Rengeteg iskolatáska gyűlt össze a rászoruló gyermekek részére a MosolyTáska idei kampányában: összesen 1485 jó állapotú iskolatáskát és több mint 1 millió forint pénzadományt ajánlottak fel magánszemélyek az adomanyozz.hu oldalon keresztül, amelyből a szervezők további táskákat tudnak biztosítani. Így összesen ezerhétszáz iskolaszerekkel megtöltött táska juthat el a nehéz helyzetben élő gyermekekhez.
A kampány célja idén is az volt, hogy iskolakezdéskor azok a gyerekek is minőségi iskolatáskával indulhassanak el az új tanévben, akiknek családja ezt önerőből nem tudja biztosítani. Az adományok jelentős részét a tanévkezdéskor kapták meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal országszerte kapcsolatban álló gyerekek, a megmaradt összeget pedig az év során elhasználódott, megrongálódott felszerelés pótlására használják majd fel a máltais iskolák és tanodák.
A MosolyTáska kampányt a PontVelem Nonprofit Kft. hirdeti meg öt éve az általános iskolákban; az akció szervezésében partnerei a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a GLS Hungary Csomaglogisztikai Szolgáltató. A szervezők szerint a sikeres akció nemcsak a számokban, hanem a mögötte álló példamutató összefogásban is mérhető.
„A rászoruló gyermekek számára a felajánlott táskák és tanszerek nemcsak kézzelfogható segítséget jelentenek, hanem egyúttal biztatást is: azt az üzenetet hordozzák, hogy nincsenek egyedül, ők is fontosak, és érdemes tanulni. Hisszük, hogy az adományozás kultúrájának megismerése éppoly fontos a gyermekek fejlődésében, mint a környezetvédelmi vagy a pénzügyi tudatosság kialakítása” – emelte ki Parák Eszter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőhelyettese.
A beérkezett adományokat a szervezet munkatársai országszerte személyesen juttatták el a leginkább rászoruló gyermekeknek.
A táskákat a GLS Hungary szállította az iskolákból a feldolgozó központokba. „Fontos számunkra, hogy a logisztikai tudásunkkal olyan ügyeket szolgáljunk, amelyek valódi értéket jelentenek a társadalom számára. Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk ennek az országos kampánynak, és hogy a szervezett logisztikai háttér biztosításával idén is hozzá tudtunk járulni a kezdeményezés sikeréhez” – nyilatkozta Balázs Attila, a GLS Hungary ügyvezető igazgatója.
Példát mutattak a diákok is
A kampány sikeréhez az iskolák, tanárok, diákok és szülők is hozzájárultak. A gyerekek a saját, korábbi iskolatáskáikat ajánlották fel, ezzel is megtapasztalva az adakozás örömét.
„A PontVelem Okos Programban a gyerekek megélhetik a mindennapjaikban az önzetlen segítés örömét. A SegítsVelem kezdeményezésünk keretében a diákok egész évben támogathatják a rászoruló társaikat, és örömmel tapasztaljuk, hogy szívesen is segítenek.
A MosolyTáska jótékonysági akció egyre több ember szívét érinti meg, idén is nagyon sokan csatlakoztak. Az iskolák, a gyerekek és a családok közösen mutatták meg, hogy egymás segítése tanulható és tanítható érték” – tette hozzá Matolcsy Miklós, a PontVelem Okos Program vezetője.
A MosolyTáska kampány lezárult, de az adományok feldolgozása és kiosztása jelenleg is zajlik. A táskákba tanszereket is elhelyeztek, így a gyerekek nemcsak szép iskolatáskát, hanem egy teljes „mosolyteli csomagot” kapnak kézhez, amely valódi segítséget jelent az iskolakezdéshez.
A folytatás
Idén novemberben tizedik alkalommal ad lehetőséget a jótékonyságra a MosolyManók karácsonyi akció, amelyben a diákok a rászoruló gyermekek részére állíthatnak össze karácsonyi ajándékcsomagokat, ezzel is mosolyt varázsolva társaik arcára.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


