Emléktáblát avattak a volt Conti utcában Mindszenty József, Szenes Hanna és rabtársaik tiszteletére

Mindszenty József új emléktáblája „a kommunizmus éveiben sok ártatlanul meghurcolt nemzeti hős” emléke előtt tiszteleg személyes kálváriájuk helyszínén;

köztük van Endrédy Vendel zirci apát, Kiss Szaléz és több ferences vértanú, valamint Olofsson Placid bencés szerzetes.

Szenes Hanna, a 23 évesen kivégzett magyar zsidó lány Izrael nemzeti hőse. Értelmiségi családba született, egy jobb korban a költészet lett volna az élethivatása, másodunokaöccse volt Szenes Iván dalszerző. Diákéveiben sok megaláztatás érte a két világháború közti, antiszemitizmussal fertőzött Magyarországon, a zsidótörvények miatt egyetemre se felvételizhetett.

Ezért 1939-ben Palesztinába költözött, hogy kétkezi munkával segítse Izrael 20. századi honalapítását. Békés életet élhetett volna, de 1944-ben itthon maradt édesanyját is féltve nagyon bátor küldetésre vállalkozott: a zsidó népirtás üldözöttjeinek megsegítése érdekében visszatért szülőhazájába. Már a határon elfogták, a Margit körúti katonai fogházban és a Hadik laktanyában brutálisan vallatták. 1944. szeptember 11-től a Conti utcai börtönben tartották fogva, végül november 7-én a Margit körúton kivégezték.

Életáldozata, naplói és költeményei a holokauszttal szembeni tevékeny ellenállás kimagasló hősévé avatták. Egyszerű, szép szövegével az Eli, Eli kezdetű verse, mely egy tengerparti sétáját és imáját írta le, később az egyik legkedveltebb zsidó ének lett, szinte második himnusza Izraelnek: „Istenem, Istenem, soha ne legyen vége a fövenynek, a tengernek, a víz morajának, az égragyogásnak, az emberi imának.”

Második hazájában személye mindmáig annyira közismert, hogy a gázai békével kiszabadult zsidó túszok közül többen az ő példáját említették, hogy ez tartotta bennük a reményt.

A Conti utcai börtön falán elhelyezett emléktábla a felirata szerint neki és „több más ellenálló és antifasiszta hősnek együtt” állít emléket, „akik a nyilas rémuralom és zsidóüldözés idején életüket áldozták. Legyen áldott az emlékük!”

A Hunyadi téri zsinagóga rabbija, Fináli Gábor avatóbeszédében Szenes Hannát méltatta: „Boldogok lehetünk, hogy megértük ezt a napot, hogy ennek a hősnőnek itt táblája lesz. Remélem, sokan utánanéznek, és példát merítenek az életéből.”

Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa a 31. zsoltár szavaival mindkét táblát megáldotta: „A mellettünk álló épületben vajon az elmúlt évszázadban hányszor szállhatott fel, magyarul, latinul, héberül vagy akár más nyelveken ez az imádság? Hányszor imádkoztak a Mindenhatóhoz lelki erősséget kérve? A mai napon összekapcsol bennünket Jeruzsálem képe is.

Mindszenty József, amikor megkapta veszprémi kinevezését, első körlevelében felidézte a keresztesek megérkezését Jeruzsálembe, akik könnyezve, imádkozva, térden kúszva tették meg azt az útszakaszt, amely Pilátus házától a Kálváriáig vezet. Ez a Szentföld megújította a föld színét, és újabb szent földeket alakított ki. 

Azok, akik a vészkorszakban és az azt követő időkben életüket áldozták, szent földeket adtak hazáinknak. Szent földeket itt, a Conti utcában, a Duna-parton, a Margit körúton, éppen ott, ahova az Úr küldte őket, hogy másokat mentve tegyenek tanúságot hitükről.

Kívánom, hogy a szent földön, ahol éppen élünk, legyen az család, közösség, egyházközség, hitközség, mi is megérezzük, hogy az Úr küldött bennünket, hogy egykor a mennyei örök Jeruzsálem békéjében mindnyájan színről-színre láthassuk őt.”

Pikó András polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy „Szenes és Mindszenty története külön-külön is kivételes. Józsefvároshoz pedig nagyon illik ez a két hősies, nemzeti jelképpé váló személyiség”. Mindszenty bíborosról elmondta, hogy „konzervatív, legitimista és sokak által máig vitatott nézeteket vallott, ugyanakkor áldozatvállalása és bátorsága nem elvitatható. Erről tanúskodik a nyilasok és a kommunisták elleni fellépése, az Andrássy út 60-ban elszenvedett kínzása, kirakatpere, börtönbüntetése és szigorú háziőrizete, majd 1956-os szerepvállalása és utána eső száműzetése”. Ünnepi beszédét azzal zárta, hogy

Szenes Hanna és Mindszenty József emlékezete egyaránt fontos ebben a múltjára és kulturális, társadalmi sokszínűségére büszke kerületben. Építünk arra a hagyományra, mely leginkább meghatároz bennünket.

Mi megtanultunk egymás mellett, egymást tisztelve, egymásért élni, áldozatot vállalni, dolgozni és építeni közös utunkat és tisztelni közös hőseinket. Józsefváros megőrzi, magába olvasztja Szenes Hanna, Mindszenty József és üldözött társaik emlékét.”

Izrael állam nagykövet-helyettese, Moran Birman is részt vett az emléktábla-avató ünnepségen. Beszédében úgy fogalmazott: „Hanna költő és katona volt, de mindenekelőtt a bátorság szimbólumává vált. Itt született, Budapesten, szíve viszont Izraelbe húzta, ahol a zsidó nép szabadságát és megújítását megálmodó generációnak lett a tagja. Segített felépíteni egy új országot. Az örökségét sose fogjuk elfelejteni.”

Kovács Gergely, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány hivatalos képviselője a Conti utcai börtön kutatásának és évente háromszori bemutatásának idén tízéves történetéről osztotta meg a személyes élményeit. Ezt a Mindszenty-örökség társadalmi képviselete szempontjából kiemelkedően fontos projektet a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal és a helyi önkormányzattal kialakított, ciklusokon átívelő együttműködés tette lehetővé. Így vehette fel 2015-ben a börtön előtti tér Mindszenty bíboros nevét, akinek 2017 óta egész alakos szobra állhat a téren.

A Mindszenty boldoggáavatási ügyének viceposztulátora beszédében felidézte a bíboros leghosszabb börtönéveinek néhány epizódját. Örömét fejezte ki, hogy ezzel az emléktábla-avatással az alapítvány régi célja teljesül:

a Conti utcai börtön mindhárom vészkorszakának, a szovjet-orosz mellett a nyilas és a kommunista éveknek egyaránt van már mementója az épület falán.

Végül felhívta a jelenlévők figyelmét egy hiányzó emléktábla nyomaira is: „Ezen a homlokzaton sokáig egy antifasiszta emléktábla állt. Nem találtunk még képet se róla, mert valamilyen aggályos szövegrész miatt a rendszerváltozás körül eltávolították. Nagyon örülök, hogy megfelelő szövegezéssel most ezt a hiányt is pótolhattuk.

Mert ezeknek a vészkorszakoknak az emlékét őriznünk kell, hogy ne lehessen semelyikből újra valóság.”

Az emléktáblákat Ugron Imre alapítványi megbízott elnök és nyugalmazott máltai nagykövet koszorúzta meg Kovács Gergellyel és Nagy Brigitta irodavezetővel.

Pummer Dóra egyetemista diák Szenes Hanna verseiből szavalt és Mindszenty bíboros emlékirataiból idézett megható részeket:

„Voltak szép, megkönnyezni való emlékeim a magyar bolsevista börtönben is. A fegyházban (1949-ben) egy tiszta szemű és szelíd arcú próbarendőrre emlékszem. Amikor a gyűlölet tajtékzása idején a többiek már szinte elfáradtak kegyetlen mulatságuktól, hozzám óvakodik és azt suttogja: Atyám! Bízzék Istenben, ő segít! – Később még egyszer visszajött, hogy megvigasztaljon. Harmadik jötte már búcsúzás volt, mert hamarosan elhelyezték. Csak egyszer voltam én »atya« a fegyházban, de voltam.”

„A fegyházévek vége felé (1954-ben) történt, hogy a fürdőben az alacsony, kövér őrmester egyszerre csak felém fordul, és azt mondja, előbb az ajtóra tekintve: Én is keresztény vagyok. A kazamata-börtönben, egy mindenből kivetkőztetett, csont és bőrré vált főpásztor előtt történt ez az önkéntes hitvallás. Bár ketten voltunk csak a helyiségben, de a falaknak is füle volt ott. És mégis elhangzott egy Rákosi-rendőr ajkáról. Nem halt meg a hit és a szeretet az egekig csapkodó gyűlöletben sem. Ami megmaradt belőlük, az sötét zárkám legszebb vigasztaló fénysugaraivá lett.”

Forrás: Magyarországi Mindszenty Alapítvány

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír