Az út nehézségét jelzi, hogy tizenhetedik társuk kénytelen volt idő előtt befejezni a zarándoklatot. A korábbi, 2023-ban Lisszabonba és 2025-ben Rómába szervezett zarándoklatokhoz hasonlóan a csapat adományokat is gyűjtött a Bethesda gyermekkórház támogatására. A hétnapos, több mint 700 kilométeres utazás egyik résztvevőjével, Danival gyakornokunk, Fazakas Botond beszélgetett telefonon.
– Mi motivált arra, hogy részt vegyél ezen a kerékpáros zarándoklaton?
– Egyrészt maga a zarándoklat mint tevékenység, ez egyfajta útkeresés is. Épp az életemnek egy olyan szakaszában vagyok, hogy még keresem az utamat. Van egy végzettségem, de úgy érzem, hogy még nem találtam meg a helyem. Ezért fontos pont, hogy ilyen téren is kicsit magába tudjon szállni az ember. Motivált még az istenkapcsolatom erősítése, motivált a természet, főleg a székelyföldi – én ezelőtt sosem voltam itt sajnos, most már igen, és ez csodaszép.

– Mi volt az, ami a leginkább megérintett téged az út során?
– A táj: gyönyörű szép vidékeken tekertünk, nyilván mindegyiknek más hangulata van, mint például Magyarországon az Alföldnek. Amikor elértük a Kárpátokat, az nagyon megérintett;
amikor a hegytetőn átküzdöttük magunkat és utána elkezdtünk lefele gurulni, az nagyon egy felemelő érzés volt, mintha repült volna a lelkünk.
Az is megérintett, ahogyan láttam, hogyan küzdenek a zarándoktársaim, mert ez egy elég komoly kihívás fizikailag, napi több mint száz kilométereket tekertünk és azért ez igazán nagy dolog.
– Miért fontos számodra, hogy a túra alatt jótékonysági felajánlásokat is gyűjtöttetek?
– Azért, mert úgy gondolom, az embernek a küldetése, hogyha van valami célja, akkor lehetősége szerint segítsen másokat is a cél felé tartó úton. Ahogyan a mi utunkon is, amerre jártunk, óriási szeretettel látott minket mindenki, szerintem ugyanezt a szeretetet nekünk is kell kifele sugározni, és hogyha tudunk segíteni valakinek, akkor ezt tegyük meg.
Fotó: Irány Csíksomlyó 2026
Fazakas Botond/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



