Ünnepeljük együtt a Szent István-bazilika felszentelésének 120. évfordulóját!

Hazai – 2025. november 17., hétfő | 16:20

November 22-én, szombaton este a főtemplom felszentelésének 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre és hálaadásra várják a híveket Budapest legnagyobb római katolikus templomába, a Szent István-bazilikába.

A Bazilika120 ünnepség különleges fényfestéssel nyílik meg november 22-én: 17.30-tól a Szent István téri „Advent Bazilika” rendezvénysorozat erre az alkalomra készített animációjának köszönhetően az épület homlokzatán megelevenedik a templom története az 1800-as évektől napjainkig.

Az ezt követő, 18 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros lesz.

A szentmise után a hívek rendhagyó idegenvezetésen vehetnek részt; majd az estét a bazilika énekkarának és orgonaművészeinek koncertje zárja.

Szeretettel hívják és várják a kedves híveket a szentmisére és az ünnepségre!

*

Az 1816-ban létrehozott lipótvárosi plébánia számára egy évvel később, 1817-ben épült meg az első templom, Szent Lipót tiszteletére. A kis templom az 1838-as árvíz idején súlyosan megrongálódott, használhatatlanná vált. Sokan az árvíz elől menekülve a mai bazilika területén találtak menedéket. Az ár elvonulta után pedig gyűjtést rendeztek egy új, káprázatos templom építésére. 1844-ben már József nádor is az új templom ügye mellé állt, melyet végül 1851-ben kezdtek építeni, Hild József tervei alapján.

A bazilika arculatán Hild József klasszicista és Ybl Miklós neoreneszánsz elemei, a belső térben pedig Kauser József munkája látható.

1897-től a templom titulusa Szent Lipótról Szent Istvánra változott. A több mint ötven évig tartó építést követően végül 1905. november 19-én szentelték fel a bazilikát, ám a zárókövet csak 1906-ban, I. Ferenc József császár jelenlétében helyezték el.

Forrás és illusztráció: Szent István-bazilika

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria