Az öngyilkos sincs kizárva Isten irgalmából – A Lélekjelenlét podcast legújabb adása

Nézőpont – 2026. május 11., hétfő | 12:30

Az emberi életet – a saját életünket is – védeni kell. Statisztikai adatok szerint a nyolcvanas évektől csökken az öngyilkosságok száma, évente mégis 1500–1600 ember önkezével vet véget az életének. Milyen döntések, események sorozata vezet az öngyilkossághoz? Vannak-e látható előjelei? Hogyan előzhetők meg ezek a tragédiák? – erről beszélgettek a Lélekjelenlét podcast legutóbbi adásában.

A Lélekjelenlét podcast vendége a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének oktatója, Fodor-Szlovencsák Katalin klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, valamint Monostori László morálteológus, a budapesti Szent Margit-plébánia plébánosa volt.

– Elengedhetetlen, hogy rögtön az elején megbeszéljük, mi az öngyilkosság.

Fodor-Szlovencsák Katalin: Az élet szokásos problémáira adott túlzott, speciális reakciónak és a tettet megelőző krízisállapotnak tekintjük ezt a cselekedetet. Közös azokban, akik ezt a tettet végrehajtják, maga a reakció, illetve az a mód, ahogy ezt elkövetik.

– Az Egyház miként, hogyan tekint az öngyilkosságra?

Monostori László: Az ötödik parancsolat azt jelenti: minden emberi élet védendő, a saját életem is. A mai gondolkodás szerint ami az enyém, azzal én rendelkezem. Felteszem a kérdést: Tényleg enyém az élet? Nem én alkottam, magam is ajándékba kaptam. Az Egyház azt vallja: az emberi életnek nagyon komoly értéke van, és egyedül

Isten az élet és a halál Ura. Nem mi döntjük el, meddig szeretnénk élni, hanem Isten, akinek a kezében vagyunk mindnyájan.

Ilyen szempontból minden életellenes cselekedet – akár másik személy ellen, akár saját magam ellen – kerülendő; az Egyház tanítása szerint bűn. Bűnről akkor beszélhetünk az egyén szempontjából, hogyha valaki tudva, akarva súlyos dologban vét Isten parancsolata ellen. Azt, hogy valaki mennyire tudatosan, mennyire akarva, milyen körülmények, nyomások, pszichés nehézségek közepette jut arra a döntésre, hogy véget vessen az életének, kívülről nem tudjuk megítélni. Azt sem, hogy esetleg az utolsó lélegzetvételekor nem kér-e bocsánatot az Úrtól. Amit tehetünk, ha valaki öngyilkos lesz, hogy imádkozunk érte szeretettel, és dolgozunk azért, hogy ilyen tragikus és végzetes döntéssel minél kevesebben vessenek véget az életüknek.

– Milyen arányban van jelen ma az öngyilkosság a társadalomban, és vannak-e veszélyeztetettebb társadalmi csoportok?

Fodor-Szlovencsák Katalin: Magyarországon az 1980-as évek óta az öngyilkos halálozások száma csökkenőben van. Tavaly körülbelül 1500–1600 ember vetett önkezével véget az életének, és körülbelül 25–30 ezer ember kísérelte meg. Azonban a 14 és 25 év közötti fiatalok vezető haláloka az öngyilkosság, és az idős korosztályban is magas az öngyilkosok száma.

– Hogy alakul a beszédmód az öngyilkosságról az egyházi közösségekben?

Monostori László: Sajnos a keresztény közösségekben is előfordulhat öngyilkosság, a lelki nehézségek, depresszió keresztényeket is érinthet.

– Nem olyan rég egy papi öngyilkosság híre is megrázta a közbeszédet; hogy egy keresztény embernek, egy papnak is lehetnek lelki nehézségei.

Monostori László: Nem ismertem az atyát, aki öngyilkos lett, de akik ismerték, azt mondták, hogy nem látszott rajta. De hát honnan tudjuk, hogy ez nem csak egy álarc? Honnan tudjuk, hogy mi van mögötte? A közösségnek lehet megtartó ereje akkor, ha őszinték vagyunk egymással, álarcok nélkül, ahol a nehézségekről is tudunk beszélni, és akinek nehézségei vannak, nem megbélyegzést kap, hanem segítséget.

– Milyen lelkiállapot előzi meg a cselekvést?

Fodor-Szlovencsák Katalin: A kiváltó okok semmiben sem különböznek az élet egyéb szokásos veszteségeitől. A vezető érzés a kiszolgáltatottság, kilátástalanság, reménytelenség érzése; sokszor depresszióval is találkozunk. Beszűkülnek a cselekvési lehetőségek, nagyon gyakran megszüntetik a szociális kapcsolataikat, és elszigetelődnek. Erős szorongás, pánikzavarok, öngyógyításként alkohol, gyógyszervisszaélés is megjelenhet. A férfiakra jellemző az impulzív viselkedés is.

– Miért védjük az életet mindenek felett? Hogy mondhatjuk azt, hogy még a leginkább szenvedéssel teli élet is jobb, mint a nem élet?

Monostori László: Nekünk, keresztényeknek van egy plusz kapaszkodónk, hogy a szenvedésben megélt élet is lehet értékes. A szenvedéseimet fel tudom ajánlani másokért. Ne feledjük, Jézus nem azt ígérte, nem lesz betegség meg szenvedés. A kérdés az, mit kezdünk ezekkel a nehézségekkel, és tudunk-e akkor is igent mondani Istenre, az életre, amikor nehéz.

A beszélgetés teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Az adás elérhető a Spotify felületén is.

A Lélekjelenlét a Váci Egyházmegye 2025 áprilisában indult podcastje, melyben egyaránt foglalkoznak hétköznapi és egyházi kérdésekkel, kihívásokkal, és igyekeznek azokra hiteles példákat felmutatva, keresztény hitünk mentén választ találni.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria