Ibrahim Faltas szentföldi ferences: Szüntessük meg a háború zaját, hogy felcsendüljön a béke hangja!

Jeruzsálemben a félelem tapintható. Az üres utcák, a megközelíthetetlen istentiszteleti helyek, az óváros bezárt üzletei, valamint a Szentföld számos városában látható pusztítás ismét megmutatják ennek a sokat szenvedett földnek a fájdalmát. Kézzelfogható sérülések és láthatatlan sebek, amelyek felfedik a végtelen háború ismételt kitörése által okozott kínt és traumát.

A kihalt város csendjét a szirénák hangja töri meg, ami fájdalmat okoz, miközben a rakétákra várunk, amelyek még több halált és pusztítást hoznak.

A félelem visszatért, vagy talán soha nem is tűnt el igazán; szombat reggel – olyan szombat volt, mint a tragikus 2023. október 7-e.

Az iskolában a tanárokkal és a többi munkatárssal együtt sikerült megőriznünk a nyugodt légkört, hogy megnyugtassuk a gyerekeket, miközben várták vissza szüleiket, akik alig hogy elköszöntek tőlük reggel az iskola bejáratánál. A tanárok alig tudták a könnyeiket visszatartani, miközben nyugtatgatták a gyermekeket, akik együtt mondták el Szent Ferenc imáját.

Néztem a gyerekeket, a szomorú szemükben rejtőző fájdalmat, éreztem a felnőttek tudatosságát és felelősségérzetét, mindannyiuk szenvedését, mert az erőszak visszatérése ismét elszakítja őket az iskola befogadó nyugalmától – ezek a gondolatok és aggodalmak foglalják el most elmémet és szívemet.

A szent helyek közelében látszólag normális életet élünk, hiszünk, imádkozunk és remélünk, de a háború fülsiketítő zaja újra és újra visszaránt minket a fájdalmas valóságba.

A gyerekek nem értik az erőszakot, nem ismerik az erőszak embertelen okait, és továbbra is ők a gonosz abszurditásának ártatlan áldozatai.

A gyermekek csak a jóságot értik és ismerik. Ezekben a pillanatokban remegnek, és a gonoszság, ami rettegésben tartja őket; az ismeretlentől való félelem, ami eltünteti arcukról a mosolyt – minden gyermek mosolyát, akik szenvednek és meghalnak a háború sújtotta országokban. Meghalnak és szenvednek Gázában, Teheránban, Kijevben, Tel-Avivban.

Félnek, szomorúak, éheznek és fáznak, rettegnek az átázott sátrakban, magányosak a menedékhelyek és az óvóhelyek sötétjében, betemették őket az iskolák és az otthonok romjai, nem játszanak, nem használnak tollakat és színes ceruzákat.

Ez a háború embertelen eredménye.

2023. október 7-e után számos felhívás és kérés érkezett a nemzetközi közösséghez, hogy váljon újra emberivé. Két pápa, valamint közéleti és vallási vezetők, hétköznapi és neves férfiak és nők is békére szólítottak. Válasz azonban nem érkezett, vagy ha érkezett is, eddig nem hozott eredményt és megoldást Gázában, a Szentföldön – sem más, évek óta háború és erőszak sújtotta területeken.

Kinek kellett volna válaszolnia a békéért szóló felhívásokra? Ki válaszol a sebzett emberiségnek?

Ezek olyan kérdések, amelyekre nem kaphatunk választ, ha továbbra is megsértik az ártatlanok alapvető jogait, és ha a nemzetközi közösség kötelezettségeinek teljesítését a háborús gazdasági érdekek és a szenvedők iránti közöny irányítja.

A nyugalomhoz való joguktól megfosztott gyermekek Gázában ahelyett, hogy támogatást és oktatást kapnának, kénytelenek a romok között olyan dolgokat keresni, amiket aztán élelemre és takarókra cserélhetnek. Milyen emberiség támogatja és segíti őket, miközben a porban és más ártatlanok emléktárgyai között kutatnak? Ki emlékszik még rájuk? Milyen az az emberiség, amelyik nem engedi, hogy segítséget kapjanak, akik biztonságot kerestek és életüket vesztették a tengeren, ami most holttesteket és reményteljes álmokat sodor a partra? Milyen az az emberiség, amelyik nem tartja tiszteletben a megállapodások határidőit és feltételeit, hogy pihenőt és lélegzetvételnyi szünetet kapjanak azok, akik várják az elképzelhetetlen erőszak és szenvedés végét?

Olyan kérdések ezek, amelyekre nincs válaszunk, olyan kérdések, amelyekre azok sem tudnak válaszolni, akik – ahogy Leó pápa mondja – erkölcsi felelősséggel tartoznak azért, hogy ne a gonosz legyen korunk főszereplője.

A Szentföldön szerzett tapasztalataim továbbra is arra indítanak, hogy higgyek és reméljek az emberekben, akik előítéletek és feltételek nélkül szeretik felebarátjukat, akik baráti kezet nyújtanak, figyelmesen meghallgatnak és lelket melengető öleléssel befogadnak.

Ez az az emberiség, amelyben mindenkinek fel kell ismernie önmagát; ez az az emberiség, amelyet a nemzetközi közösségnek képviselnie kell.

A jogok és a kötelességek, a felelősség és a tisztelet alapvető elemei annak, hogy emberek maradjunk, hogy higgyünk, hogy bízzunk és reméljünk az emberiségben, és hogy megszüntessük a háború zaját, hogy felcsendülhessen a béke hangja.

Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News

Szalontai Anikó/Magyar Kurír