A család legyen az élet szentélye – Székely János a vatikáni Amoris laetitia-találkozóról

– Rómába az Amoris laetitia megjelenése tizedik évfordulója alkalmából rendezett találkozóra körülbelül 180 főpásztor érkezett, akik a család témájáról tanácskoztak. Először is a téma aktualitására kérdezek rá, illetve hogy mik voltak a legfontosabb szempontok, amelyek a beszélgetés során felbukkantak.

– Az egész találkozónak talán a legfontosabb üzenete, hogy a család, a házasság óriási kincs, óriási érték az egyházunk számára és a társadalom számára is, amelyet bátorítani, védeni kell, és hálásnak kell lenni ezért a kincsért, mely hordozza a szeretet ajándékát. Bölcsője az életnek, hatalmas iskola a két házasfél számára a szeretet útján.

Nagyon sok szó esett arról, hogy

a család legyen az imádság szentélye,

legyen helye az imádságnak az otthonokban, akár egy kicsi sarok, házi oltár, kereszt, legyenek imakönyvek, énekek, rózsafüzér. A hit átadásának a legelső, nagyon fontos helye a családi otthon kellene, hogy legyen. Sajnos ez sok helyen kicsit elszürkült, elgyengült…

A záró szentmisén, ahol Leó pápának a beszédét Tagle bíboros úr olvasta fel, újra nagyon nagy hangsúlyt kapott ez, hogy a család legyen az imádság szentélye. Leó pápa nem félt arról sem beszélni, hogy a tisztaság mint készület a házasságra milyen fontos, vagy hogy

a család legyen az élet szentélye, az életé, amely a fogantatástól a természetes halálig szent és sérthetetlen.

Nagyon sok szó esett a házasságra való készületről. Leó pápa ebben a záró beszédében azt is kiemelte, hogy a készület a születéssel vagy a fogantatással indul, tehát kisgyerekkortól kezdve. A gyermeknek, a fiatalnak tanulnia kell a szeretet művészetét, az önzetlenséget, nagylelkűséget, áldozatkészséget, a jóakaratot.

Ezzel kapcsolatban talán tudtunk a magyar tapasztalatainkból is egy-két értékes dolgot átadni. Például azt, amire fölfigyeltek, hogy katolikus iskoláinkban egyre több helyen egy külön tantárgy került bevezetésre: a családi életre nevelés. Erre nagyon sokan fölfigyeltek, és nagyon pozitívnak tartották, hogy gyerekeket kiskortól kezdve erre a mentalitásra nevelik egy olyan tantárgy keretében, amely interaktív, érdekes, rengeteg gyakorlati feladatot tartalmaz.

Érdekes volt arról hallani, hogy jegyesoktatásban nagyon sok helyen már természetes, hogy párok segítik az atyákat a fölkészítésben. Tehát házasságban élő férfiak, nők saját tapasztalatuk, néha a kríziseiken való túljutásuk révén tudnak hiteles tanúságot tenni a jegyesek előtt. (...)

– Püspök atya, mi az, amit haza viszelmagaddal, és amit – gondolom – szeretnél otthon megosztani a püspöktársakkal is és a Magyar Katolikus Egyházzal?

– Az egész megbeszélésünknek volt fájdalmas része is. Talán tudják a kedves hallgatók is, hogy az Amoris laetitia 351-es lábjegyzete kilátásba helyezte, hogy elvált, újraházasodott katolikus emberek a szentségekben is esetleg, bizonyos út megtétele után részesülhetnek. Ez a világegyházban nagyon nagy bizonytalanságot és kérdőjeleket támasztott. Nagy örömmel konstatáltam, hogy a világegyház jelentős része vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kivételes esetekben lépett rá erre az útra. A legtöbb helyen érzékelték, hogy a gyakorlat, hogy elvált, újraházasodott személyek áldozzanak, igazán mélyen, teológiailag nem megindokolható. (...)

Nehéz volt a vitának ez a része. A püspök atyáknak egy jelentős része érezte itt a problémát, csak nem nagyon mert megszólalni. Mi páran, lengyel, szlovák, magyar oldalról próbáltunk, afrikai oldalról is volt egy-két bátrabb megszólalás, keleti egyházak részéről is, de azért a többség inkább csöndben maradt. Utólag nagyon sokan megköszönték a mi bátor megszólalásainkat.

Azt gondolom, hogy

az a házas ember, akinek az első házassága zátonyra futott, s új kapcsolatban él, és nem járul az Eucharisztiához, tanúságot tesz ezzel a fájdalmával is az Eucharisztia szentsége és a házasság nagysága, szentsége mellett. Ez egy állandó, élő, fájdalmas tanúságtétel.

Jézus őhozzá is jön. A szentmiséken Jézusnak nemcsak szentségi útjai vannak, hanem millió más, ahogyan az elvált lelkét is betölti, vigasztalja, erősíti. (...)

Azt gondolom, hogy nem kellene félnünk ezt a szűk, de evangéliumi ösvényt járni a hívekkel együtt. A hit érzéke, a sensus fidelium az, ami megnyilvánul ebben, hogy a világegyház nagyon nehezen fogadja el az Amoris laetitia dokumentumnak ezt a kitételét.

Éppen tegnap kaptam otthonról egy jelzést. Gondviselésszerű az egybeesés! Egyik ismerősöm elment egy olyan egyházi fórumra, ahol elváltak, nem újraházasodottak közösségét fogadják, akik szeretnének az egyházon belül vigasztalást, erősítést kapni. Ez is egy útja az egyház anyai támogató szerepének. Ők is teljes értékűen az egyház tagjai maradnak. Nincsenek kitaszítva.

Egyáltalán nem is gondoljuk, hogy a többiek szentebbek volnának, mint ők. Egy ilyen személy nagy részben vétlen abban, ami történt, sok esetben egyszerűen elhagyták. Tehát nagyon sok történet van.

Az egyház egyáltalán nem akar elítélni senkit, hanem védeni akarja a házasság felbonthatatlan, végérvényes igenjének a szentségét, nagyságát. (...)

– (...) Az egyházat elhagyók száma, a keresztelések folyamatos csökkenése most mintha megállni látszana. Valami erősödés indult el. Elképzelhető az, hogy a család meggyengülése is eléri a nyugati társadalmakban azt a mélypontot, ahol már valami újra vágyunk, és ahol meg kell tartani a tiszta, igazi formáját a szentségnek, a házasság szentségének is?

– (...) Ami nagyon sok egyházon kívül élőnek a katolikus egyházban szimpatikus és óriási érték, nos, ez éppen a házasság szentsége! Ezt ugyanis sok egyháztól távoli ember is óriási értéknek, hatalmas kincsnek tartja. Nem véletlen, hogy fiatal párok templomban szeretnének esküdni. Azt érzik, hogy igazán szép esküvőt csak így lehet tartani, ha valaki végérvényesen, totálisan odaadja az életét, és ezen valóban a teremtő Isten áldása is ott van.

Sok minden olyan gondolat, gyakorlat elhangzott, ami nagyon példamutató, és amit örömmel viszek haza. Egyrészt sokan jöttek oda hozzám, hogy megköszönjék, amit a Hungary Helps tett közel-keleti keresztény közösségekért, vagy amit a mi püspöki karunk. Néha apró összegekkel támogattunk szegényebb országokban élő közösségeket. Például Kelet-Timorban egy szeminárium épül a mi segítségünkkel; a mi apró kicsi adományunk ott csodákat művel. Volt olyan püspök atya, aki elmondta, hogy egy nagyon nagy ingatlant teljesen ingyen és felszerelve átadott hospice háznak, hogy időseket, betegeket fogadjanak be.

Az Élet menete nevű kezdeményezés nagyon sok helyen, hála Istennek gyönyörűen működik… Így Máltán meg is állította az abortusz bevezetését, tehát a szervezők sikeresen és nagyon bátran tudtak a parlamenti képviselők és a közvélemény felé is föllépni. A házasság hete is, hála Istennek nagyon sok helyen működik.

A Családok háza olyan hely, ahova családok problémákkal, nehézségekkel jöhetnek, és ingyen pszichológusi és másfajta segítséget kapnak.

Otthoni hitoktatás, családi hitoktatás, ez is néhány helyen bevezetésre került, például a káld egyházban. Ott nyolc gyerek tartozik egy kicsi csoportba, és körbe mennek a családoknál, otthonokban vannak a családias, nagyon mély hittanórák.

A jubiláns házasok megáldása szintén magyar gyakorlat is. Ajánlottuk a világegyháznak, mert hála Istennek ez egy gyönyörű ünnepe a házasságnak és a családnak.

A teljes beszélgetés leírt változata, illetve hanganyaga IDE kattintva érhető el.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír