Timothy Schmalz kanadai szobrász elsősorban a Hajléktalan Jézus című alkotása miatt ismert Magyarországon: a szobor egy másolatát több városunkban kiállították 2017-ben.
Szabadítsátok ki az elnyomottakat című bronzszobra az emberkereskedelem áldozataira kívánja felhívni a figyelmet; 2022 februárjában, nem sokkal Bakhita Szent Jozefina ünnepe előtt Ferenc pápa megáldotta a műalkotás kicsinyített, 2 méter hosszúságú mását.
Az eredeti mű 6 méter hosszú és több mint 3 tonna súlyú; a 2000-ben szentté avatott Bakhita Szent Jozefinát ábrázolja, amint éppen kinyit egy csapóajtót, és szabadon engedi az emberkereskedelem áldozatait. Csaknem száz alakot láthat a szemlélő, akik különböző aspektusait jelenítik meg a társadalmi problémának: többek között a szexuális kizsákmányolás, a kényszermunka, az adósrabszolgaság áldozatait vehetjük észre, van köztük gyermekmenyasszony, gyermekkatona.
A „jogtalan bilincsek”
„A rettenetes modern kori rabszolgaság mindenütt jelen van, azonban rejtve” – fogalmazott maga a művész, aki harmincéves pályája során számos társadalmi gondot érintett;
a Szentírás szavait és Ferenc pápa tanítását sokszor alakította át a vizualitás nyelvét használó műalkotássá.
A műhöz az Izajás 58,6 igehely szolgáltatott ihletet:
Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem:
oldd le a jogtalan bilincseket,
oldozd meg az iga kötelékeit!
Bocsásd szabadon az elnyomottakat,
és minden igát törj össze!
Izajás könyve mellett Ferenc pápa szavai inspirálták a művészt: a pápa szerint az emberkereskedelem addig megmarad, amíg illegálisan, rejtve működhet. „Akkor ránéztem a szobromra, és arra gondoltam: ezek Ferenc pápa szavai, a hős pedig Szent Bakhita” – magyarázta Timothy Schmalz a Vatican Newsnak adott interjúban.
„Szerintem nagyon fontos, hogy ő rabszolga volt az előző évszázadban. Itt pedig a mai rabszolgákat szabadítja ki” – osztotta meg a szobrász annak kapcsán, hogy a Szudánban rabszolgaságban élő Bakhita áll a nagyméretű alkotás középpontjában.
Napjaink brutalitása
Az alkotás előtt kutatómunkát végzett napjaink emberkereskedelméről, amit „arcul csapásként” élt meg, megdöbbentette az a brutalitás, amellyel napjainkban is viszonyulunk egymáshoz.
Az emberi jogoknak ez a fajta semmibe vevése, megsértése „az emberi mivoltunk mély, zavaró vonása”, és azért nem akartunk róla beszélni, mert „nem szerettünk volna valami ennyire gonosszal foglalkozni”. Reméli, hogy szobra is segít abban, hogy felszínre kerüljön ez a nehéz téma.
Vizuális imádság és figyelemfelhívás
Timothy Schmalz korábban „vizuális imádságoknak” nevezte műveit. A Szabadítsátok ki az elnyomottakat (Let the Oppressed Go Free) című alkotás számára a reményért mondott ima. „Amikor ránézek, amikor látom őt [Bakhitát], amint felnyitja a földben lévő ajtót, és kiengedi az elnyomottakat, ott van a remény. Ott van az a remény, hogy teljesen és véglegesen el tudjuk törölni az emberkereskedelmet. Ott van a szabadság, az elnyomás és rabszolgaság eltörlése.”
A szobrász abban bízik, műve felhívja a figyelmet az emberkereskedelem problémájára, és számára ez az egyik legjobb dolog, amit egy műalkotás megtehet. Az első lépés az, hogy tudatára ébredünk a problémának, így lehet hathatós eszköz, fegyver egy ilyen szobor az emberkereskedelem elleni küzdelemben.
A Szabadítsátok ki az elnyomottakat című eredeti alkotás 2023. június 29-én az olaszországi Schio városába került, közel Bakhita nyughelyéhez a Szent Család kanossziánus rendi templomban. Replikái a világ több pontján megtalálhatók.
*
Timothy Schmalz a fent említett két műve mellett készített többek között egy Pio atyát ábrázoló szobrot is, Feloldozlak címmel: egy hatalmas kereszt tövében, gyóntatás közben láthatjuk a szentet, aki sokszor akár napi 14 órán át is a gyónni vágyók rendelkezésére állt.
A Tudtukon kívül angyalokat (Angels Unawares) című szobrot kifejezetten Ferenc pápa megrendelésére készítette: menekülteket és migránsokat ábrázol egy csónakba zsúfolódva; a művet a menekültek és elvándorlók 105. világnapja alkalmából állították fel a Szent Péter téren.
A 140 utas között van zsidó, muszlim, csiroki, afrikai, ír katolikus; arckifejezésük is sokféle érzelmet tükröz: gyászt, fáradtságot, várakozást. Köztük mintha egy angyal állna, akinek csak szárnyait láthatjuk – utalva a Zsidókhoz írt levélre (13,2):
Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra.”
A páli levél angol fordításából származik a szobor címe: „Do not neglect to show hospitality to strangers, for thereby some have entertained angels unawares.”
A Legyetek vendégszeretőek (Be Welcoming) című alkotást Michael Czerny bíboros áldotta meg Chicagóban. A jezsuita prefektus több mint húsz éve ismeri Timothy Schmalzot, azóta, hogy a művész adományt küldött egy jezsuita gyűjtésre, melyet Czerny atya köszönt meg, majd később Kanadában személyesen is felkereste a szobrászt.
A Legyetek vendégszeretőek szobornál is különleges megoldást alkalmazott a művész: egyik irányból nézve a mű egy padon ülő, görnyedt idegent ábrázol a csomagjával, másik irányból azonban egy angyal néz velünk szembe.
Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztőség
Fotó: Vatican Media
Verestói Nárcisz/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria