúlyozta, hogy

az elesettek annak tudatában vállalták a harcot, hogy a túlerő miatt szinte biztosan életüket vesztik, mégis kiálltak szeretteikért, otthonukért, hazájukért és keresztény értékeikért.

Jékely Zoltán versének képe – „nekik, akik rongyos zászlók alatt / csontjaikból raktak védőfalat” – erre az önfeláldozásra emlékeztet – fogalmazott.

Székely János szerint a magyar történelemben kevés a fényes győzelem, sok a fájdalom, a keresztút. De

a szenvedésnek gyümölcse is van: alázatra, együttérzésre, bölcsességre és a fontos értékekhez való ragaszkodásra tanított. Ezért a mohácsi évforduló nem pusztán a gyász, hanem a hálaadás alkalma is, amiért a magyar nemzet a történelmi megpróbáltatások ellenére fennmaradt, megőrizte nyelvét, kultúráját, történelmi emlékezetét és keresztény hitét.

A megemlékezésben egyben ígéretet teszünk a jövőre nézve: kötelességünk hűségesnek maradni azokhoz az értékekhez, amelyekért elődeink életüket áldozták. Áldozatuk nem volt hiábavaló: ezekre az értékekre akarjuk építeni ma is hazánk jövőjét.

Bábel Balázs szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

Mindenkit szeretettel köszöntök! Néhány napja ünnepeltük Szent István királyunkat, aki a keresztény államiságunk elindítója volt. Azon a napon a sziklára épített ház hasonlatát olvastuk az evangéliumban. Ez  egy országra is vonatkozhat. A jézusi példázatban a ház nagy viharba kerül, de kiállja a próbát, mert sziklára épült. Államiságunk felén, 500 esztendővel ezelőtt akkora viharba került ez a ház, a mi hazánk, amelyet egy szóval így jellemzünk: Mohács.

Ma több városnak van jelzője: királyok városa, királynék városa, hírös város, hűség városa, kálvinista Róma. Mohácsnak azt lehetne adni: a vértanúk városa – Civitas Martyrorum. Ez egybevág azzal a gondolattal, amit a csata előtt nem sokkal Perényi Ferenc váradi püspök mondott a királyi tanácskozásban: Indítsuk el a kancellárt őfelségéhez, hogy kezdje meg a szentté avatást azon a napon, amikor Tomori Pál barát vezérlete alatt 20 ezer keresztény harcos fog meghalni Krisztus vallásáért. Perényi próféta volt. Mohácsnál valóban elestek a harcosok.

Ma a történettudomány fejlődése és a segédtudományok révén sokkal tisztább képünk van az akkori időkről, és magáról a mohácsi ütközetről, mint korábban, akár az én iskoláskoromban.

Nem kell a vádaskodás, az önmarcangolás, hiszen egy akkora hatalommal álltunk szemben, amellyel eleve kilátástalan volt a küzdelmünk.

Katonáink mindent megtettek, hogy amennyire lehet, feltartóztassák az imperialista hatalmat.

Számomra – nyomon követem ugyanis évek, évtizedek óta a Moháccsal kapcsolatos kutatásokat, történeti fejleményeket –, új meglátások születtek. Az egyik: Nemcsak arról volt szó, hogy megtámadott bennünket egy sokkal erősebb nagyhatalom - a Királyi Magyarország közel ötszöröse - hódítás, hatalomszerzés céljával. Ez vallásháború volt. Nagy Szulejmán az apjától megörökölte, ő pedig az egyiptomi szultántól mintegy kizsarolta a kalifa címet. A kalifa a muszlim vallás legfőbb elöljárója, valamint a próféta utódja. Tudjuk, hogy az igaz hitű muszlimnak a hitetlenek ellen harcot kell vívnia. Megtették, harcoltak ellenünk, hitetlenek ellen. Miután elesett Bizánc, Nándorfehérvár megtámadtak bennünket, hogy meghódítsák ezt az addig keresztény országot.

Kara Musztafa, negyedik Mehmed hadvezére úgy támadta meg Bécset, ha elfoglalják a várost, akkor Róma ellen indulnak, hogy a római Szent Péter-bazilikát a szultán istállójává tegyék.

Az is felismerés volt számomra, vajon Tomori Pál kalocsai érsek miért vonakodott annyira ehagyni a szerzetet? Ismerjük az előéletét: Katona volt, talán bele is fáradt, egyesek szerint két sikertelen házassági kísérlete is volt, menyasszonyai meghaltak, mielőtt a ferences rendbe felvételét kérte. A fogadalom alól a pápa feloldozhatta volna, ő ezt nem akarta. Vonakodott. Mi okból? A ferences rendben elevenen élt a rendalapító szelleme. Idén ünnepli Szent Ferenc tranzitusának 800. évfordulóját a katolikus Egyház. Szent Ferenc a hegyibeszéd szellemében, fegyvertelenül, szelíden elment az egyiptomi szultánhoz, Al-Kámilhoz, hogy elmondja, mit üzen az evangélium: Szelídnek kell lenni, így kell az embereket kormányozni. A szultán meghallgatta, talán félbolondnak nézte, de meghatotta Szent Ferenc együgyű bátorsága. Nem fogadta megbántásként. Megengedte, hogy a ferencesek pasztorálhassanaka Szentföldön. Milyen jó lenne a szelídség krisztusi formája ma is! Nem ezt látjuk.

A csata kimenetele ismeretes. VII. Kelemen pápa, aki meggyőzte végül Tomori Pált, legyen a Délvidék főkapitánya, ezzel együtt kalocsai érsek, amikor szeptember 19-én meghallotta a vereség szomorú hírét, sírt. Tudta, hogy mi minden veszett el.

A pápák mindig a magyar nép mellé álltak a török felszabadítás elleni harcokban, Mohács idején is komoly anyagi támogatást nyújtottak. 

Mi veszett el Mohácsnál? Nagyon sok minden. A király menekülés közben veszített életét, mintegy 30 főnemesi család, 500 köznemes, 24 ezer közvitéz esett áldozatul – magyarok, csehek, németek, horvátok, szerbek, szlovákok. Meghalt két érsek és öt püspök. A mai napon emlékezzünk meg név szerint róluk: Tomori Pál kalocsai, Szalkai László esztergomi érsek, Móré Fülöp pécsi püspök, Paksi Balázs győri püspök, Csáky Ferenc csanádi püspök, Palinai György boszniai püspök. Akik elmenekültek, mint például Brodarics István is, súlyos sebesüléseket szereztek. Menekülés közben halt meg az a Vásárhelyi Pál, aki az Angyaloknak csodálatos Mennybéli Asszonya című csodálatos énekünket szerezte. Sokan meghaltak. Szörnyű volt a pusztítás a csata  után is: Buda, felégetett templomok, 100 város, 2000 falu, 100 ezer ember rabszíjon, janicsánrak elrabolt gyerekek. Véget ért a középkori Magyar Királyság, s elkezdődött a török hódoltság 150 éves időszaka.

Az iszlám vallást azonban nem vettük fel, mint korábban Délvidéken több meghódított ország. A mi nagy hódítónk, Szulejmán még 40 év múlva is velünk harcolt, Mohácstól 80 kilométerre, Szigetvárnál halt meg, velünk harcolva.

Jól tudjuk, a mai törökök erről nem tehetnek, mint ahogy a kalandozó magyarok tetteiről sem tehetünk mi, mai magyarok. Az igazságot azonban ki kell mondanunk. Az Úr Jézus azt mondja: „Az igazság megszabadít benneteket.” A törökök barátoknak tartanak bennünket, későbbiekben sok hazánk fia menekült földjükre, a mohácsi csata és annak következménye azonban végzetes volt számunkra.

A sereg úgy indult a csatába Keresztelő Szent János napján, hogy tudták, meg fognak halni. Végrendeletek maradtak ránk abból az időből: Drágffy János országbíró, aki zászlótartóként harcolt a mohácsi csatában, elesett. Szűz Máriás lobogó takarta be a testét. A végrendeletét így egészítette ki, és küldte haza, Közép-Szolnok-Kraszna vármegyébe. Ez állt benne: „Az ispotályról gondoskodjatok, a szegényeket ne feledjétek! Nehogy ellenségeimmé váljanak a másvilágon!” Vajon miként értette ezt? Mi vár ránk a végítéletben?

Jézus számonkéri, mit tettünk, kinek mit adtunk, kiről hogyan gondoskodtunk.

Már akkor is szentmiséket mutattak be, mi is bemutatunk szentmisét az elhunytakért. Elindult egy kezdeményezés a Pécsi Egyházmegyéből: mindenütt, ahol magyarok élnek, papok mutatnak be miséket, felajánlva az elesettekért. Hiszünk abban, hogy szent és üdvös dolog imádkozni az elhunytakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneikből. Így gondolunk azokra, akik életüket adták Krisztus vallásáért és hazánkért. Jézus mondja: „Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.” adták. Most áldozatukra emlékezünk, példaként állítjuk magunk elé őket, és fejet hajtunk előttük haláluk 500. évfordulóján. Ámen.

A szentmise végén gyászszertartás keretében adták meg a végtisztességet az elesetteknek. Középen helyezték el az aprócsont-maradványokat tartalmazó urnát, mellette két oldalt a II. Lajos király rekonstruált zászlójával borított tíz koporsót a nevesítetlen, de el nem feledett hősök maradványaival. A szertartást Berta Tibor tábori püspök, katonai ordinárius vezette. Így fogalmazott: „A mohácsi csata hőseinek emléke egész népünk öröksége, a hit fényében pedig arra a felelősségre tanít, hogy azzal a szeretettel szolgáljuk az életet és egymást, mely reménnyel valljuk: egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának. Amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg.”

Emlékeztetett, a földi maradványok eltemetésekor a keresztény remény vezet bennünket: azt kérjük Istentől, hogy az elesetteket támassza fel, bocsássa meg bűneiket, és fogadja őket az örök életbe, Krisztus megváltó szenvedésébe, halálába és feltámadásába vetett hitben. Végül a jelenlévők együtt imádkoztak az elesettek lelki üdvösségéért.

Az urnát a templomban a Szent István-oltárnál helyezték el. A temetési szertartást Berta Tibor püspök végezte. Mostantól a Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomban márványtábla jelzi a mohácsi csatában elesettek szimbolikus sírhelyét.

A szentmise után koszorúzással folytatódott a megemlékezés II. Lajos szobránál. A kora délutáni órákban elindult a gyászmenet a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyre azzal a tíz koporsóval, melyek a mohácsi csata tömegsírjaiból korábban feltárt, azonosított és csoportosított csontereklyéket tartalmazzák. Sátorhelyen, ahol feltárták a tömegsírokat, zajlik a kegyeleti szertartás és az emberi maradványok újratemetése, állami és katonai tiszteletadás mellett.

Sátorhely a csatatér déli részéhez kapcsolódó térség, amely mellett kialakították a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet. Berta Tibor megáldotta az emlékhelyen épült új kápolnát. Keresztény szertartás és katonai tiszteletadás mellett helyezték végső nyugalomra az áldozatokat. 

Az emlékhétvége hazai katonai hagyományőrző közösségek összefogásával létrejött programmal folytatódik vasárnap.

Fotó és videó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír