A szellem tesz minket magyarrá – Bábel Balázs érsek hálaadó szentmiséje a belvárosi templomban

A szentmise kezdetén Osztie Zoltán, a templom plébánosa köszöntötte a főpásztort. Emlékeztetett, két dolog miatt adnak hálát Istennek ezen az ünnepen: egyrészt azért, mert 30 évvel ezelőtt ezen a napon szabadult fel hazánk végleg a kommunista diktatúra alól, miután kivonultak az utolsó szovjet csapatok is; másrészt azért, mert 45 évvel ezelőtt szentelték pappá Bábel Balázs érseket.

Isten áldása kísérje életének, lelki és főpásztori tevékenységének minden lépését! Tudjuk, hogy szolgálata erősen kötődik a belvároshoz, hiszen papnevelőként töltött sok évet a Központi Papnevelő Intézetben, így papi nemzedékeket nevelt föl. Most is több mint száz papnak atyja a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében – fogalmazott Osztie Zoltán.

A szentmise homíliájában Bábel Balázs érsek az evangélium azon versszakához fűzte gondolatait, amelyben Jézus lecsendesíti a vihart (Mk 4,35–41). Kifejtette: az a bárka, amelyben Jézus tartózkodott, az Egyház hajóját jelképezi a történelem során. Ez a hajó a túlsó part felé halad, hiszen az Egyház célja az emberiség üdvözítése. Minden, ami ezzel összekapcsolódik, fontos feladattá válik az Egyház életében.

A történelem során az Egyház hajója nagyon sokszor viharba került. Most, a 21. században is nagy hullámok dobálják, de kétezeréves tapasztalatunk, amit már az egyházatyák is mondtak a hajóról:

ez a hajó hányódik a hullámokon, de soha nem merül el.

Egy ilyen nagy hányódás volt az elmúlt ötven-hetven esztendő. A mai napon azt ünnepeljük, hogy harminc évvel ezelőtt megszabadultunk az állami szintű ateizmustól és attól a szovjet hadseregtől, amely biztosította ennek az államhatalomnak a fennmaradását. Mert ha nem lett volna itt, népünk már 1956-ban kivívta volna függetlenségét.

Méltó, hogy hálát adjunk a harminc évvel ezelőtti szabadulásunkért, bár sokan hajlamosak elfelejtkezni erről. Olyanok vagyunk sokszor, mint a meggyógyított leprások: tíz közül egynek jut eszébe, hogy hálát adjon ezért Istennek. Ez a nap, 1991. június 19-e a nemzeti emlékezet napja, amely egyszerre emlékeztet bennünket a szabadságra és nemzetünkre – fogalmazott a kalocsa-kecskeméti főpásztor. – Mindkettő olyan érték, amelyért az emberek sokszor föláldozták az életüket.

Szabadságuk az Isten által teremtett világban csak a szellemmel bíró lényeknek van: az angyaloknak és az embereknek. Az ember szabadsága az eredendő bűn következtében megsebződött, akaratunk rosszra hajlóvá lett, de ezzel együtt is van szabadságunk. Az Ószövetség népe a külső szabadságot tartotta elsősorban fontosnak, gondoljunk a húsvétra, amely az Egyiptomból való szabadulást idézte fel évről évre az emlékezetükben. De már az Ószövetségben is fölsejlett, hogy lesz egy minőségi szabadság: eljön majd a Megváltó, aki szabadságot hoz nekünk, és így is történt – mondta Bábel Balázs.

Jézus a szabadító, ahogyan az angyal mondta Józsefnek: Jézusnak fogod hívni, hiszen ő szabadítja meg népét bűneitől. Az Úr Jézusnál a belső szabadság volt a fontos. Az első dolog, hogy a bűn rabságából szabaduljunk meg, és ő elhozta a bűn és a szabadság fogságából a szabadulást. Jézus látszólag nem törődött azzal, hogy hazája a római rabiga alatt sínylődik, ám tett több olyan megjegyzést, amelyből következtetni tudunk arra: nem örült annak, hogy ott voltak a rómaiak. Azt mondta: ne azoktól féljetek, akik megölik a testet, hanem azoktól, akik a lelket ölik meg. A rómaiak megölték a lelket is, a sokistenhittel és azzal, hogy bevezették a császár istenként való imádását. Sok keresztény halt vértanúhalált amiatt, mert megtagadta ezt. Jézus megsiratta a hazáját is, látva a jövendőt: Jeruzsálemet és a templomot lerombolják majd a hódítók, ami be is következett – emelte ki homíliájában Bábel Balázs.

Mennyire éltünk a szabadságunkkal az elmúlt harminc évben? – tette fel a kérdést az érsek. – Sok hibát követtünk el, és rengeteg tennivalónk van még, hogy eljussunk a lelki szabadságra, ne csak a külsőre. Aggasztó a szenvedélyek eluralkodása; a fiataloknak elvonási tüneteik vannak, ha nem használhatják az okostelefonjaikat vagy más technikai eszközöket, pedig ezek pszichikai betegségeket okoznak, és egymás terrorizálására is alkalmasak. Vannak külső erők is, amelyek újra rabigába akarnak minket kényszeríteni. Van tehát feladatunk; de a nemzetnek is van. Persze sokan úgy gondolják, hogy idejétmúlt dolog nemzetben gondolkodni a globalizált világban, felejtsük el nemzeti értékeinket, ünnepeinket. Éppen ezért nagyon sok fiatal úgy megy el külföldre, mintha mindent el akarna felejteni, de közben elvágja a gyökereit.

Mert nekünk a nemzetben van a közösségi múltunk és gyökerünk – szögezte le a főpásztor, majd József Attilát idézte: „A nemzet közös ihlet.” Hozzátette: nem vérségi alapon tartjuk számon a magyar nemzethez való tartozást, amely szinte teljesen kicserélődött már az elmúlt több mint ezer évben. Bábel Balázs felidézte, hogy egy kutató szerint az akkori és a mai magyarok között talán öt százalékos a genetikai azonosság.

Ehelyett a szellemi éthosz az, ami él bennünk, mert minket a szellem tesz magyarrá, a múltunk, a történelem; és mindaz magyarrá válik, aki ezt vállalja. Költőink jó része még nevében sem volt magyar, csak magyarosította a nevét, Petőfi, Gárdonyi, Herczeg Ferenc, Radnóti. Petőfi írta: „Ha nem születtem volna is magyarnak, / Ezennel magyarnak állanék” – idézte a kalocsa-kecskeméti érsek.

Majd leszögezte, hogy a kinyilatkoztatás tényként veszi, hogy vannak és lesznek nemzetek. Ábrahám olyan ígéretet kap, hogy az ő utódaiból származik majd, aki áldást hoz minden nemzetnek. Isten ezt a teremtés hajnalán mondta. Az Úr Jézus utolsó parancsa pedig ez: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden népnek!”

Az őszi, budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottóját a 86. zsoltárból választoták:

minden nemzet dicsérni fogja az Istent, és ezt fogják énekelni: „Minden forrásom belőled fakad!”

Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszában, Bangha Béla gyönyörű versében is benne van a kívánság, hogy „minden népet s nemzetet” egyesítsen az Eucharisztia imádása. Babits akkor írta csodálatos, Eucharisztia című versét: „Szellem és ne hús tegyen magyarrá, / Nőjünk az ég felé, / testvérnépek közt, / mint a fák, / Kiket mennyből táplál a Nap.”

A keresztény szimbolikában a nap

Jézus Krisztus, a mi legyőzhetetlen Napunk

– hangsúlyozta a főpásztor. Hozzáfűzte, a nemzet fogalmának helye van a katolicizmus ethoszában. Nemzetünk a kereszténységével együtt tudott megmaradni. Kérjünk a Szentlélektől ihletést, hogy a szabadságunk ne váljon szabadossá, és nemzetünknek legyen jövője!

A szentmise végén Osztie Zoltán rámutatott, hogy ma is nagy szüksége van Egyházunknak az olyan főpásztorokra, akik az igazság és a szeretet tanúságtevői. Közéjük tartozik Bábel Balázs érsek atya is, aki mindig felszólal a nemzet, a család, a keresztény hit védelmében. Ezeket az értékeket ma is gyakran érik támadások, nem csak a kommunista diktatúra éveiben volt ez így.

Érsek atya szavait véssük a szívünkbe, szolgáljanak számunkra erőforrásul a hétköznapokban! – biztatott a belvárosi Nagyboldogasszony-templom plébánosa.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír