Pap segédmotoros kerékpáron – Felavatták Himfy Ferenc plébános szobrát Szolnokon

Hazai – 2018. március 26., hétfő | 12:21

Március 24-én felavatták Pogány Gábor Benő szobrászművész Himfy Ferenc egykori plébánost ábrázoló alkotását a szolnoki Eötvös téren. A szobrot Máthé György szolnoki esperes-plébános áldotta meg.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Méltó emléket állítottak Szolnokon az évtizedeken át a város hitéletéért tevékenykedő lelkipásztornak: Himfy Ferenc plébános emlékezetét ma is őrzik a város lakói. Szombattól, március 24-től pedig Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotása fogadja az Eötvös téren elhaladó járókelőket.

Himfy Ferenc római katolikus plébános 1914. szeptember 17-én született Budapesten. Vácott szentelték pappá 1940-ben. 1970-ben vette át Szolnokon a Jézus Szíve Plébániát, ahonnan 1995-ben vonult nyugállományba – kezdte a jászkunsági megyeszékhelyen máig rendkívüli tiszteletnek örvendő pap méltatását Barabás Botond. A Szigligeti Színház színésze megnyitó szavaiban hozzátette, Himfy Ferenc lelkipásztori tevékenységét nyugdíjazása után sem hagyta abba, továbbra is áldozatosan segítette a fiatalok hitbéli nevelését.

Himfy Ferencre a szobor felállítását támogató Vertán György így emlékezett: „Ha tömören kellene összefoglalnom, hogy ki volt Feri bácsi, azt mondanám, egy magyar tornászbajnok, aki elment katolikus papnak. Mint ismert, az ötvenes évek nagy részét börtönben töltötte, mert egyetlenegy »bűne« volt csupán: felvállalta a hitoktatást és a tiltás ellenére is hittant tanított a fiataloknak”. Vertán György arra is kitért, Himfy Ferenc munkásságát jól jellemzi, hogy már idős papként, püspöki engedéllyel fogadott be fiatalokat a plébánia falai közé.

Szolnokon ma is sokakban él a kommunista rendszer szigorával mit sem törődő pásztor alakja: „Sokan még ma is emlékezhetnek arra, hogy volt egy segédmotoros kerékpárja. Hetven felett is ezzel járt, mert az autóra szánt pénzt inkább szétosztotta a szegények között. Nem ismertem nála hitelesebb embert – folytatta Vertán György. Megmutatta nekünk, hogy Isten boldogságra hív minket már itt a földön is. A hittanórákon bölcsen, humorosan, logikusan tanított minket és gyakorlatiasan készített fel az életre. Arra is tanított, hogy Istennek mindenkivel van terve, sosem mond le rólunk. Az én életemre a mai napig nagy hatással van.” A szónok elmondta, amikor Himfy Ferenc nyugdíjba vonult, egy interjút adott a szolnoki újságnak. Az újságíró a beszélgetés során megkérdezte, milyen útravalót hagy hátra a megyeszékhely fiataljainak. Ekkor azt válaszolta, „egyetlen igaz céljuk legyen, bejutni a mennyországba! A többi mind mellékes.”

Szalay Ferenc szolnoki polgármester emlékeztetett, ha volt település az országban, ahol üldözték a hitéletet és az Egyházat, akkor Szolnok ilyen hely volt. S ha volt város, ahol büntetés nélkül nem lehetett a templomokat látogatni, akkor a jászkunsági város ugyancsak ezen települések közé tartozott. „Ma ott tartunk, hogy városunknak egyházi óvodája, általános és középiskolája van, és van egy boldoggá avatott Sándor Istvánja is. Egy olyan ember, aki 1953-ban hasonló dolgokat tett, mint Himfy Ferenc. Ő is a fiatalokért, és azokért az emberekért dolgozott, akiket fel kellett emelni” – vont párhuzamot Szalay Ferenc kettejük munkássága között.

A méltató szavak után a szobor felavatása következett. A műalkotás leleplezése Szalay Ferenc polgármester, Vertán György vállalkozó, Pogány Gábor Benő szobrászművész és Máthé György szolnoki esperes-plébános közreműködésével zajlott le, majd Himfy Ferenc szobra papi áldásban is részesült.

„A nehéz sorban élőket szolgáló pap alakja legyen mindenki számára példaértékű. Himfy Ferenc az evangélium útjának nagyszerű hirdetője volt. Segítsen bennünket szép, példamutató papi élete, hogy a jelen küzdelmeiben is az örök értékek képviselői lehessünk!” – kérte a jelenlévőkre Isten áldását Máthé György, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik a kétalakos szobor létre hívásában szerepet vállaltak.

Máthé György esperes-plébános ezt követően egy nem várt bejelentést tett: „Bárhol is szolgáltam, mindenütt alapítottam egy díjat. Ez most sincs másként. A szolnoki Jézus Szíve-egyházközség ugyanis a szobor felállítása kapcsán elhatározta, megalapítja a Himfy Ferenc díjat.” Idén a megyeszékhely hálájának jeléül Vertán György, az alkotás elhelyezésének főtámogatója vehette át a kitüntető címet.

Himfy Ferenc azon jeles egyházi személyek sorába tartozik, akik a kommunizmus legkegyetlenebb éveiben is kiálltak a keresztény értékek mellett, s dacára az ötvenes évek politikai körülményeinek: a hit jelentőségét hangoztatták, a fiatalság erkölcsi, hitbéli fejlődéséért szálltak síkra. Az ifjak lelkipásztora 2001. május 4-én hunyt el. Emlékezetét azóta is megőrizte, s ápolja a Váci Egyházmegye.

Forrás és fotó: Hartai Gergely/Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria