Második Trianon? – Székely János és Vecsei Miklós a cigányság helyzetéről beszélgetett

Nézőpont – 2019. szeptember 11., szerda | 21:48

Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke és Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, a diagnózisalapú felzárkózási romastratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos volt szeptember 10-én a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom és a Háló Egyesület Részigazság Klubjának vendége Budapesten.

A Süveges Gergő újságíró által vezetett beszélgetés címe – „Második Trianon?” – Székely János püspök egy korábbi kijelentésére utal (erről az Új Ember 2019. március 31-i számában és a portálunkon megjelent interjúban olvashatnak – a szerk.), amely szerint „Északkelet-Magyarországon és az ország déli részén teljes egészében romák lakta régiók vannak kialakulóban. Ezeken a településeken óriási a nyomor, a kilátástalanság, a munkanélküliség. Mintha a magyar társadalom magára hagyta volna ezeket az embereket. Fennáll a veszélye annak, hogy kialakul egy roma ország vagy ennek a vágya, mondván, ha ez az ország ennyire keveset tesz értünk, akkor jobb lesz külön.”

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) cigánypasztorációért felelős püspöke a Háló klubestjén elmondta: Magyarországon – és sajnos máshol is – a cigány lét a legtöbb esetben összekapcsolódik a nyomorral, a kilátástalansággal, annak ellenére, hogy a szegénység természetesen nem lényege a cigány identitásnak. Szép és gazdag a cigány kultúra, tanulhatunk is tőlük: családszeretetet, istenközelséget, az elhunytak, az idősek iránti tiszteletet; tudnak felszabadultan örülni, ünnepelni, kifejezni a hálájukat, szeretetüket. Számos tehetséges ember van köztük: kevéssé ismert, hogy például apai és anyai ágon Charlie Chaplin is cigány volt, ahogy Elvis Presley is.

Hazánkban a cigányok sajnos a rendszerváltozás nagy vesztesei lettek, az akkori döntéshozók nem gondolták végig a társadalmi-gazdasági folyamatokat. Azelőtt túlnyomó többségük dolgozott, igaz kötelező is volt a munka, de a cigányság ezt elfogadta. Rengeteg pozitív eredménye volt ennek. Három évvel a rendszerváltozás után viszont a munkaképes cigány embereknek már csak a 28 százaléka dolgozott.

Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a jelenről szólva leszögezte: Mi, akik itt ülünk, a „jóléti erkély” lakói vagyunk, az okosok, a tehetősek, az önbizalommal rendelkezők közé tartozunk, akik egy nagyon kényelmes világból nézzük azt, amiről most szót kell ejtenünk, de a közbeszéd tárgyává kell tennünk ezt a hatalmas problémát, és változtatnunk kell a hozzáállásunkon is.

A nyomor azt jelenti, hogy olyan mértékűvé válik a hiány, hogy elvesznek a célok. Térben és időben beszűkül az ember élete, már csak egy a fontos, a túlélés. Nem mondhatjuk, hogy cigányszínű a nyomorúság, ugyanakkor rengeteg cigány ember él ilyen szinten. Sok száz települést és településrészt beazonosítottunk már ezzel a rettenetes képpel, számos riasztó adatunk van, amit nem is szeretnek hallani az emberek, sőt arra gondolnak, hátha nem is igaz.  Nem is érdemes számháborút folytatni – mondta Vecsei Miklós: az eleve elfogadhatatlan, hogy tízezer gyermek szenved ma Magyarországon a kilátástalanságtól, a nyomortól, és ebben az elképesztően lehetetlen helyzetben meg kell állnunk, hogy elgondolkodjunk: miként történhet meg mindez ott, ahol mi élünk? Meg kell születnie bennünk a döntésnek, hogy segíteni akarunk, vagy fel akarjuk menteni magunkat. A legtöbb, amit tehetünk, hogy nem adunk olcsó válaszokat ezekre a súlyos kérdésekre. Arról kell beszélnünk, hogy háromszáz településen, ahol nagyjából háromszázezer cigány ember él, annyi gyerek születik, mint az egész nyugat-magyarországi régióban.

Székely János felhívta a figyelmet arra, hogy a szívszorító nyomor gyakran nincs is tőlünk olyan távol. Felidézte: a karácsony előtti napokban felkereste Szombathely néhány nagyon szegény családját. Az egyik négygyerekes család egy egyetlen szobából és egy kis előtérből álló épületben lakott. A falak penészesek voltak, nem volt bent sem vécé, sem fürdőszoba, csak egy csap. Négy kicsi gyermek ilyen körülmények között nő fel a mai Magyarországon, egy gazdag nagyvárosban – mondta a püspök, majd hozzátette: hála Istennek, a családnak lesz előrelépési lehetősége, egy nagylelkű személy segített nekik, s most az önkormányzattól számíthatnak támogatásra.

Süveges Gergő arról is kérdezte a Háló-klub vendégeit, hogy az állam el tudja-e látni a cigányság felemelésének feladatát, és azt milyen módon teszi, illetve kinek kell lépnie ebben az ügyben.

Nyilván „valaki másnak” kell lépnie... – mondta Vecsei Miklós –, megszoktuk már, hogy a tömeg rendszerint azt kiabálja, valakinek valamit meg kell tennie, azután az emberek nyugodtan hazamennek, mert ők megmondták. 

Lehet úgy gondolkodni, hogy a nyomornak, ennek a rettenetnek a megoldása állami feladat, és úgy is, hogy azzal az egy emberrel, akivel nap mint nap találkozunk, szóba állunk, megtudjuk a nevét, kedvesek leszünk hozzá. Még az is lehet, hogy valami jó dolog fog történni, tessék kipróbálni! Ne felejtsük, az álló embernek van lehetősége lehajolnia ahhoz, aki fekszik. S ez a mi dolgunk. Lényegesen többen vagyunk mi, akik tehetünk valamit, mint azok, akiknek szüksége van arra, hogy tegyünk értük. Nem kellenek új törvények, a helyzet akkor változik meg, amikor a társadalom egyre nagyobb része elhiszi, hogy lehet változtatni – hangsúlyozta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.

Tiszabőn beszélgettem a védőnővel – folytatta Vecsei Miklós –, aki több száz kóbor kutya között biciklivel kanyarogva látogatja nap mint nap a kicsiket. Megkérdeztem tőle, hány szülés volt az előző évben, azt mondta: 79. Megkérdeztem, mennyi volt problémás, rávágta: 79. Ekkor megkérdeztem, miben tudnánk segíteni? Azt mondta: görcsoldó kúpra lenne szükség. Ehhez nem szükséges új törvényt hozni.

Miniszterelnöki biztosként a felzárkóztatás érdekében indított programokról is szólt. Hangsúlyozta, hogy a gyermekek vannak a fókuszban. – Azon talán senki sem vitatkozik, hogy egy pici babának jár-e a gondoskodás, hogy kicsivel több esélye legyen a teljesebb életre. Garantálni szeretnénk, hogy ahova gyermek születik, ott legyen egészséges ivóvíz, minden házban egy kis sarok, ami be van fűtve, van villany, ez a minimum.

A háromszáz legszegényebb település felkarolására kaptunk felkérést a kormányzattól. A Jelenlét program keretében a megfelelő diagnózis után olyan intézményt és szolgáltatást kap az adott település, amilyenre szüksége van, és nem olyat, amire pályázatot írtak ki.

Nem kell oktatási törvényt módosítani ahhoz, hogy egy pedagógus belássa, mást kell tanítani egy budai kerületben, és mást Tiszabőn. Átveszünk óvodát, bölcsődét, és elkezdjük kicsit másképp működtetni. Alkalmazunk egy nagyon jó gyermekpszichológust, meg valakit, aki ismeri az ott élőket (lehet, hogy csak hat elemije van, de remek kávét főz), és beteszünk még két mosógépet, és alkalmazunk egy védőnőt is. Reggelente érdemes lesz bejönni, mert egy jó kávét is ihat az anyuka, amíg a többiekkel játszik a kicsi. Ha ezt hívom bölcsődének, oda fogják vinni a cigány édesanyák a gyerekeiket. Ez a diagnózisalapú fejlesztés. Az első mozdulat a miénk, mi megyünk el közéjük – és együtt jövünk vissza, ez az integráció iránya. Az erős embernek van meg erre a lehetősége. Az a nagy hiba, hogy a társadalom azt várja, hogy ők változzanak meg, pedig a valóság az, hogy nekünk kell megváltoznunk.

Az Egyház feladatáról szólva Székely János arról beszélt, hogy fontos, de nem elég az állam elkötelezettsége, kellenek a kinyújtott kezek. Egy olyan országban élni, ahol van szeretet és testvériség, nagyon jó, de egy olyanban élni, ahol nincs, az mindenki számára pusztító. Minket is megbetegítenek a beidegződéseink, az előítéleteink. Pedig el kellene indulnia a kinyújtott kezeknek mindkét oldalról, nem cigány és cigány részről is – mondta.

Székely János hozzátette: évszázadok óta voltak és vannak apostolai a cigánypasztorációnak. Rengeteg helyen jelen vagyunk itt, Magyarországon is, de a probléma méretéhez képest a tevékenységünk nagyon kevés. Pedig úgy érzem, most még nyitva van a romák szívének kapuja, amin keresztül egy pap nagyon könnyen beléphet. Mindenütt nagy szeretettel fogadnak, Isten emberét látják a papban. Utolsó lehetőségeink ezek, hogy a kereszténységhez közelebb segítsük cigány testvéreinket. Sok száz évre eldőlhet, hogy például Észak-Magyarországnak milyen lesz a vallási térképe. A legtöbb cigány család még főként a Katolikus Egyházhoz kötődik: még nyitva a kapu.

A püspök kiemelte: fontos az oktatás és a munkahelyteremtés, s főként e kettő együttes segítése, de kell a szív is. Sója Miklóst – aki Hodászon negyven éven át kísérte-segítette a putrik világában élőket – sokszor kérdezték, hogy mi a módszere a cigánypasztorációban. Ő általában nem szeretett erre válaszolni, azt mondta: „Menj közéjük, és ha van szíved, megtalálod az utat.” Ha nem nyújtjuk ki a kezünket, a társadalmunk embertelenné válik. Hídépítőkre van szükségünk! – mondta Székely János. Példaként említette Molnár Gál Béla négygyerekes apukát, diakónust, aki Balajton (egy olyan helyen, amelyet – ahogy mondták – az Isten is elhagyott) elkezdte a családokat látogatni, és a helyi templomban imádkozni. Jelenleg hetven-nyolcvan fős roma plébániaközösséget vezet Balajton. Egy ember kellett mindehhez – mondta a püspök.

A Háló-klubban megtartott esten többek közt felszólalt Rubovszky Rita, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont főigazgatója, és az intézmény romaintegrációs programjairól, törekvéseiről beszélt. Úgy látja, hiányzik a hiteles kommunikáció, a megfelelő fórum, ahol beszélni lehetne mindezekről. Jó volna, ha az egyházi intézményekben trendi lenne nyitottnak lenni, például evangéliumi elvárás lenne behozni az iskolába a szomszéd ablaktalan lakásból a gyermeket – fogalmazott a főigazgatónő.

Székely János ehhez hozzáfűzte: a legszegényebbek felé nyitni sokak számára az Egyházban is nagyon nehéz. Lassú folyamat, amíg ez meg fog bennünk születni. De például egy iskolaigazgató megteheti, hogy egy lelkinapra meghív valakit, aki minderről beszél, és akkor el lehet ebbe az irányba indulni.

Vecsei Miklós leszögezte, egy fővárosi iskolának nem tilos például egy testvériskolát választani Borsodban, és jó gyakorlat lenne egyes programokba onnan is behívni tanulókat. A gyerekeink jófejek, vennék a lapot, én bízom bennük, ők meg tudják változtatni a világot – biztatott.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria