„Építsünk együtt fiatalos egyházmegyét!” – Egyházmegyei ifjúsági találkozót tartottak Temesváron

Külhoni – 2026. május 19., kedd | 19:23

„Állj fel!” mottóval május 16-án tartották az idei egyházmegyei ifjúsági találkozót Temesváron. A rendezvényre elsősorban azokat a fiatalokat várták, akik az elmúlt években részesültek a bérmálás szentségében, illetve akik idén készülnek a szentség felvételére.

Az eseményt a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye és az Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezte, a Kolping Banat Egyesület közreműködésével és a Temesvári Polgármesteri Hivatal Projektirodája támogatásával.

A fesztiválnak a temesvári Corneliu Miklosi Közlekedési Múzeum adott otthont, a programban szerepelt ima a Szentlélekhez, előadás, a Harmonia Christi ifjúsági kórus koncertje, tematikus műhelyfoglalkozások és szentmise. A több mint 400 regisztrált résztvevő a temesi, a marosi és a hegyvidéki főesperesség plébániáiról érkezett.

Dumitru Daniel temesvár-gyárvárosi plébános, egyházmegyei ifjúsági lelkész, valamint Bukovics Erika Mária schönstatti nővér, az Egyházmegyei Ifjúsági Központ referense arra bátorította a fiatalokat, hogy éljék meg az együttlét és a barátság örömét. „Azt szeretnénk, hogy jól érezzétek magatokat, átéljétek ugyanazokat az örömöket és izgalmakat, amelyeket mi is átéltünk önkénteseinkkel együtt a szervezés során, továbbá minél több barátot szerezzetek ezen a találkozón. 2030-ban lesz egyházmegyénk alapításának ezredik évfordulója. Itt van a színpadon a jubileumi kereszt is, amelyet Csanádról hoztunk el” – hangzott el a köszöntőben.

Filip Dorin csáki plébános, temesvári börtönlelkész a fesztiválról szólva így fogalmazott: „ez a találkozó több, mint egy egyszerű esemény: ébredésre, szabadságra és igazságra hív.

Az »Állj fel!« nem csupán egy mottó, hanem az felszólítás, amely megérinti a lelket akkor, amikor a fáradtság, a függőségek és a félelmek megpróbálnak teret nyerni. Krisztus fényében minden elesés egy új út kezdetévé válhat.”

Florin Avram ortodox pap és rendőr‑főfelügyelő, a Temesvári Büntetés‑végrehajtási Intézet káplánja egy csoport fiatallal érkezett, akik jelenleg börtönbüntetésüket töltik, és a büntetés‑végrehajtási intézet színjátszó csoportjának tagjai. Előadásukban a jelenlévők elgondolkodtató jelenetet láthattak a függőségekről és következményeikről. „Gondoljunk arra a jövőre, amelyet Isten készít számunkra, és amelyet vele együtt kell megélnünk.

Az életünk a legértékesebb ajándék. Még ha hibázunk is, ha elbukunk, a legfontosabb, hogy fel tudjunk állni”

– hangsúlyozta Florin Avram atya.

Az Egy hétfői nap az Olümposzon című darab olyan témákra hívta fel a nézők figyelmét, mint a felelősség, a szabadság, a hatalom és az emberi méltóság. Az előadás után a résztvevők párbeszédet folytathattak a fogvatartott fiatalokkal, akik őszintesége és nyitottsága sokakat mélyen megérintett.

A Harmonia Christi kórus Iustin Călin vezetésével lépett színpadra saját zenekaruk kíséretében.

A délutáni tematikus műhelyfoglalkozások középpontjában a gyónás szentsége állt. A román nyelvű csoportot Pál József Csaba megyéspüspök, a magyar nyelvűt pedig Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök vezette.

A főpásztor hangsúlyozta:

a lelkiismeret-vizsgálat, a tetteink őszinte átgondolása, a szeretetből fakadó bűnbánat, az elhatározás a változásra, a gyónás felszabadító ereje és a feloldozás békéje vezetnek el bennünket az Istennel való kiengesztelődéshez.

A szentgyónás a megtérésben is segít: hogy megváltoztassuk életünket, és Isten kegyelmével tovább tudjunk lépni” – emlékeztetett, majd a foglalkozás végén a résztvevők kérdéseire is válaszolt.

A magyarul beszélő fiatalok csoportjában Szilvágyi Zsolt két alapvető kérdéssel indított: „Miért jó gyónni?” és „Miért nehéz gyónni?”

A legtöbb fiatal arról számolt be, hogy a gyónás megkönnyebbülést hoz, és közelebb viszi őket Istenhez. Ugyanakkor azt is elismerték, hogy őszintén beszélni a saját hibáikról nem könnyű: a szégyen, az ítélettől való félelem és a pap előtti megnyílás feszültsége valódi akadályt jelenthet. Mégis, éppen

az őszinteség nyitja meg az utat a gyógyulás és a belső szabadság felé.

A tapasztalatokkal, élményekkel, érzelmekkel és örömökkel teli nap végén a résztvevők ismét összegyűltek, hogy együtt imádkozzanak a záró szentmisén. A liturgia zenei szolgálatát a Harmonia Christi kórus látta el.

Szentbeszédében Pál József Csaba így fogalmazott: „A szabadságuktól megfosztott fiatalokra gondolok, akik ma itt álltak előttetek a színpadon. Kedves fiatalok, köztetek vannak, akik a gondolkodásukat fejlesztik, mások sportolnak, hogy az izmaikat erősítsék. De gondolkodtatok‑e már arra, hogy az akaratotokat is fejleszteni kell? Ha ti nem erősítitek meg az akaratotokat, senki nem tudja megtenni helyettetek. Ahogy az egyik elítélt mondta: »Amíg ti dönthettek, döntsetek jól, hogy ne jussatok oda, ahol mások döntenek helyettetek.« Ehhez az erőt a Szentlélektől kapjuk. A Szentlélek egyik gyümölcse a valódi, tartós öröm.

Hogyan kerülünk kapcsolatba a Szentlélekkel? Három igével válaszolok: kérj, nyílj meg, táplálj. Kérjük a Szentlelket, nyíljunk meg Neki, és tápláljuk a Vele való kapcsolatot.”

A szentmise végén a fiatalok konkrét küldetést is kaptak: osszák meg azt, ami a leginkább megérintette őket ezen a napon egy olyan fiatallal, aki nem tudott vagy nem akart részt venni ezen a fesztiválon.

„És végül, ami számomra nagyon fontos: építsünk együtt fiatalos egyházmegyét” – hangzott a megyéspüspök záró buzdítása.

A fesztivál befejezéseként Dumitru Daniel plébános mondott köszönetet mindazoknak, akik támogatták az esemény megszervezését és sikeres lebonyolítását:

Az eseményről bővebb beszámolót olvashatnak a temesvári egyházmegye oldalán, IDE kattintva.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria