15 nap imádság Slachta Margit gondolataival

A 15 nap imádság Slachta Margit gondolataival című kötethez Paksy Eszter, az Új Város Kiadó vezetője írt előszót. A kötetet különlegesnek nevezi abból a szempontból is, hogy nem egy szerzője van, minden fejezetét más-más szociális testvér írta, „így széles panorámát kaphatunk arról, hogyan él tovább Margit testvér lelkisége mai utódai lelkében”. Paksy Eszter kiemeli a kötet tervezőjének, az időközben, 2021-ben elhunyt Berkecz Franciska testvérnek a szerepét, aki súlyos betegsége ellenére sem adta fel a vállalkozást, és gondoskodott arról, hogy halála után legyen, aki befejezi.

Vizvárdy Rita Isten titokzatos útjai címmel leszögezi:

Margit testvér gondolatvilágának, lelkiségének alapvető témája a természetfölöttiség, az a belső átalakulás, amelynek során az ember egyre jobban képessé válik arra, hogy életét saját gondolkodásának szűkösségéből egy sokkal tágasabb értelmezési horizontba helyezze: Isten gondviselésébe.

„Ez lesz az a keret, amelyben minden történés örömteli és fájdalmas tapasztalat megkapja valódi, mélységes értelmét, s részévé válik az embert az élet teljességére meghívó isteni tervnek.” Slachta Margit tanításában sokszor beszélt arról, hogy Isten a lelket a szenvedés eszközével is alakítja. Az ember ez ellen „természetszerűleg” tiltakozik. A fordulópont akkor következik be, „ha megrendülten, megsemmisülten és készségesen, meggyőződéssel és szeretettel eltelve ezt tudjuk mondani: Uram, semmit sem értek, de Tied vagyok. Tégy velem, amit akarsz. Ekkor kezd a lélek alkalmassá válni arra, hogy az Úristen dolgozni kezdjen benne és valósítsa meg természeti mivoltában a természetfölöttibe való átalakulás színeváltozását.” Mivel Margit testvér engedte magát ezen isteni kéz által formálni, alapélménye lett, hogy „Valójában nem az történik az emberrel, ami körülötte történik. Mindez csak látszat. Mindenben ő alakít minket, de csak akkor, ha magunkat neki átadjuk.”

Ennek az önátadásnak gyümölcsei vannak:

A természetfeletti élet legnagyobb áldása, hogy az Úristen csodálatosan közel engedi magához a lelket.”

Fecske Orsolya Eucharistia – vinculum caritatis (szeretet köteléke) címmel emlékeztet rá: ezt a mottót választotta Margit testvér 1938-ban a közösségi hagyományoknak megfelelően éves társulati mottóul. Ez azt jelenti, hogy imádságai után a teljes közösség ezt a mondatot imádkozta közös fohászként. A választás nem volt véletlen, hiszen abban az évben rendezték meg Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszust, amelynek mottója szintén ez volt.

Fecske Orsolya elmélkedésében megvilágítja: az Eucharisztia katolikus életünk középpontja és forrása, „szívünk drága vendége”, ahogy az énekben énekeljük. Margit testvér írásában felhívja a figyelmünket arra, hogy egészen mély, bensőséges kapcsolatba kell kerülnünk az Oltáriszentséggel, „amelyben Jegyesünk, az Úr nekünk ajándékozza magát”. Ez azt jelenti, hogy Isten a kenyér színében Szentlelke életre hívó erejében saját testét és vérét, egész valóját nekünk adja. Margit testvér így ír erről: „…látom, tudom, érzem, hogy magamhoz veszem az Úr Jézust, aki itt természetem törvényéhez alkalmazkodik, mikor így adja magát nekem”. Fecske Orsolya idéz Jézus főpapi imájából: „Hogy mindnyájan egyek legyenek, amint te Atyám bennem, és én tebenned, ők is egyek legyenek bennünk” (Jn 17,21). Nem véletlen az utolsó három szó, hiszen ez az önajándékozás „minden esetben egyedül Istenben, és Isten által válhat teljessé, aki saját maga az Ajándék, a Szeretet”. Margit testvér így fogalmaz: „A meglévő szeretetet pedig ápoljuk, növeljük, az Úr Jézusra való sok rágondolással.” Akárcsak egy emberi barátságban, szeretetkapcsolatban – teszi hozzá a tanulmányíró.

Ha nem gondolunk már egymásra, „bizony az a kapcsolat elhal. De akik szeretik egymást, élnek a másik gondolatában. Így van ez Jézussal is.”

Németh Emma A társadalom megújulásának szolgálata címmel idézi Slachta Margitot: „Társadalmi reformokért dolgozva nem hatalmi szóval elrendelt, hanem a lélek megújulásával belülről kiindulva, új világ úttörőivé kell lennünk. A megváltó szintjéről lecsúszott társadalomban folytatnunk kell Krisztus megváltó művét.”

Németh Emma nem tartja véletlennek, hogy az alapítónő a megváltás szintjéről lecsúszott társadalom kifejezést használta, amikor saját maga és a szociális testvérek küldetéséről beszélt. A kor, amelyben élt, rengeteg kihívással, nehézséggel, ellentmondással volt tele. A szekularizáció, a pusztító ideológiák és az ipari forradalom káros következményeit – a gazdaságot, a társadalmat és az egyházi életet szétziláló hatását – nemcsak környezetében, hanem saját maga és családja életében is tapasztalta.

Segíteni akarása Isten iránti szeretetéből fakadt. Naponta elimádkozott fohászának megfelelően Isten országát akarta építeni nemcsak az egyesek lelkében, hanem a hazában és a társadalomban is.

A kereszténység lényegét az Isten és az emberek iránti szeretetben, azaz a főparancsban foglalta össze. Egy Isten törvényeit semmibe vevő korban nyíltan hirdette, hogy Isten a legfőbb törvényhozó, vele szemben nincs érvényes törvényhozás. Veszélyeket is vállalva szembeszállt a nyilas hatalommal, és mentette az üldözötteket. A náci és később a kommunista diktatúrák tapasztalatai igazolták Margit testvért: ha az ember az isteni törvényektől elszakadva próbál a másik embernek erkölcsöt adni, törvényeket alkotni, abból diktatúra lesz. Hirdette: „a keresztény politika a lélekben kezdődik, a magánéletben folytatódik és az államéletben betetőzést nyer”.

Kővári Magdolna Pozitív irányzat címmel kifejti: a Szociális Testvérek Társaságának Slachta Margit általi alapítását a modern idők hívták létbe, az alapinspiráció az első szociális enciklika, XIII. Leó pápa Rerum novaruma volt. A bencés alapok biztosították és biztosítják a társaság lelkiségi hátterét, amely lehetővé teszi, hogy a legviharosabb időkben és a legkiszámíthatatlanabb, legmostohább körülmények között is megmaradhassanak a megszentelő szeretet küldetésében. 

Kővári Magdolna kiemeli: a Margit testvér által felvázolt pozitív irányzat lényege, hogy a hangsúly mindig a pozitívumon, az állításon van, „azaz a figyelem fókusza mindig a célon nyugszik, aki Isten, az abszolút Jó, az abszolút Pozitívum, akit elérni szeretnénk, és nem pedig a rosszon, amit legyőzni akarunk”. Slachta Margit vallotta: „Az élet sokkal inkább a jónak állítása, mint a rossznak tagadása.” Az elmélkedés szerzője leszögezi: „A pozitív irányzat gyakorlása megnyilvánul az irányultságunkban, a szemléletünkben, valamint az ezekből fakadó eljárásmódjainkban, és az eszközeink megválasztásában.” A pozitív irányultságú embert a szeretet és nem a félelem motiválja. „Nem a rettegett rossz áll a szeme előtt, amelytől fél, hanem tekintetét állandóan a szépségen és a jóságon nyugtatja… Ha teljes odaadással gyakoroljuk az istenszeretetet és az emberszeretetet, akkor azzal gyengítjük a szeretet elleni bűnöket… Ez a rossz elleni küzdelem pozitív formája.”

Olvashatjuk a kötetben a Szociális Testvérek Társasága elöljárójának, Takács Anitának Slachta Margitról írt rövid életrajzát is. Az alapító testvér „Lélekben szüntelenül a Keresztre feszített előtt állva együtt érző szívvel könyörgött a világért fogadalmi mottójával: Jézusom, irgalom!

Le akarta esdeni a szeretet és irgalom Lelkét minden emberre, hogy az egyesek megújulása által épüljön a szeretet és igazságosság országa, és részesei legyünk a földi és majd az örök boldogságnak.”

15 nap imádság Slachta Margit gondolataival
Új Város Kiadó, 2025

Fotó: talita.hu; ujvaroskonyvek.hu

Bodnár Dániel/Magyar Kurír