Eleget tenni Krisztus meghívásának – Karitászönkéntesek találkozóját tartották Székesfehérváron

A szentmise bevezetőjében Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a jóság küldötteinek  nevezte a karitászönkénteseket, -munkatársakat, akik áldozatos módon, felelősséggel vállalják küldetésüket a rászorulók, a nehéz sorsú családok, a gyermekek és idősek támogatásában.

„A karitászmunka a szociális jólléten túl a hitet akarja fölébreszteni a másikban, Krisztus szeretetét közvetíteni az embereknek. A lelket akarja emelni és a mennyország felé fordítani. Ez is feladatunk, ez is kötelességünk, amelyet mint karitászmunkatársaknak újra meg újra meg kell élnünk.

Naponta próbáljuk gyakorolni, hogy egy parányival jobban tegyük azt a jót, amit tehetünk.

De a kereszténység méltóság is. Erre talán ritkábban gondolunk. Megéljük a feladatot, de megéljük a küzdelmet is, mert gyengeségek, kísértések és bukások is vannak életünkben.

Az erőfeszítéseken túl azonban ott van az az ajándék, amelyet Isten maga juttat nekünk. Az ajándék, amelyet a keresztség szentségében kaptunk, amelyet soha nem lehet onnan kitörölni – hogy életünk hirdesse:

mi Istenhez tartozunk, az ő követei, szeretetének hírnökei vagyunk ebben a világban.”

A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitászközpont szervezésében zajló találkozó szakmai programja a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban folytatódott.

Nagy Lajosné Krisztina korábbi karitászigazgató köszöntője után Spányi Antal püspök biztató szavakkal fordult az önkéntesek felé, és megköszönte, hogy akkor is eleget tesznek Krisztus meghívásának a jótékonyságra, amikor visszautasítással, szeretetlenséggel találkoznak szolgálatuk során. „Feléjük is Krisztus szeretetével próbáljunk meg közeledni, megérteni, befogadni és megtartani őket. Mert

a karitászmunkatársat Krisztus szeretete küldi, Krisztus szeretete sürgeti, hogy tegye a jót és segítsen ott is, ahol már más nem tud.”

Török Gábor Pál hittanár, lelkigondozó, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense A segítő jólléte című előadása kezdetén arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkénteseknek oda kell figyelniük saját állapotukra, hogy szívvel-lélekkel tudjanak tenni, és legalább annyi igent tudjanak mondani a feladatokra, mint amennyi nemet.

A segítőkben általában nagy a lelkesedés, mert Jézus hívja őket a feladatra, és fontosak nekik az emberek, de amikor sok nehézséggel találkoznak, egyszer csak elfogy a lelkesedés.

„Időt, helyet és teret kell biztosítani arra, hogy a munkatársak elengedjék a nehéz érzéseket, hogy meg tudják fogalmazni azt is, ami fáj, ami tehetetlenséggel, rossz érzéssel tölti el őket. Ezek különben összegyűlnek, és akkor megszületik egy nagy nem: ezt már nem csinálom többet. Ha kisebb nemekkel határt tudunk szabni, hosszabb távon több igent fogunk tudni kimondani arra, amire a karitászmunkánk, a hivatásunk szól” – fejtette ki Török Gábor Pál.

Majd Clairvaux-i Szent Bernát intelmeit idézte, melyet a szent a teendőkkel túlságosan elfoglalt III. Jenő pápához intézett, feltéve a kérdést: aki rosszul bánik önmagával, hogyan lehet jó? Vagyis: hogyan lehetek jó másokhoz, hogyha magamról nem gondoskodom?

„Azt mondja Szent Bernát: állj be magadnál a sorba, következz a többiek után. Jönnek szépen sorban az emberek, kérnek valamit, megteszed, egyszer csak találkozol magaddal: add meg saját magadnak, ami jár. Ez nem önzés, hanem a helyes egyensúly.”

A szakember a segítők fizikai, mentális, kapcsolati és spirituális jóllétéről, majd az érzelmi kimerülés tüneteiről, a szindrómás segítésről, a motiváció valódi gyökereinek megtalálásáról is szólt.

Török Eszter, a Karitász Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye vezetője előadásában az önkéntesek szerepét, jelentőségét és hatását járta körül a fogyatékkal élők támogatásában. Tisztázta, mi a közös az alkalmazott munkatársak és az önkéntesek között: mindkettőt áthatja az önkéntesség, mindkét részben jelen van egyfajta lelkület. „A gyökér a diakónia”, amely nemcsak Krisztusra mutat, hanem hálaáldozat is, amellyel a megváltásunkra reagálunk, és megköszönjük azzal az áldozattal, amivel a fogyatékossággal élők felé fordulunk. „A minta krisztusi, amit egyértelműen érzékelünk, és határozottan képviseljük is, hiszen a motiváció is ebből ered. Sokan kérdezik – akik eljönnek hozzánk körülnézni, hogy mivel foglalkozunk –, hogyan tudunk túllépni a sajnálaton.”

Az intézményvezető beszélt a lelki akadálymentesítésről és az önkéntes fiatalok attitűdjeiről is, akik megjelennek az intézményben, tele vannak jószándékkal, így jól tudnak kapcsolódni fogyatékkal élő társaikhoz. „Nagyon fontosnak tartjuk a felnőttség, az önálló döntések megélésének támogatását, a partnerként kezelést, hogy értékesnek lássuk a másikat, meglássuk benne az isteni arcot, és azt az embert, aki én is vagyok.”

Török Eszter előadásában azt is hangsúlyozta: mindig annyit és úgy segítenek, ahogy az ellátottnak szüksége van rá. Ez a támogatott lakhatás alapelve is: ha képességeik megengedik, nem teszik meg helyettük azt, amit ők is tudnak, így szolgálják fejlődésüket. A Szent Kristóf Házban az önkéntesek bekapcsolódnak a gondozásba, az ügyintézésekbe, a felügyeletbe, a szállításba. Sétálni mennek az ellátottakkal, sportolni viszik őket, és vannak néhányan, akik rendszeresen tartanak mozgásfoglalkozásokat, hitéleti alkalmat, drámapedagógiai foglalkozásokat, de van papírszínház vagy logopédiai foglalkozás is.

A találkozó lehetőséget adott az egyházmegye plébániáiról érkező karitászmunkatársaknak, hogy az előadásokban elhangzottakról kicseréljék gondolataikat, megosszák személyes tapasztalataikat a segítésnyújtásról, a karitatív szolgálatuk nehézségeiről és örömeiről.

A konferenciáról készült beszámoló teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye/Berta Kata

Fotó: Kovács Kornél; Kovács Marcell

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió/Körtvélyes Tivadar

Magyar Kurír