Egymillió forint értékben kapott adományt a Nyíregyházi Egyházmegye öt tanodája

Hazai – 2021. december 23., csütörtök | 9:59

Több mint egymillió forint értékben adományozott játékokat az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Nyíregyházi Egyházmegye öt tanodájának decemberben. Összesen 135 gyerek kapott olyan társasjátékot, amelyet haza is vihetett. A nagyszabású adományt főként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fiatalok ajánlották fel, de az ország más pontjairól, illetve a határon túlról is érkezett segítség.

A nyíregyházi Magvető Tanodában a gyerekek maguk választhatták ki az ajándékaikat, többfajta társasjáték között válogathattak. Az intézmény a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működik a Huszártelepen. A megyében további négy tanoda is a Görögkatolikus Egyházhoz tartozik: Hodászon, Máriapócson, Kántorjánosiban és Tuzséron vannak intézményeik.

„Az iskolai rendszeren, iskolai időn kívüli foglalkozásokat tartunk a gyerekeknek. Itt tulajdonképpen a szociokulturális hátrányok csökkentése, a felzárkóztatás a cél, valamint a szabadidő hasznos eltöltése. Mivel görögkatolikus intézményről van szó, a görögkatolikus lelkiséget, az egyház tanításait is próbáljuk a gyerekeknek megmutatni jó példákon keresztül” – mondta Bodnár-Szabó Ildikó, a Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Irodájának vezetője.

A tanodákba hátrányos helyzetű családok gyermekei járnak, összesen 135-en. Az ő számukra biztosítanak a tanórák után hasznos foglalkozásokat és értékes szabadidős elfoglaltságokat. Minden tanodának van egy szakmai vezetője, az ő irányítása alatt pedagógusok, szociális munkások, fejlesztő pedagógusok foglalkoznak a gyerekek felzárkóztatásával.

Az átadó ünnepségen jelen volt a megajándékozott tanodák fenntartója, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke, Papp Tibor; valamint Szabó Tünde sportért felelős államtitkár; Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke és Vinnai Győző országgyűlési képviselő. Gondolatait Kiss András, az IKSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, a szervezet országos alelnöke, valamint Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke osztotta meg.

„Megkerestük a Nyíregyházi Egyházmegyét, hogy mire is van szükség, mert szerintem akkor jó az adományozás, ha a helyi szükségletekre reagál. Az adománygyűjtés egy nagyon széles összefogással jöhetett létre” – fogalmazott Nacsa Lőrinc. Az IKSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, Kiss András pedig úgy nyilatkozott: „Az én személyes indíttatásom, hogy segítsünk olyan embereken, olyan közösségeken, akik az év minden napján segítenek az itt tanulókon.” (Az intézmények már nem először kaptak nagyobb összegű adományt az IKSZ-től.)

A nyíregyházi átadó után a kántorjánosi tanodát is meglátogatták az adományozók, ahová Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője is elkísérte őket, s maga is vitt meglepetést a gyermekeknek.

A tanodások Kántorjánosiban betlehemezéssel, verssel és kézzel készített ajándékokkal köszönték meg, hogy ajándékokat kaphattak a karácsonyfa alá.

Az IKSZ adományán túl az ünneplő közösségekben további, a tanodába nem beiratkozott, de a látóterükbe tartozó gyermekek is kaptak karácsonyi csomagokat a Karitász jóvoltából, hiszen az Angyalbatyu akció cipős dobozai is arra vártak, hogy boldoggá tegyenek egy-egy rászoruló gyermeket.

Az adományokat a másik három helyszínen működő tanodákban is személyre szólóan osztják majd ki a gyermekeknek.

Az eseményről készült képek ITT tekinthetők meg.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria