Bekerül az általános római naptárba Szent Fausztina nővér ünnepe

Kitekintő – 2020. május 21., csütörtök | 11:14

Ferenc pápa erről szóló határozatát május 18-án, Szent II. János Pál pápa születésének centenáriumán tette közzé az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció.

Szent Fausztina nővér liturgikus ünneplése bekerült a liturgikus római naptárba: minden évben október 5-én tartják ünnepét. Ferenc pápának az erről szóló határozatát május 18-án, Szent II. János Pál pápa születésének centenáriumán hozták nyilvánosságra.

Szent II. János Pál pápa az isteni irgalmasság nagy hirdetője és Fausztina nővér tisztelője volt. Az új liturgikus ünneplésnek saját miseszövegei és saját zsolozsmája is lesz. A Szentatya határozatát az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció tette közzé.

Az új ünnep – a kongregáció dekrétuma szerint – minden katolikus naptárba bekerül; a miseszövegek és a zsolozsma – a szövegek véglegesítését követően, miután a fordítások elkészülnek, az illetékes kongregáció azokat jóváhagyja – az egyes püspöki konferenciák gondozásában jelennek meg.

A dekrétumot Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa és Arthur Roche érsek, a kongregáció titkára jegyzi.

*

Fausztina nővér Elena Kowalska néven született a lengyelországi Glogowiecben 1905. augusztus 25-én, tízgyermekes parasztcsaládban. Kilencéves korában, első szentáldozása után tudatára ébredt Isten jelenlétének lelkében. Szülei nem járultak hozzá, hogy kolostorba lépjen, ő azonban egy látomás után elhatározta, hogy követi Jézus hívását. Varsóba ment, és 1925. augusztus 1-jén felvételét kérte az Irgalmas Szűz Nővéreinek zárdájába, ahol a Fausztina nevet kapta. A varsói, vilnai és plocki zárdákban volt szakács, kertész, kapus nővér.

Kinyilatkoztatásokat, látomásokat, láthatatlan stigmákat kapott. Jézus Fausztina nővérre bízta irgalmasságának örömhírét. Fölszólította őt, hogy hirdesse a minden embernek szóló isteni irgalmasság kinyilatkoztatását, szüntelenül kérje ezt az irgalmat mindenki számára, és terjessze az isteni irgalmasság tiszteletét. Fausztina nővér Jézus kívánsága szerint mindent hűségesen följegyzett naplójában, melyet 1981-ben jelentettek meg először. Harminchárom évesen halt meg 1938. október 5-én.

II. János Pál pápa 1993. április 18-án, húsvét második vasárnapján boldoggá, hét évvel később, 2000. április 30-án, húsvét második vasárnapján szentté avatta Fausztina nővért, és elrendelte az Isteni Irgalmasság ünnepét húsvét második vasárnapjára.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria