Befagyasztott hagyomány – A legújabb egyházszakadás teológiai háttere

A Dikasztérium prefektusa, Víctor M. Fernández bíboros és két titkára aláírásával közzétett dekrétum huszonnégy órával azután jelent meg, hogy a Testvérület pápai engedély nélkül és pápai tiltás ellenére négy püspököt szentelt a svájci Écône-ban, amivel kiközösítette magát a Katolikus Egyházból.

Az eset hátterét és teológiai jelentőségét Görföl Tibor teológus, egyetemi tanár, a Vigilia főszerkesztője segítségével mutatjuk be.

Július 1-jén reggel kilenc órától több mint öt órán át tartott a Szent X. Piusz Papi Testvérület istentisztelete a svájci Écône-ban, amelynek során püspökké szentelték a Testvérület négy papját. A fényes napsütésben kezdődő és borús időben, esőben befejeződő szertartással megszakadt a Testvérület közössége a Katolikus Egyházzal, hiszen a szentelésre XIV. Leó pápa tiltásának ellenére, vagyis a pápa iránti engedelmesség megtagadásával került sor, ami automatikusan kiközösítést von maga után. Az eset nemcsak azért figyelemreméltó, mert nyilvántartása szerint az FSSXP-nek hatszázezer tagja és hétszáz papja van világszerte, vagyis viszonylag nagyszámú szervezetnek tekinthető, de azért is, mert a Testvérület az utolsó nagy egyházszakadás tragikus folyamatának főszereplője.

Sok olyan egyetemes zsinatra került sor a történelem folyamán, amelyet bizonyos csoportok elutasítottak, és így elszakadtak az Egyháztól. Attól fogva, hogy az 5. században a „nesztoriánusok” elvetették az Efezusi Zsinatot, egészen addig, hogy a 19. században az ókatolikusok elutasították az I. Vatikáni Zsinatot, leszakadó csoportok sora kísérte az egyháztörténelmet. Az FSSPX oly módon csatlakozik ehhez a sorhoz, hogy a II. Vatikáni Zsinat teljes elfogadását tagadja meg. A közösség teológiai jelentősége is ebből fakad: azokat a zsinati vívmányokat és felismeréseket vonja kétségbe, amelyek pontos értelmezése ugyan a mai napig tart, de elismerésük minden katolikus számára kötelező.

A Testvérület nem fogadja el a püspöki kollegialitást, a zsidósággal (és általában a vallásokkal) kialakított új viszonyt, az ökumenikus törekvést, a vallásszabadságot, a demokrácia melletti kiállást és a zsinat utáni liturgikus reformot.

Ez a hat tényező azonban sarkalatos pontja a kortárs katolikus önértelmezésnek, és ezért érthető, hogy az FSSPX körüli viták az elmúlt fél évszázad folyamán nemcsak a Szentszék részéről kaptak jelentős figyelmet, de a legtekintélyesebb teológusok is behatóan foglalkoztak velük, Yves Congartól Peter Hünermannig, Wolfgang Beinerttől Jan-Heiner Tückig.

De hogyan is alakult ki ez a visszás helyzet? Szinte pontosan száz évvel kell visszamennünk az időben, hogy megérthessük. Az 1920-as években folytatta teológiai tanulmányait Rómában a Testvérület alapítója, Marcel Lefevbre, akire nagy hatást gyakorolt a római francia szeminárium vezetője, Henri Le Floch, a spiritánus rend tagja, aki az 1926-ban hivatalos egyházi elítéléssel sújtott szélsőjobboldali Action Française eszméivel rokonszenvezett. Lefevbre is belépett a spiritánusok közé, missziós tevékenységet végzett Afrikában, és 1955-ben Dakar érseke lett. Fontos szerepet töltött be a II. Vatikáni Zsinaton, amelyen már rendjének általános elöljárójaként vett rész, ám tisztségéről 1968-ban lemondott, mivel úgy érzékelte, hogy a közösségben téves módon uralkodik el a „zsinati szellem”.

A zsinat keltette csalódásától indítva 1970-ben Lefevbre megalapította a Szent X. Piusz Papi Testvérületet, és papi szemináriumot létesített Écône-ban, amire azonban nem lett volna jogi lehetősége. Mivel a végzett növendékeket fel is szentelte, a szabálytalan szentelések miatt a fiatal papokat felfüggesztés sújtotta. A Szentszék ekkor vizsgálatot indított, és a kijelölt bizottság előtt Lefebvre kifejezetten eretneknek minősítette a zsinatot, arra hivatkozva, hogy Róma szembekerült az ősi katolikus hagyománnyal.

Szent VI. Pál pápa igyekezett szót érteni az érsekkel, és ahogyan levelezésükből kiderül, már korán felrótta Lefebvre-nek, hogy a katolikus hagyomány legfőbb őrének kiáltja ki magát, noha ez a tisztség a mindenkori pápát illeti meg.

E ponton mutatkozik meg a Testvérület teológiájának legfőbb problémája: a hiteles hagyományt arra korlátozza, amit az Egyház XVI. Gergely és XII. Piusz pápák között képviselt, vagyis nagyjából az 1830-as és az 1950-es évek közé szorítja be, és sem az egyházatyák gondolkodását, sem a középkori teológiát, sem a piuszi korszak utáni egyházfőket nem veszi figyelembe. Lényegében ezt felelteti meg a „változhatatlan” egyházi hagyománynak. Ennek a „befagyasztott” hagyománynak a koncepciója azonban nem teológiai eredetű, hanem a 19. századi francia politikai filozófiából ered: főként Joseph de Maistre és Louis de Bonald elgondolásaiban gyökerezik. Lefebvre szerint a változhatatlan hagyomány az elsődleges, és elsősorban a hagyománynak kell engedelmeskedni; az apostoli tekintély másodlagos, ezért a pápának nem feltétlenül jár engedelmesség, mivel nem a pápa dönti el, hogy mi felel meg a hagyománynak. Lefebvre kész elismerni, hogy a pápa tévedhetetlen, de csak abban az értelemben, hogy nincs olyan magasabb rendű hivatal, amelyhez a pápával szemben fellebbezni lehetne. Ezért lehetséges, hogy

a Testvérület elismeri az általa „eretneknek” és „liberálisnak” bélyegzett pápák (főként VI. Pál, XXIII. János és II. János Pál) pápaságát, de meggyőződése, hogy tévednek.

Ezzel magyarázható, hogy július 1-jén a Testvérület püspökszentelésén az eskü szövege tartalmazta XIV. Leó nevét, és az elimádkozott rózsafüzér egyik tizede is a „Szent Római Egyházért és Leó pápáért” hangzott el.

Az FSSPX történetének első komoly fordulópontja 1988. június 30-án következett be. Ekkor szentelte püspökké Lefebvre érsek a Testvérület négy papját, jóllehet június 17-én II. János Pál pápa kifejezetten megtiltotta. Július 1-jén a Püspöki Kongregáció dekrétuma megállapította a kiközösítés beálltát, és kifejezetten szakadár cselekedetnek nevezte a püspökszenteléseket. Másnap II. János Pál létrehozta az Ecclesia Dei elnevezésű bizottságot, s azzal a feladattal bízta meg, hogy a Testvérülettel kapcsolatban lévőket visszavezesse a Katolikus Egyház közösségébe.

XVI. Benedek különösen is a szívén viselte az FSSPX és az Egyház egységét, s miután a Testvérület 2005-ben azzal a kéréssel fordult az Ecclesia Dei bizottsághoz, hogy a Szentszék vonja vissza az 1988-ban megállapított kiközösítést, 2009. január 21-én XVI. Benedek pápai kegy gyanánt eleget is tett a kérésnek. Csakhogy már márciusban magyarázó célzatú levelet volt kénytelen közzétenni, oly sok kérdést vetett fel a lépése. Az értetlenség egyik fő oka az volt, hogy az egyik felszentelt püspök,

Richard Williamson nyilvánosan tagadta a náci koncentrációs táborokban működő gázkamrákat, és a holokauszt áldozatainak számát „mindössze” néhány százezerre tette.

XVI. Benedeknek egyértelművé kellett tennie, hogy nem volt tudomása e botrányos nézetekről, amikor visszavonta a kiközösítést.

Ferenc pápa folytatta elődei előzékeny magatartásmódját. 2016-tól és 2017-től bizonyos feltételekkel érvényesen lehetett szentgyónást végezni és házasságot kötni a Testvérület papjainál. Mivel azonban ezek a Vatikán részéről igen jóindulatúnak szánt lépések nem értek el eredményt a tanbeli kérdések tisztázása terén, 2019. január 17-én megszűnt az Ecclesia Dei bizottság. De még XIV. Leó is elment addig, ameddig el lehetett menni: a Hittani Dikasztérium még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy tárgyalásokat folytat a Testvérülettel a zsinati dokumentumok elfogadásának fokozatairól. Magyarán a Vatikán azt is felkínálta, hogy elég, ha a Testvérület a nagyobb zsinati szövegeket elfogadja maradéktalanul (emlékezetes, hogy Lefebvre érsek annak idején valamennyi dokumentumot aláírta), és a kisebb horderejűek elfogadásáról egyeztetéseket folytatnak. Ez a gesztus azonban éppúgy hatástalan maradt, mint Leó pápa június 29-én közzétett felszólítása, amelyben az Egyház egységének megőrzésére hívta a közösség tagjait.

Az egyházi köztudatban sokszor az 1970-ben végrehajtott reform előtti római liturgia használatának kérdése társul az FSSPX-hez. Ez azonban a helyzet téves leegyszerűsítését jelenti.

Igaz ugyan, hogy az 1970 előtti formát ismét engedélyező Summorum pontificumhoz (2007) csatolt kísérőlevelében XVI. Benedek megemlítette Lefevbre érseket és a „mozgalmát”, egyáltalán nem arról van szó, hogy a Piusz-testvérület pusztán a reform előtti liturgiához való ragaszkodása miatt távolodott volna el Rómától. Említett levelében XVI. Benedek maga is megjegyzi, hogy az FSSPX szakadásának „gyökerei mélyebbre nyúlnak”. Különösen súlyos kérdés a zsidóság megítélése. A Testvérület katekizmusának tekinthető könyvében (Katholischer Katechismus zur kirchlicher Krise. Sarto, Bobingen, 2023) Matthias Gaudron azt állítja, hogy az „igazi” zsidók kivétel nélkül megtértek Krisztushoz, akinek eljövetelével az Ószövetség zsidó vallása elvesztette értelmét és létjogosultságát – ami ellentétben áll az újabb pápáknak azzal a tanításával, miszerint a zsidóság továbbra is érvényes szövetségben él Istennel.

A Testvérület szerint csak egy erős katolikus állam (Franco vagy Pinochet állama) képest érvényt szerezni a keresztény igazságnak – ami ellentétben áll a modern demokráciákat elismerő római tanítással.

A Testvérület szerint a püspöki kollegialitás ellensége a pápai tekintélynek – ami homlokegyenest ellenkezik a zsinat gondolkodásával. A Testvérület szerint a francia forradalom egyenlőségi követelését csempészi be az Egyházba a szinodalitás igénye – ami köszönőviszonyban sincs a hierarchikus alkotmány és a szinodalitás egységét hirdető pápai elvekkel.

Július 1-jén Écône-ban a liturgiát Alfonso de Galarreta spanyol és Bernard Fellay svájci püspök vezette. Már csak ők élnek az 1988-ban felszentelt négy püspök közül, és eljárásukat azzal próbálták igazolni, hogy új főpapok nélkül veszélybe kerül a Testvérület működése. Ám ahogyan többen rámutattak, például Gerhard Ludwig Müller bíboros is, egy ilyen cselekmény semmivel nem igazolható. Mostantól fogva minden korábbi eredmény elveszett: a Testvérület papjainál végzett gyónások és kötött házasságok érvénytelenek, és akik formálisan a közösséghez csatlakoznak, maguk is kiközösítésbe esnek. Ez a következménye a hagyomány „befagyasztásának”. Június 29-én megjelent, az FSSPX és a pápák konfliktusáról írt terjedelmes könyvében Jan-Heiner Tück egyenesen a hagyomány „kiárusításáról” beszél, ismét arra figyelmeztetve, hogy a liturgikus és egyházfegyelmi viták hátterében mindig mélyebbre nyúló teológiai problémák rejlenek.

Fotó: Fabrice COFFRINI / AFP (Szent X. Piusz Papi Testvérület július 1-jén a svájci Écône-ban pápai engedély nélkül felszentelt négy püspöke)

Magyar Kurír