Ahol a testvérek együtt imádkoznak, ott áldást oszt az Úr! – Domonkos fesztivál Makkosmárián

Megszentelt élet – 2021. szeptember 22., szerda | 14:22

Másodjára rendeztek domonkos fesztivált Makkosmárián szeptember 18-án, szombaton. A magyar tartomány alapításának és Szent Domonkos halálának 800. évfordulója adott alkalmat arra, hogy a hazai domonkos család tagjai újra összegyűljenek az egész országból az Angyalok Királynéja-kegytemplomban.

A rendezvényt – akárcsak 2016-ban, a rend alapításának 800. évfordulóján – a világi domonkosok szervezték, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság anyagi támogatásával.

A fesztivál délelőtt ünnepi hálaadó szentmisével kezdődött, amelyet domonkos atyák mutattak be. A zenei szolgálatot a Boanergész zenekar (az Országúti Ferencesek templomának ifjúsági zenekara) biztosította. Ezt követte a közös szentségimádás a domonkos nővérek vezetésével.

A nap során a közös imádság mellett a kötetlen beszélgetésre és agapéra is sor került. Délután rózsafüzért imádkoztak a résztvevők a kegytemplomban a világi közösség vezetésével.

Ezt követően Zágorhidi Czigány Balázs történész, a vasvári domonkos gyűjtemény igazgatója bemutatta a rendtörténeti vándorkiállítást, melyet hamarosan Hódmezővásárhelyen állítanak ki.

Az eseményen került sor került Az igazságra vezető út címmel indított vers- és novellapályázat eredményhirdetésére is. Nagy sikere volt a vasvári mézbor-, illetve a jubileumi dominikánersütemény-kóstolónak. A közös ünneplést délután az Aurevoir együttes koncertje zárta a templomkertben felállított színpadon.

„Boldog a nép, amely ünnepelhet, és arcod fényében járhat, Uram!” (Zsolt 89,16) – idézte a zsoltárt szentbeszédében Tokodi László atya. A járvány miatti bizonytalanságok és nehézségek ellenére Szent Domonkos családja ismét tanúságot tett a testvéri közösség és az isteni kegyelem megtartó erejéről és a nyitottságról, amivel az érdeklődőket, a vendégeket is várta.

Forrás: Domonkosok.hu

Fotó: Nagy László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria