Hamarosan kezdődnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Hazai – 2025. augusztus 6., szerda | 10:30

Székesfehérvár hagyományaihoz híven idén is megtartják a Királyi Napokat, amire idén augusztus 10. és 20. között kerül sor. A kulturális programokról, egyházi eseményekről tartottak sajtótájékoztatót az Aranybulla-emlékműnél augusztus 4-én.

„Mi, magyarok szeretünk ünnepelni, és az év során sok alkalmat találunk erre. Ezek közül azonban kiemelkedik az augusztusi ünnepkör. Hiszen ennek az országnak a hagyománya, a gondolkodásmódja, az emberek értékrendje akarva-akaratlanul valamiképpen a kereszténységhez és Szent István hagyományához kötődik, Szent István akaratához igazodik” – fogalmazott Spányi Antal megyéspüspök, aki a Királyi Napok alatt zajló Szent István-ünnepkör programjait ismertette.

Augusztus 9-én, szombaton, délután 4 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban Máger Ágnes festőművész kiállítását nyitják meg.

Augusztus 14-én, csütörtökön a Szent István-i országfelajánlás ünnepe lesz, amikor délután fél hatkor indulnak majd a Magyar Szent Család ereklyéivel a Püspöki Palotából ünnepélyes menetben a székesegyházhoz, ahol megtartják az ünnepi szentmisét. Innen Szent István és Szent Imre sírjához vonulnak, ahol elimádkozzák a felajánló imát.

Másnap, 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a Szent István-emlékérem és -díj kitüntetettjeit jelentik be sajtótájékoztató keretében, majd este hat órakor ünnepi szentmisét mutatnak be a székesegyházban.

Az államalapító Szent István-emlékérem és -díj átadóünnepségére 19-én, kedden délután 6 órakor kerül sor a Szent István Művelődési Házban.

Szent István király napján, augusztus 20-án, szerdán fél 11-kor ünnepi szentmise lesz a székesegyházban, amelynek végén megáldják az új kenyeret és ezzel a családok életét is.

„Szeretettel hívunk és várunk mindenkit nemcsak a város eseményeire, hanem ezekre az egyházzal közösen megünnepelt alkalmakra is” – zárta a programok bemutatását Spányi Antal. 

Cser-Palkovics András polgármester szerint a Székesfehérvári Királyi Napok nem csupán táncról, zenéről és az önfeledt szórakozásról szólnak majd, hanem lelki és szellemi értelemben is fontos ünnepekről. Ez az összművészeti rendezvény önmagában is mutatja a város kulturális közösségeinek összefogását, ami mindenképpen példaértékű – világított rá  a polgármester. Kiemelte: „Van egy olyan történelmi és ezáltal szellemi, lelki háttere ennek a rendezvénysorozatnak, amit augusztus 20-ához kötődően csak itt, székesfehérvári helyszínnel lehet igazán méltó módon felmutatni, megmutatni. És erre büszkék is vagyunk.”

A sajtótájékoztatón megszólaltak a város kiemelt oktatási és kulturális intézményeinek vezetői is, akik bemutatták azokat a programokat, amelyekkel a történelmi fővárosban a Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti fesztiválhoz kapcsolódnak.

A részletes programokról többek között a város honlapján és a Királyi Napok 2025 honlapon, valamint a helyi turisztikai hivatalban és a belvárosban felállított információs pontokon lehet tájékozódni.

A teljes írást ITT olvashatják.

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió/Körtvélyes Tivadar

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria