A másfél évszázados török uralom idején sok kegyhely pusztulásnak indult, kegyszobrok és kegyképek semmisültek meg. A hagyomány szerint a gyűdi kis templomot a muszlimok mecsetté alakították, majd később ortodoxok, aztán kálvinista vallású hívek hasznosították.
A török után
Katolikus templomként csak a török alóli felszabadulás után, 1692-től működhetett ismét;
ekkor már alig voltak katolikusok a térségben, s eltűnt a Szűzanya szobra is.
A kegyhely gondozását végző ferencesek 1713-ban Kaproncáról hoztak egy új Mária-szobrot, amelyet a Rákóczi-szabadságharc idején először a közeli Siklósra, majd Eszékre kellett menekíteni. A szabadságharc leverése után a gyűdiek szerették volna visszaszerezni a szobrot, de hiába kérték az eszékiektől, nem kapták vissza, hiába jutottak el a perlekedéssel a pápáig. Végül gróf Nesselrode Vilmos Ferenc pécsi püspök (1703–1732) új kegyszobrot adományozott Máriagyűdnek, ahova időről időre sok zarándok érkezett.
Az ott történt Mária-jelenéseknek és csodás gyógyulásoknak gyorsan híre ment, így a korabeli templom hamarosan szűknek bizonyult.
A gróf Batthyány család – akik a siklósi vár és a környező területek, falvak birtokosai voltak – építtette 1738 és 1742 között a ma is látható barokk templomot; s még a 18. század folyamán felépült a ferences szerzetesek számára a kolostor épülete is.
A 19–20. században a sokat változott a kegyhely és a templom közvetlen környezete. A templom mellett áll a Szeplőtelen Fogantatás szobra, ahol a búcsújárók ma is fogadalmi ajándékként gyertyáikat helyezik el. Megépült a gyóntatóudvar, kiépült a szabadtéri misézésre alkalmas terület a búcsúk idején érkező sok-sok zarándok számára.
A Kálvária stáció képeit 1981-ben készítették a pécsi Zsolnay gyárban. A stációktól egy rövid sétaúttal érhető el a Fájdalmas Szűzanya szobra, illetve a Magyar Katolikus Egyház 900 éves jubileumára, 1900-ban készített és a hegytetőn felállított feszület. Kiss György szobrászművész alkotását
a népnyelv a fémszobor üregeibe egykor beköltözött vadméhek nyomán sokáig Mézes Jézusnak nevezte.
A kegytemplom
A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt máriagyűdi templom kéttornyú, egyhajós épület. Szentélye az egykori középkori templom részleteit őrzi.
A fehér márvány oltárépítmény neobarokk stílusban készült a 19. század közepén. A szentségház 1936-ban készített ajtaját Szűz Mária életéből vett jelenetek díszítik. Az oltár körbejárható: a zarándokok megkerülik, de egyesek fogadalomból térden csúszva járják körbe.
A szentségház fölött, az oltárépítmény centrumában, íves fülkében áll az angyalok alakjaival övezett kegyszobor.
A fából faragott, festett, megkoronázott Mária-szobor a napsugarakkal, csillagkoszorúval megjelenített Szűzanyát ábrázolja a kisded Jézussal.
Az ezüstlemezből trébelt, cizellált, palástszerű öltözet a 18. század utolsó harmadában készült.
A templomot körbejárva különböző szentek alakjai láthatók (például Assisi Szent Ferenc, Remete Szent Pál, Szent Antal, Szent Sebestyén, Keresztelő Szent János). A templom falain a zarándokok az ájtatosság megnyilvánulásaként hálaadásból, illetve felajánlásként adományozott ajándékai kaptak helyet.
Máriagyűdöt 1805-ben VII. Piusz pápa hivatalosan is kegyhellyé nyilvánította, 2008-ban pedig XVI. Benedek pápa basilica minor címet adományozott a kegytemplomnak.
Mindkét cím búcsúi kiváltságokat adott a kegyhely számára.
A máriagyűdi szentkút
A kegyhely dombja és az alatta fakadó forrás már a Római Birodalomban pihenőhelyként szolgált, hiszen erre futott a Sopianae-t (Pécs) és Mursát (Eszék) összekötő kereskedelmi út.
Sokan nem ismerik a máriagyűdi kegytemplomtól távolabb található szentkutat. Tisztelete a 20. század első felében még eleven élt, amikor a kút vizével hintették meg az első alkalommal ide zarándokló búcsúsokat, elsősorban a gyermekeket, de a felnőtteket is. A meghintést, vagy ahogy akkoriban nevezték, a „keresztelést” a keresztszülő végezte úgy, hogy a kút vizével keresztet rajzolt a keresztgyermeke homlokára, miközben ezt mondta: „Én evvel a szentölt vízzel mögkörösztöllek és saját körösztlányomnak (körösztfiamnak) szólítlak.” A keresztgyermek ennek emlékére a búcsúban ajándékot kapott, a szentkút vizét pedig a zarándokok a siklósi fazekasok által készített „gyűdi korsókban” vitték haza.
*
A Pécsi Egyházmegye május 10-én tartja hagyományos máriagyűdi gyalogos zarándoklatát. Az egyházmegye plébániáról érkező zarándokok a kora reggeli órákban indulnak Pécsről, és a leggyorsabbak 14 óra körül érkeznek a kegyhelyre.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria