A megjelenteket Bagyinszki Péter Ágoston OFM, a Sapientia rektora köszöntötte, kiemelve, hogy az egyetem feladata az igazságkeresés. Az itt felhalmozódott ismeretet mások javára kell fordítania, ám ehhez meg kell teremtenie az anyagi feltételeket is. A Sapientián a tudást olyan bölcsességként akarják továbbadni, mely az itt végző diákot alkalmassá teszi a társadalom és az Egyház szolgálatára.
Hegyi László röviden ismertette a beszélgetőtársak életútját, majd azt emelte ki, mi az, amiben hasonlít, és mi az, amiben eltér a két rend története.
A rendszerváltás idején a bencések nem kértek új tanintézményeket, a piaristák viszont visszaigényelték az iskoláikat.
Első kérdésével azt firtatta, melyik stratégiát igazolta az idő.

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát kiemelte, I. Ferenc király azzal a feltétellel engedélyezte a bencés rend működését, hogy szerepet vállalnak az oktatásban. A II. Vatikáni Zsinat után a lelkivezetés, a rend kulturális-spirituális kisugárzása is fontos lett. A rendszerváltás után arra a következtetésre jutottak, hogy a bencés hagyomány nem csak az iskoláról szól, ezért az egyházi és a társadalmi élet több területén is jelen vannak. Ugyanakkor
az utóbbi években a bencés rendhez tartozó iskolák száma növekedett.
Zsódi Viktor piarista tartományfőnök pontosított, nem minden iskolát vettek vissza, viszont például Mosonmagyaróváron a helyi közösség kérte őket arra, hogy térjenek vissza. Leginkább ott vannak jelen szívesen, ahol van egy katolikus közeg, amely támogatja a szándékukat. Arra törekszenek, hogy személyesen is jelen legyenek az iskoláikban, így ugyanis jobban meg tudják mutatni a fiataloknak, hogy mit jelent a piarista lelkiség. A tartományfőnök arra is rámutatott, hogy
a piarista megközelítést magukénak valló világi munkatársaknak is nagy szerepe van a küldetésük megvalósításában.
Napjainkban a fiatalok közül kevesen érdeklődnek a hit, a vallás után. Hogyan lehet megszólítani őket? – kérdezte Hegyi László. Zsódi Viktor elmondta, intézményeikben elérték azt, hogy a diákok letegyék addig a mobiltelefonjaikat, amíg az iskolában vannak. „Ha sikerül őket értelmes programokkal lefoglalni, akkor el is feledkeznek róla.” Tapasztalata szerint a diákjaik szeretnek az iskolában lenni.
A katolikus nevelés arra mutat rá, hogy a valóság sokkal érdekesebb, mint a digitális világ.
A találkozás fontosabb a virtuális kommunikációnál. „Nemcsak értékes, de vidám élet folyik a magyarországi szerzetesi köznevelésben” – hangsúlyozta a tartományfőnök. Hortobágyi T. Cirill szerint Pannonhalmán mindenki kollégista, ami más megközelítést igényel. Vannak szabadidős, közösségi programok, de van lehetőség a digitális eszközök használatára is.
Zsódi Viktor hozzátette, az egyéni tanulási út náluk fontos pedagógiai módszer. Azt keresik, hogy miként lehet a fiatalokat ott segíteni, ahol éppen járnak.
A személyes törődést és odafigyelést szeretnék rendszerszintűvé tenni az intézményeikben.
Ezt a kísérést – mely az evangelizációt is elősegíti – felsőbb évesek és egyetemisták segítik. Van egy kortárs mentor képzésük is, ami ezt a szolgálatot támogatja.
Hegyi László felvetette, a rezsikompenzációról tartott „társadalmi egyeztetés” hozzászólásainak túlnyomó része úgy vélekedett, hogy az Egyházakat tartsák el a hívek. Ez a megközelítés abba a narratívába illeszkedik, mely szerint távol kell tartani a gyerekeket az Egyháztól. Mit lehet az ellen tenni, hogy ne ez legyen az uralkodó nézet? A pannonhalmi főapát úgy látja, sokan nem kíváncsiak az Egyház véleményére, és nem is ismerik az Egyház pedagógiai tevékenységét. Szerinte meg kellene találni azokat a fórumokat, ahol megfelelő módon mutatjuk be az Egyház oktatásban végzett szolgálatát. A piarista tartományfőnök kiemelte, sokszor éri az a vád az egyházi iskolákat, hogy elitképzést folytatnak. Holott
a magas színvonalon oktató intézményekben is jelen van a társadalmi érzékenység, erre nagy figyelmet fordítanak.
Hortobágyi T. Cirill hozzátette, náluk minden osztályban van hátrányos helyzetű diák. Nyugaton azt láthatjuk, hogy az egyházak közhasznú tevékenységét elismerik, sok ateista szerint ez mintegy igazolja az egyházak létét. A főapát szerint a magyar Egyház e téren végzett szolgálata hosszú távon meg fog térülni.
Az intézményfenntartás lehet-e eszköze az evangelizációnak? – hangzott a következő kérdés. A pannonhalmi főapát szerint az evangelizáció nem képzelhető el intézmény nélkül. A piarista tartományfőnök úgy látja, az iskola kitüntetett helye annak, hogy Krisztus evangéliumát hirdessük. A hit és az értelem kiegészíti egymást, az iskola ezt a két valóságot kapcsolja össze. A szentségekre a plébániai közösségben kell készülnie egy fiatalnak, de ha nincs ilyen, akkor ezt a feladatot átveheti az iskola. Az egyházi iskola nem csak oktat, de világnézetre is nevel.
A rendszerváltás során csak olyan vagyontárgyakat kapott vissza az Egyház, így a szerzetesrendek is, melyek viszik a pénzt. Éppen ezért
mind a két rend igyekszik valamilyen gazdasági, kereskedelmi és egyéb tevékenység révén is jövedelemhez jutni.
A rendi vezetők kiemelték: a közhasznú, hitéleti és oktatási tevékenység pénzbe kerül. 1990 után az a modell alakult ki, hogy az állam normatív támogatást ad ehhez, ám ha valami plusz kiadás merült fel, akkor a rendeknek a minisztériumok ajtaján kellett kopogtatniuk. A sörfőzde, a gyógynövényből készült termékek forgalmazása, a könyvkiadás vagy bármilyen más olyan gazdasági tevékenység, ami jövedelemhez juttatja a rendeket, anyagi függetlenséget is biztosít. Magyarországon van egy olyan vélekedés, hogy az Egyház ne fogjon gazdasági tevékenységbe. Ám arra nem kínálnak alternatív megoldást, hogy akkor hogyan tartsa fenn magát, miként működtesse azokat az intézményeit, melyekkel közfeladatot lát el. Az utóbbi évek támogatási rendszere ugyanakkor tompította a helyi felelősségvállalást, amit érdemes lenne feléleszteni. E mellett az önkéntes munka meghonosítása és megerősítése is fontos feladat.
A politika és az Egyház kapcsolatát firtató kérdésre válaszolva a beszélgetőtársak kiemelték, mind a két oldalon szükség van a nyitottságra. Az Egyház Isten országát építi, ezt kell megfelelő határozottsággal képviselni. A szerzetesrendek feladata ezen a területen a hídépítés.
A kormányzattal korrekt és tisztességes módon, szakmai alapon kell együttműködni. Az evangélium üzenetét kell felmutatni, akár alkalmas, akár alkalmatlan.
Az Egyház tanításából kell kiindulni akár a magzatvédelemről, akár az idős és beteg emberekről van szó.
A transzparenciáról szólva Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát kiemelte, az átlátható működés fontos. A gyermekvédelemben igyekeznek ezen a területen példát mutatni. Zsódi Viktor SchP piarista tartományfőnök rámutatott,
a gyermekvédelemben a Katolikus Egyház élen jár: szembenézett a problémával és kiépítette a megfelelő protokollt.
Az is érzékelhető, hogy a társadalom nem ismeri el az ezen a téren elért eredményeket. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a katolikus iskolák a legbiztonságosabbak.
Végül a rendi vezetők kiemelték, hogy a ma már 25 éves Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola alapításakor jó választ adott a kor kihívására. Ez egy egyedülálló intézmény, ahol együtt találjuk a rendi képzést és a világiak teológiai oktatását. Mindez azt jelenti, hogy az egyházi tanítást képviselő szerzetességnek van üzenete a világ számára is.
Fotó: Szabó Csaba/Piarista Tartományfőnökség
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
































