A dicsőítés betölti bennünk az istenalakú űrt – Gável András az idei Dicsőítő Sziget fesztiválról

A pódiumbeszélgetés során Megyeri Jonatán rabbi és Farkas Ferenc, a Nyolc Boldogság Közösség korábbi vezetője osztják meg gondolataikat a zsidók pászkája és a katolikus szentmise zsidó gyökereinek bemutatásával. 

A programról és annak szellemi hátteréről a zenei fesztivál egyik főszervezőjét, Gável Andrást kérdeztük.

– Már hozzászokhattunk: ha indul a nyár, akkor Dicsőítő Sziget fesztivál. Miben lesz más az idei rendezvény?

– Ötödik alkalommal sikerül megrendeznünk ezt a zenei fesztivált Isten dicsőségére. Mondhatnánk viccesen: akik már törzsvendégei a Dicsőítő Szigetnek, képzeletben nem a „vakáció”, hanem a „laudáció” szót írhatnák fel az iskolatáblára, hiszen számukra a szünidő elejét ez a minden évben ugyanebben az időpontban megrendezett kulturális és evangelizációs program is jelzi. Minden alkalom egy picit más, és mégis hagyományos. Igyekszünk évente új dicsőítő előadókat meghívni, ezúttal például Oláh Gergőt; de vannak már megszokott csapatok is – gondolok itt Fóris Ritára és a családi zenekarukra, Prazsák Lacira, vagy a házigazda Eucharist együttesre. 2026-ban a mottónk: „Van egy hely”, a bibliai igehelyünk, amely beirányozza a szívünket, a Kolosszeiekhez írt levél első fejezetének egy mondata: „Testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.”

– Hogyan kapcsolódik ez a szentírási rész a dicsőítés gondolatához?

– Örömteli volt számomra a felismerés ezzel az igével kapcsolatban. Korábban nem tudtam mit kezdeni Pál apostol idézett szavaival. Ajándéknak tartom tehát, amikor megérintette a szívemet, hogy én is tagja vagyok Jézus titokzatos testének. Ez az ige nem arról szól, hogy Krisztus szenvedése bármilyen szempontból vagy mértékben elégtelen vagy hiányos lenne. Szó sincs erről! A megváltói áldozat ugyanis tökéletes, egyszeri és örök. Én, Krisztus testének egy darabja, pedig részt vállalhatok ebben az áldozatban. Amíg ezt nem teszem, élettelen, inaktív része leszek a nagy egésznek. Az istendicsőítő élet azonban bekapcsol mindegyikünket ebbe a krisztusi áldozatba.

A dicsőítés révén aktív és élő tagja leszek az egyháznak. Azáltal, hogy engedélyt adok Istennek az életemben, az én hiányzó, eddig talán passzív részemet is hozzátehetem Krisztus nagy áldozatához.

És lássuk be: ez az aktiválódásunk leginkább abban nyilvánul meg, ha Istennek engedjük meg az akciót azáltal, hogy elfogadjuk az ő szeretettervét az életünkben. Helyet adunk Istennek, a szívünk közepén egyedül neki fenntartott helyen. Ez az istencentrikus élet minden dicsőítés alapja, amely végül a zene és az istendicsérő ének által túlcsordul belőlünk. A dicsőítés betölti bennünk az istenalakú űrt.

– Tavaly jelent meg az ön által írt könyv, A Dicsőítésvezető címmel, ahol a dicsőítésvezető szót nagy kezdőbetűvel írta. A dicsőítés ennyire fontos része az életének?

– A könyvemben azt az utat írtam le – tanúságtételekkel és igékkel kísérve –, ahogyan engem Isten szeretete megérintett és rabul ejtett születésemtől a mai napig, hogy elvezessen az istendicsőítő élet lelkiségéig. Már nem tudom értelmesen elképzelni az életemet Isten dicsőítése nélkül. Van egy ismerősöm, aki szememre vetette, hogy mindenbe belelátom a „dicsőítést”. Igaza van. A könyvben éppen erre mutatok rá a saját tapasztalataim, a Biblia és az egyház tanítása alapján. Azt akartam bemutatni, hogy Istent dicsérni nem csak zenével és énekkel lehetséges. Ezek ugyanis csak megjelenítik a hétköznapi odaadásainkat.

A dicsőítés alapmondatának Jézus Getszemáni-kertben elmondott szavait tartom: „de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd”. Ilyen módon nem lehet az életünknek egyetlen privát szelete sem, amelyet visszatartunk Isten elől.

Megtisztelő számomra, hogy ezekkel a gondolatokkal nem vagyok egyedül: Varga László kaposvári püspök, Martos Levente Balázs püspök és Gájer László atya is írt a könyvembe, alátámasztva az istendicsőítő élet lelkiségének fontosságát.

– Az előző években a Dicsőítő Szigeten nem volt belépőjegy. Bárki ellátogathatott Szigetmonostorra, és részt vehetett a koncerteken. Idén is ingyenes marad a rendezvény?

– Sajnos nagy veszélye egy rendezvény ingyenességének, hogy a személyes anyagi áldozatunk hiányában kevésbé tartjuk értékesnek az adott programot. Ilyen az ember. Nekünk, szervezőknek ennek ellenére az volt a szándékunk, hogy az anyagiak hiánya miatt senkinek ne kelljen lemondania a fesztiválról. Az első évben egy jelentősebb állami támogatás révén dupla ennyi fellépőt hívhattunk el két színpadra, két napon át. A következő években egy színpadra, aztán pedig egy napra zsugorodott a rendezvény, az érdeklődés mégsem lankadt. A bőrünkön éreztük, hogy a világban tapasztalható gazdasági válság negatívan érintette a kultúra általunk képviselt vallásos szektorát is. Az előadók csökkentett vagy teljesen elengedett fellépési díjért mégis vállalták istendicsőítő koncertjeiket. Ez akkor nagyon sokat jelentett nekünk és a résztvevőknek is. Minden évben öröm számunkra megélni Isten gondviselését a különböző személyek támogatásai révén. A résztvevők önkéntes adományaikkal hozzájárulnak a rendezvény költségeihez. Vannak olyanok, akik egész évben, rendszeresen segítik a szolgálatunkat. Az idei esemény állami támogatásban részesült a vallásos könnyűzenei pályázat keretein belül, amely részben hozzájárul a szervezési költségekhez. Ennek köszönhetően tudjuk tartani, hogy a belépés továbbra is ingyenes, de mindenki jó szándékú és önkéntes adományát hálásan fogadjuk. Egyházi támogatásban azáltal részesülünk, hogy a helyi Szentháromság-plébánia a fesztivál idejére ingyenesen rendelkezésünkre bocsátja a plébániát és annak hatalmas kertjét, amely a koncertek helyszínéül szolgál. Az étkeztetésben állandó partnerünkre, a kiváló váci Adullám Kávézóra támaszkodhatunk, akikkel az őszi Ars Sacra – Adullám Fesztivált is szervezzük Vácon. A meghívásban – mások mellett – állandó partnerünk a Magyar Kurír.

– Ha már Vácnál tartunk, az idei fesztivál szentmiséjét Marton Zsolt váci püspök mutatja be. Mindig jelen van valamelyik egyházmegye püspöke a Dicsőítő Szigeten?

– Hatalmas öröm számunkra, ha egy főpásztor is közöttünk tud lenni évről évre, aki mindig egy kicsit Krisztus közelségének is a megtestesítője. Tavaly Erdő Péter bíboros atyát hívtuk, aki végül egészségügyi állapota miatt már nem vállalhatta a személyes részvételt, de tanítását elküldte nekünk. Idén Marton Zsolt püspök atya gondolataival tölthetjük fel a szívünket, amelyek éppen az istendicsőítő élet megélésében segíthetnek majd bennünket.

– Felekezetközinek hirdetik meg a fesztivált. Milyen hatással van az ökumenikus párbeszédre a katolikus értékek nyíltan vállalt képviselete?

– A Dicsőítő Sziget valóban minden Krisztus-követő közösség felé nyitott. De mi – egyéb dicsőítő zenei rendezvényekkel ellentétben – nem tudjuk a felekezetköziséget elképzelni, ha bárkinek „megtiltanánk”, miről tehet, vagy nem tehet tanúságot. Ez nem lenne alapja a szabad párbeszédnek a keresztény felekezetek között.

Az értékeit ki-ki úgy képviseli, hogy eközben nem akar erőszakot venni a másik hitén. Jóllehet különböző helyekről érkezünk, de ezzel a különbözőséggel is meg akarjuk élni, hogy képesek vagyunk engedelmeskedni Jézus kérésének: szeretettel vagyunk egymás iránt.

Ha pedig egy nem hívő ember ellátogat a szigetre, megérinti: ezek szeretik egymást. Ez önmagában felekezeteken átívelő tanúságtétel. Isten dicsőítése pedig minden közösséget összekapcsol, mert az nem ismer határokat. A Dicsőítő Sziget katolikus hátterű rendezvény, amely hídverő kíván lenni mindazok között, akik szeretik az örök szépet. Az előadók és a résztvevők itt elismerik, hogy létezik ez az abszolút szépség. Mi, keresztények az örök szépség forrását Istennek hívjuk, akiből minden szép származik. A Dicsőítő Sziget művészei ebből az örök szépségből merítenek és tolmácsolnak valamit a közönségnek.

– Ezért olyan boldog mindenki a Dicsőítő Szigeten?

– Általánosan elmondható, hogy az ember életében a szomorúság abból fakad, hogy elfordul Istentől. Ezt az elfordulást nevezem én bűnnek. Ebben a helyzetünkben sem szűnik meg bennünk a boldogság utáni vágy, csak azt nem Istentől reméljük, hanem inkább egymástól vagy egyéb boldogságpótlékoktól. Ám valójában boldogtalanok vagyunk, mert ezek a pótlékaink elmúlnak, elfogynak, kiürülnek, és tepernünk kell a megszerzésükért.

Amikor Istent dicsőítjük, újra Isten lesz az életünk középpontjában. Az egocentrikus világképünk megszűnik. Isten barátaiként élhetünk az ő országában, ahol nincsen hiányunk semmiből. Boldogságból sem.

Isten bennünk él, mi Istenben, és ezzel párhuzamosan az ő öröme teljes lesz bennünk. Nem szomorkodunk tovább, hiszen már elfordultunk a bűneinktől, amelyek eltávolítottak bennünket Istentől. A boldogságunk az ő megtapasztalt jelenlétéből fakad. Szent Carlo Acutis kijelentése talán éppen erre vonatkozik: „A szomorúságban önmagunk felé tekintünk, a boldogságban viszont Isten felé.” A zsoltárokban azt olvassuk, hogy Isten az ő népének dicséretei között lakik. Amikor dicsőítjük Istent, meglátjuk saját bűneinket, és miután bűnbánatban megvallottuk azokat, eltűnik a távolság Isten és közöttünk. A dicsőítésben minden és mindenki a helyére kerül: Isten a szívünkben lesz, mi pedig az ő szívében. A szigeten emiatt boldogok sokan.

– Milyen előadók vezetnek bennünket a boldogság felé az idei fesztiválon?

– Először is hadd említsem meg a 24 órás dicsőítés szolgálóit. Egész Magyarország területéről érkeznek közösségek, hogy óráról órára részt vállaljanak az egész napos imádatban zenével, énekkel, dicsőítő rózsafüzérrel vagy éppen az evangéliumi maraton keretein belül. Én ezt a közbenjáró szolgálatot nevezem a fesztivál szívének és motorjának. Imádkoznak és zenével dicsőítik Istent a jelenlévőkért, akár résztvevőként, akár előadóként vannak jelen. Ez a háttérdicsőítés szellemi védelmet nyújt az idei színpadi dicsőítőknek: Prazsák Lacinak és családi zenekarának, a szegedi Jelenlét zenekarnak, akik a szentmisén látják el a liturgikus zenei szolgálatot, a dicsőítő oláh-cigány dallamokkal kísért táncházat vezető Nyírkátai és Hodászi Dicsőítőknek, a Jó Pásztor Zenekarnak, az Emberfia csapatának és az „újgenerációs” dicsőítő barátaiknak, azaz a dicsőítők utánpótlásainak, a FourISFive zenekarnak, Oláh Gergőnek, az Eucharistnak és a hosszú idő után visszatérő, néhai Fodor Tamás zenészbarátom csapatának, a Só együttesnek.

– Az idei fesztivál sem szűkölködik tehát előadókban, de talán kevesen tudják, mit is értsenek az „evangéliumi maraton” kifejezés alatt.

– Zámbori Soma színművész, jó barátom keresett meg azzal az ötlettel, hogy ő és az általa felkészített fiatal barátai arra vállalkoznának, hogy a 24 órás dicsőítés alternatív programjaként felolvasnák mind a négy evangéliumot művészi és hittel átélt előadásban, színészi szereposztásban. A dicsőítésnek ez szintén egyik lehetséges formája:

engedjük, hogy Isten szava hasson a szívünkben, a fantázia és a művészi előadásmód eszközével mi magunk is ott lehetünk az evangéliumok Jézusának közvetlen közelében. Meghalljuk a Mester hívását, hogy kövessük őt.

Jézus mint dicsőítésvezető megtanít bennünket arra, hogy nekünk se legyen más eledelünk az Atya akaratának teljesítésén kívül, hogy aztán eljuthassunk arra az egyetlen helyre, a Golgotára, ahol mi magunk is bemutathatjuk a dicséret áldozatát Istennek, hogy ekképpen is kiegészítsük testünkben azt, „ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az egyháznak javára”.

A részletes program ITT érhető el.

Fotó: Dicsőítő Sziget

Nádudvari Dorottya/Magyar Kurír