Felhők felett tartani a fejünk – Műhelynapon gondolkodtak a 25 éves Sapientia Főiskola jövőjéről

A jubileumi műhelynap egyben egy új rektori ciklus első orientációs rendezvénye is volt. Bagyinszki Ágoston OFM rektor megnyitóbeszédében elmondta: 25 év alatt egy csecsemőből felnőtt lesz, a Sapientia is felnőtté vált. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy az álmodók bátorságával gondolkodjanak a közös jövőről.

Beszélt az alapításról, az alapító-fenntartó rendek karizmáinak találkozásáról, és leszögezte: fontosak a hivatalos elismerések, de a mindennapi tapasztalatok is, melyek azt mutatják, hogy értékes a sapientiás diploma, hogy az alumnik megállják a helyüket.

Tanultunk, alkalmazkodtunk, újragondoltuk a módszereinket – és ez a tanulékonyság fontos vonása az intézménynek. A jubileum magával hozza a kérdést, hogyan tovább, ezért most jött el a vízióalkotás ideje, amiben szükség van a fiatalokra és a kezdetek tanúira is.

Közös vonás valamennyiünkben, hogy szeretjük a Sapientiát, és jót akarunk neki; a közösség, amelyet építünk, túlmutat rajtunk – zárta beszédét a főiskola rektora.

A meghívott főelőadó és egyben a nap beszélgetős paneljeinek animátora Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető professzora volt.

Utalt a Ferenc pápa által többször is idézett részre Joel könyvéből, amely erős karizmatikus vízió a végidőkről: „Aztán pedig kiárasztom lelkemet minden testre, fiaitok és leányaitok prófétálni fognak; véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.” (Jo 3) Álmodni kell, még ha nem is feltétlenül a földön járunk ilyenkor. Jó, ha megvannak ezek a mélyről jövő inspirációk – tette hozzá Gájer László.

Ha nem voltunk a felhők között, lehet, hogy a földön sem tudunk járni

– fogalmazott, majd Josemaría Escrivá hasonlatát említette, aki szintén azt hangsúlyozta, hogy a „felhők fölött” kell tartani a fejünket.

Mint az apostolok, úgy lépünk ki a világba – fordult a jelenlévőkhöz –, küldetésünk van, és ha ezzel indulunk el, valami megváltozhat a valóságban. A társadalom követi az Egyházat – utalt Johannes Hartl elsősorban a német egyházra vonatkozó meglátására Gájer László, hozzátéve: ha a keresztények elveszítik a víziót, a társadalom ezt is követi.

Ha feláldozzuk az értékeinket, abból gyenge identitás és orientációvesztés következik. Ha viszont szilárd víziókkal rendelkezünk a jövőről, arról, hogy milyen egyházat szeretnénk, azt a társadalom „leköveti”; a valóság perifériáit is meg fogják határozni.

Utalt rá, hogy az Olaszországban élő magyar származású holokauszttúlélő írőnő, Edith Bruck, akivel Ferenc pápa jó barátságban állt, sokat beszél az emlékezés szerepéről. Emlékezzünk, hogy meg tudjunk bocsátani – szokta mondani Edith Bruck. Ha egy ilyen erős gondolat belép a valóságba, elkezdi azt megformálni. Így tud az Egyház is „elöl járni.

Gájer László ezután a 20. századi olaszországi egyházi mozgalmakról ejtett szót, amelyekből élet fakadt. Mi is megnézhetjük, tőlünk is indulnak-e el ilyen „mozgások”. Kezdjünk el újra hinni benne, hogy van küldetésünk; ne törpe minoritásként gondoljunk magunkra – azzal együtt, hogy a makrofolyamatok a társadalomban valóban „bőven fölöttünk zajlanak”. Mégis részesei lehetünk a változásnak.

Kertész Imre K. dosszié című művét idézve az előadó hangsúlyozta: ami mélyen bennünk élő meggyőződés, az tud hatni. Elmesélte a bajor Franz Jägerstätter életének történetét, akit fiatalon kivégeztek a nácik, mert kitartott a meggyőződése mellett. Felesége megértette és támogatta; sok év múlva pedig ott volt férje boldoggá avatásán.

Gájer László leszögezte:

lehet, hogy a magyar társadalom nem hitoktatókra, teológusokra vár, mégis újra el lehet hinni, hogy a meggyőződésünknek van ereje, hogy érdemes Szent Pál lelkesedésével kimenni.

Beszélt a munkásokkal szolidaritást vállaló munkáspapok mozgalmáról az 1940-es évek Franciaországában, akik tevékenységét a maguk korában sok plébános elutasította. „Van, hogy kilépsz a keretek közül, és a keretek újraélednek” – fűzte a történethez a tanszékvezető.

Andrea Riccardi, a Sant’Egidio közösség alapítója úgy látja, hogy a valódi probléma az érdektelenség, nem a szekularizáció. Az olasz történész azt a kérdést is felteszi, hogy van-e még értelme életben tartani ezt az örökölt infrastruktúrát, sok esetben csak azért, hogy a turisták megnézhessék. A templomokhoz kötődésnek jelentős szerepe van. Riccardi is leírja, hogyan töltötték meg új élettel a kiürült templomteret Rómában – nem úgy, mint régen, hanem egy bázisközösség, a Sant’Egidio révén. Más példákkal is illusztrálta, lehetséges máshogy megtölteni a teret; lehetséges, hogy egy eszme megtölti a teret – „noha azt hittük, már omladozik, azt hittük, már nem várnak minket”.

Végül újra leszögezte Gájer László: „Álmodjunk! A belső meggyőződés szellemi, megőrzendő igazság. Ahogy John Lukács írja: az eszméidhez igazítsd a körülményeket, ne fordítva.

Nekünk ráadásul az üdvösségről, az édenről van víziónk – ez minden meggyőződésnél erősebb.”

A plenáris előadás után négy tanúságtétel következett. Juhász Dóra hallgató, volt HÖK-elnök; Hujbert Menyhért piarista szerzetes, teológushallgató; Szűcs Fatin Fanni művészetterapeuta; végül Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Főiskola Családteológiai Intézetének vezetője beszéltek az intézményhez fűződő kapcsolatukról, arról, hogyan látják a jövőt, illetve milyen jövőt szeretnének.

Gájer László és a négy tanúságtevő ült le ezt követően kerekasztal-beszélgetésre, kiegészülve Bagyinszki Ágostonnal, aki a többi résztvevő elektronikus úton beküldött kérdéseit közvetítette.

A programokban gazdag napról bővebben ITT olvashatnak.

Forrás: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Fotó: Merényi Zita, Kormány Gábor, Orbán Gellért

Magyar Kurír